Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Analógiák és elemzések mestere volt (Salamon Nándor)
A Corvina fontos missziót betöltő sorozata, a „Művészet és elmélet” felépítésénél, terjedelmi korlátáinál fogva, célkitűzéseit követve nem vállalkozhatott a teljességre. A szerkesztőt arra szorították a körülmények, hogy okosan válogatva törekedjen Antal Frigyes tanulmányíró munkásságát a leginkább jellemző, a kutatás-feldolgozás sajátos módszerét híven közvetítő, művészeti-esztétikai szemléletét tükröző dolgozatok egybefűzésére. Szándékosan mellőzi a korai, itthon készült cikkeket — például Madarász Viktortól. Korai kutatásaival is csak egyetlen, a Bécsben írt doktori értekezés gondolatkörét továbbfejlesztő írás tart kapcsolatot, de azt kellően bizonyítja ezzel, hogy már kezdetben is szokatlan mélységű tájékozottságot, anyagismeretet mondhatott magáénak. Arról sem árulkodik a gyűjtemény, hogy Antal Frigyest — ha csak esetenként is —, de foglalkoztatták a kortársak művészetének problémái. Erre utal a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában A modern festészet kompozíciójának és tartalmának kialakulásá-tó\ tartott előadása, vagy hogy Picasso útját mérlegelve ma is, a majdani jövő által igazolt kemény igazságokat fogalmazott meg — 1921-ben! Ha már hiányérzetünket hangoztatjuk, elmondjuk: túlzottnak érezzük a Fuseli tanulmány ok-AssA szembeni bőkezűséget. Még akkor is, ha igaz, hogy „szinte tudományos nyomozói munkaként hat”, s példásan megnyirbálja a festő nimbuszát. Végül még egy kifogás: Nem sikerült megfejtenünk a fejezetek rendjét megszabó elvet. Sem a megjelenések sorrendje, sem a megírás menete, sem a töréneti kronológia nem érvényesül egyértelműen. Nehézséget okoz némely dolgozatok, részek beillesztése is az életműbe. Nem ártott volna pontosítani — esetleg a tartalomjegyzékben — időt, forráshelyet stb., miként tette azt a Marx Dvorák-kötet szerkesztője ugyané sorozatban. Mindez nem befolyásolja a könyv alapvető értékeit. Segítségével megjkésetten — de nem elkésve! — Antal Frigyes munkássága végre hasznosítható értékké „honosodott”. A kötet tizenegy tanulmánya elvezet a sokoldalú, gondos, élményszerűen precíz, új utákat kereső, céltudatos, haladó szemléletű tudós szellemi műhelyébe. A kötetnyitó dolgozat rögtön sarkalatos kérdéseket feszeget. A művészettörténet szükségszerűen kialakuló új módszereit a történelmi változásókkal (politika, gazdaság, új eszmék Stb.) hozza összefüggésbe, mintegy cáfolva Wölff'lin formalista műértelmezését. E problémakörben a döntő változást a Fart pour l’art és a „kiszámíthatatlan zseni” felfogással szemben a bécsi iskóla idézett elő, amelynek Antal „tanulója”, s egy ideig híve, követője is volt. Rá gyakorolt hatása pedig — a vizsgálódásra kiszemelt műtörténeti korszakok (pl. a manierizmus), kevésbé zseniális mesterek (pl. Fuseli) kutatása, elemzése, bemutatása — egész munkásságában megfigyelhető. Az okdk között a történelmi szemlélet terjedését és vele összefüggésben a művészetre vonatkozó nézetek átalakulását említi, s mindkét területről bőséges példát hoz — tételei bizonyítására. Különösen Warburg érdemeit ismeri el, aki — ma úgy mondanánk — a „komplex” műelemzésre mutatott számos példát. Sokirányú összefüggés-vizsgálataiban ő a remekművek mellett „a képalkotó művészet kisebb, esztétikailag jelentéktelenebb alkotásait is figyelembe vette”, s ez Antal számára is követhető, járható utat jelölt meg. Brőtel-7°
