Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Takács Lajos: Földrajzi nevek és a néprajzi kutatás
Akad viszont helynév, amely jóval korábbi időkig vezethet vissza bennünket, mégpedig a hajdani élet olyan fontos rétegeiben, mint a szokás és a hiedelem. A bogyiszlói fölrajzi nevek között találkozhatunk a következőkkel: „hajdútemetés” (98/290), amelyről a gyűjtők szükségesnek tartották megnevezni, hogy „eredetét nem ismerik”. Maga a szó mégis annyit elárul magáról, hogy e helyre, melynek ez a neve, hajdút temethettek. Háborús időkben ez, hogy ti. hajdúkat, katonákat megöltök és ezeket el kellett temetni, gyakran megtörténhetett. Mint ilyen eseménynek ez emléke, jele nem is lehet különösebben feltűnő. De az talán igen, hogy a temetőhely nem a szokásos sírkertben, hanem a határ egyik részén, mégpedig a határ szélén helyezkedik el. Igaz ugyan, hogy a hajdútemetés helye és a határ között van bizonyos távolság, de ha az ottani nevüket nézzük, ilyenéket találunk, mint „Baka foka”, „Szilágy foka” vagy „Karaszi-foki gátőrház”, ami azt jelenti, hogy e fokokban víz állt, azaz e hely mélyedés volt és a ténylegesen jelölhető szilárd talajú határ azok mellett, éppen az említett hajdútemetés helyén lehetett. A hajdani határjeleket is egyébként folyó, tó vagy mocsár esetében azok partján, a szilárd talajon szokták elhelyezni. De ha a történeti anyagban kissé tájékozódni kívánunk, azt tapasztalhatjuk, hogy hasonló földrajzi név, azaz valakinek a temetőhelye vagy sírja gyakran felfedezhető helynévként és ami még érdekesebb, e nevek nem a szokásos temetkezési helyeken és nem is akárhol a határban, hanem több-kevesebb következetességgel a határ szélén tűnnék fel. Ahol ez nem így van, arról a helyről a legtöbb esetben kiderül, hogy a határvonal korábban másutt húzódott, mégpedig arrafelé, ahol a hajdani sír is állt. S hogy pár példát erre említsünk is: a szomszédos Somogy megyében fekvő Bolhó és Babolcsa közti határ, amint a tanúk az 1733-as határperben vallották, a „Szekér út mellett látható nagy Hajdú Temetésre” tartott.5 1742-ben ugyané megyében a Szomajom-Sárd közti határ meghatározásakor is a következőképpen vallott az egyik tanú: „Az Hajdú Temetésnél az út mellett kezdődik a Szomajomi határ”.6 1744-ben a Baranya megyei Némedi és Szőkéd közti határ megállapításakor is azt vallották a tanúk, hogy „azon körtvély fák alatt - melyet szilárdan határfának tartottak - hajdúk vannak eltemetve .. ,”7 De hasonló példákat idézhetünk máshonnan is: az Alföldről éppúgy, mint Észak-Magyarországról. De nemcsak a hajdúknak, hanem a katonáknak is a sírja, akiket nyilván valamely összecsapásban megöltek, a határszélre került. Ugyancsak Somogy megyében, Kaposkeresztúron 1779-ben a királyi küldött feljegyzése szerint is a határ tart az „úgy nevezett Katona Temetésre, mellyet - erősítette a tanú -, bizonyos határ jelül tartanak...”8 Vagy Darányban is 1755-ben akként határozták meg, hogy megy egyenesen a határ „a Baksa Cseri földek fölső barázdájáig, a katona temetésig”.8 A török korban és a kuruc időkben, mint ismeretes, igen jelentős katonai erőt képviseltek e vidéken a rácok, akiknek a sírja ugyancsak többször megtalálható e megyében is a határszéleken. Az 1735-ös, Lápafő és Borjád közti határ meghatározására szolgáló kihallgatás jegyzőkönyvében olvasható, hogy „kelet felé a Marha Csapáson menvén” tart a határ „egész Lápafőig a Rácz Temetésig”,10 vagy az 1733- as, iregi kihallgatáson is azt vallotta az egyik tanú, hogy a határ megy egyenesen 56
