Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Bodri Ferenc: Picasso a Dunatájon
értelmetlennek tűnő lázadásról, inkább felolvad az átlagban, „biztos és egyszerre bizonytalan magányunkban”. Bizonytalan az időélmény is. A sodrását vesztett történelmi állóvízben idegenül kavarognak az események, személyek, színterek, állandósul a belső bolyongás. Mégis minduntalan a történelmi önismeret válik a közérzet kontrolijává. . .ne röhögjünk Oly állhatatosan bármily gyökértelen mindaz Mi érzéseinkben megrekedt, higgyük Csinál még gyermekünk gesztenye-babát” (TUDÓSÍTÁS A RÁKOSKERESZTÚRI REPÜLŐTÉRRŐL) A lényegi, az ember egészét feltételező létszféra, az igazság, szépség és az értük való cselekvés - mint hiány kísért. S e hiányhalmaz a versek szervező központja, hiszen az értelmiségi létproblémák megoldására legfeljebb tartalmukat vesztett magatartásmodellek megoldásai kínálkoznak. „Szomorúságunk oka nem az ismeretlenben rejtőzik ezért Hanem a megváltoztat hatatlanban” (Negyed nyolc múlt öt perccel) „Asszonyom, Asszonyom ártásunk négyszeres se súly Se nehézkedési erő, s kihullunk mind e rostán” (Ha kérdezik feleljünk illően) A tettetés, titkolózás, a formai és szerepjáték humora enyhíti a meg-megdermcdő hangulatot, miközben a társadalmi magatartásformák kibontakozó körképe tárgyilagos kórképpé kerekedik. S az érzékelt és széleskörűen leplezett akadályok tagadása mellé fölzárkózik az emberi részvétlenséggel, őszintétleniséggel, a cserbenhagy ássál, a felelőtlenséggel, a megalkuvással, a méltóságos álságokkal szembeni gesztus is. A közösségi érzéketlenséggel - ironikus és groteszk módon - szembeállítja együttérzését régmúlt, igaz eszmékkel, vagy épp a „kinn a mezőn és a műhelyekben” dolgozókkal. Persze korántsem közvetlen módon, hanem az olvasó asszociációit megindítva. Itt már menthetetlenül az olvasónak is súgnia kell valamit. Különben: „a megnevezések rekedt artikulációjú tartományában a szó egyformán visszhangtalan” (MIKOR) A költő nem hisz benne, hogy érdemes kimondani a kimondhatatlant. Miközben etikai problémák sokasága gyötri, - talán ezek anakronizmusát érezve - cinikus, mint egy kamasz. De néha még így is fölfakad belőle egy-•egy őszinte sóhaj: RÉSZVÉTLENÜL eltereljük a szót talán egy másik életünkre tartogatva de kibetüzhető lesz-e mindez elkövetkező emlékezetűink}?en (Kozmosz Könyvek, 1981.) HÚSZ MÁRIA vették továbbiak, csupán néhány litográfia maradt itt Kahnweiler ajándékából az 1967- es műcsarnoki grafikai tárlat után) egy szép tárlaton még egy-két hónapig önálló bemutatásban látható. De nemes dunatáji felbuzdulás jelezte a szép évfordulót. A festőnek október körül (a születés hónapja korrigálandó a mi Művészeti Lexikonunkban) „kitűnő sajtója 68 Picasso a Dunatájon A festő centenáriumának hullámverései természetesen eljutottak az etáji tudatokba is, bár Picasso-élményben és -művekben gazdagok aligha vagyunk. Az a néhány ittjárt kép a század első másfél évtizedének tárlatain, az a néhány rézkarc és litográfia, amellyel a Szépművészeti Múzeum rendelkezik (igaz, szinte az első vásárlók között, bár Meller Simon egykori akcióját nem kö-