Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Takács Lajos: Földrajzi nevek és a néprajzi kutatás
„éppen azon helyre, az hol régebben egy nagy Körtélyfa leveli a Mezőben, melly alatt két megölt Rácz eltemetve fekszik”.11 De a fentiekhez hasonlóan megemlékeztek korabeli tanúk például Mágocson sváb temetéstől, a Fejér megyei Guton koldustemetéstöl; máshol pedig leánytemetés ről, asszony temetéstől is olvashatunk. De előfordult olyan eset is, hogy név szerint említették az eltemetett személyt, így például Pest megyében előfordult „Baranyai-temetést”, míg Vas megyében „Danika temetést”. Kérdés ezek után, kiknek a sírja került is a határra és milyen indokkal? Az már a fentiekből is kiderül, hogy katonák, hajdúk és az olyan személyek, akik harc közben estek el, vagy erőszakos halált haltak. 1723-ban a Tolna megyei Iregben tartott kihallgatás tanúinak vallomásaiból értesültünk, hogy a szo'koli szőlőkből valaki cseresznyét lopott, akit az egyik lakos futás közben meglőtt, és az meg is halt. E személyt aztán „egy tetőn ... vagyis a ritka Ligetben temették el. . ., mivel erre tartották a bizonyos Határt a’ Hegyháton lenni.. .”12 Egy másik per anyagában, melyet 1679-ben a Sopron megyei Hegykőn rögzítettek, már némi indoklást is kapunk a határra való temetkezés szokásáról. Az egyik vallomás szerint ugyanis „annak előtt circiter 17 vagy 18 Esztendővel Szalay Ferenc nevű Hegykői Embert Annyával együtt az Menykeő meg ütvén, az Hegykőiek nem hatták a Cimeteriumban temetni, hanem kivitették az Határjokra .. ,”13 A temetőbe, a felszentelt helyre eszerint csak olyan személy kerülhetett örök nyugalomra, aki a vallás előírása szerinti szentségekkel ellátván hunyt el. Aki enélkül halt meg, azt halála után is kirekesztették a közösség által tisztelt, megszentelt helyről, a sírkertből. Ezért is temették a határra - lényegében semleges helyre - az erőszakos halállal megholtakat, öngyilkosokat, koraszülötteket, éppúgy, mint a gonoszokat. E szokásnak gyokari voltára és szívós továbbélésére utal az olyan mondás is, amely a következő formában közli a halállal való fenyegetést; „Határt csinálunk belőletek!” Ennek a korábbi századokban sokfele ismert mondásnak e megyéből is van feljegyzése, ami arra utal, hogy itt sem volt e szokás kevésbé ismert, mint másutt. A szakályi tiszttartónak 1731-ben az Eszterházy-uradalom vezetőihez írt leveléből értesülhetünk, hogy az egyik szomszédos földesúr, egy bizonyos Mérei úr, akinek marháit a tengődlek a tilosból behajtották, azzal fenyegette meg e falubelieket, „minthogy megh nem tudunk egyezni a határ eránt, rövid nap tsinál ő külön határt Tengődi Emberekből . . ,”.14 Ez pedig egyértelműen a halállal való fenyegetést jelentette, hiszen a meggyilkoltakat temették a határszélre. De határra nemcsak a meggyilkoltak, kivégzettek sírja került, hanem általában a kivégzés is itt történt. Degré Alajos írta le azt az esetet, amikor is Nemesvépen egy gyújtogatót a falubeliek a határszélen égettek meg.15 De a Somogy megyei Orciban 1742-ben tartott tanúkihallgatás jegyzőkönyve szerint egy gonosztevőt, akit elfogtak, „arra sentenciaztak, hogy kivitessék a határra és ottan ölettessék meg, amint is őtet kivezetvén, minthogy orczi volt, az előbb mondott határhoz vitték és ott fejét, vérét vévén el is temették . . ,16 De 1754-ben egy bűbájos pásztort is a Vas megyei Bozsokon a határszélen égettek meg hasonlóan sok más elítélthez.17 Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha több helyen az akasztófa is a határon állt, vagy éppen maga is határjelül szolgált. Az 1742-es hetési határmeghatározás-57
