Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Salamon Nándor: Jegyzetek egy megkésett évkönyvről

lett, egy „szaíkimiai igényű”, mégis költői (olykor már láitnoki) pályáik éprajz, mindvé­gig lírai hőfokon. Somlyó már egy 1967-es tanulmányában (Picasso magyarul) elemzi a hazai Picasso-irodalmat, és szegényesnek ta­lálva úgy tűnik, a hiány pótlására maga vállalkozik. Albuma széles körű tájékozott­sága mellett éppen egy költő szemléletmód­jával és sajátosan lírai megközelítéseivel gazdagabb. Somlyó „Picasso-eposza” húsz fejezetre oszlik a remeik bevezető és a szűk­szavú életrajz között, a fejezetek időrendje egy-egy „Picasso-témát” mutat be széles látkörű értelmezésben a korszak megjelení­tett alkotásainak kísérőjük ént. Ez a Pioasso­­világ egyaránt láttatja a folyamatot és a folyamat állomásait, a picassói metamorfó­zisokat, az elemző mindent tud, a költő pe­dig önmaga lírai erejével megjelenít. Va­lamiféle „Somlyói” Picasso-kép kerekedik, Kassák Picas so-vers ének szuverén élményét nyújtja az elemzés és értelmezés megany­­nyi tétele („Megszállottja egy sugallatnak / kengyelfutó aki rég kilépett az időből / . . . akit végülis varázslónak kell tekinte­nünk . . Somlyó egyben úgy informatív, hogy szavával valóban a képek tűnnek a szemünk ölé. És ez talán az album legna­gyobb érdeme, hiszen a reprodukciók, a grafikák kivételével módfelett és elszomo­­rítóan színtelenek. De az élményes leírá­sok és megközelítések valóban sugallatosak, Jegyzetek egy m Kiadóink lépéshátránya, a terjesztés ne­hézkessége, a könyvtári hálózat ellátásának mechanizmusa időnként oda vezet, hogy amikorra kezünkbe kerül egy fontosnak vélt könyv, tartalma már veszít időszerűségéből. Példa erre a közeli múltból az Ars Hunga­­rioa című időszakos művészettörténeti soro­zat, amelynek 1979-es kötetei csak mosta­nában jutottak el hozzánk. A hetedik év­folyam első száma összeállítással köszönti a 80 éves Tolnay Károlyt, aki aligha ol­vashatta nyomtatásban Vayer Lajos köszön­tőjét, mert időközben Firenzében elhunyt. A sajnálatra méltó késedelem nem csök­kenti a könyvben sorakozó sokszor izgal­a tudatmezőkben megjelenik a kép. Igazi varázslat ez, aminőre csak egy költő lehet képes, még akkor is, ha művészettörténeti elemzést és pályaképet vállal feladatú!. A „Somlyói élmény” süt át az elemzése­ken és az adatokon, a monografus nem­csak a képek megválogatásában, de érté­keléseiben, a szükségesek feltárásában is szuverén. Az olvasott élmény a tudatban maradandó „képpé születik”, feledtetve (mondjuk) a tényt, hogy pl. az 1905-ös Artisták reprodukciója Chevalier albumá­ban mennyivel élettelibb. Úgy tűnik, ez a bemutatás a centenárium legmélitóbb hazai eseménye leüt, Somlyó lí­rai beleéléssel, ugyanígy szakmai biztonság­gal oldotta fel Picasso „jeleit”. Valóban vállalta Hérakleitosz mottóként idézett mondatát, mely szerint „a delphoi jósda ura nem mond ki és nem hallgat el, hanem jelet ad”. így tett Picasso is Somlyó meggyőző íté­letei szerint, így az értékelő és ítélkező fel­adata valóban a „jelek” vétele és értelme­zése lehet. Az album húsz tételében (Somlyó koráb­bi verseiben és tanulmányaiban) megtörtént mindez, irányt szabva és igényit teremtve a továbbiakra is. Mértéket állítva akár a tu­domány elé. (Corvina Kiadó-Magyar Helikon). BODRI FERENC egkéeett évkönyvről más, lényeges részeik ugatásokról számat adó tanulmányok értékét. Egyetlen borítón be­lül szinte az egész magyar műtörtén cti mólt a vizsgálódások körébe kerül. Entz Géza Antal Árpáddtori kőfaragványokról érteke­zik. A másik végpontot időszerűségével Ke­serű Katalin Hencze Tamás-tanulmánya jel­zi. A két, időben távoli határ között néhány olyan dolgozatra találtunk, amélyekte kü­lön is érdemes felfigyelnünk. Élte kívánko­zik Aradi Nóra alapos, körültekintő kása. A századeleji magyar művészetet tárgyaló kézikönyv munkálatai során felmerült Med­­nyánsZky-problémákból emelt ki néhányat. (Közben a hatalmas vállalkozás eredménye 7°

Next

/
Oldalképek
Tartalom