Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Gacsályi József - Töttős Gábor: Bartók Tolna megye sajtójában (1909-1961)
Abból a nagy nemzedékből való a mi Bartók Bélánk, mely — Adyval, Móricz Zsigmonddal, Szabó Dezsővel és Kodállyal együtt — a század első éveiben megszólaltatta a mélyen alvó magyar falvakat és hangot adott a régóta eltiport milliók álmainak. Ez a hang a századok mélyéből szól s egyre nagy jövő előtt álló nép lefojtott leikéből. Üj kor új dalait zengték ők valamennyien s ne felejtsük el, hogy művészetük akkor termékenyült meg igazán, amikor találkoztak a néptömege'k ősi vágyaival, a magyar parasztság sokévszázados kultúrkincseivel. Haladás, fejlődés úgy lehet — hirdette Bartók Béla —, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját, ősi törvényei szerint. Bartók Béla a magyar paraszti népdalon keresztül eljutott velünk az együttélő szomszédos dunavölgyi népek ősi dalforrásaihoz s ezékben a közös vonzásokat rejtő forrásokban is az együttélő népek természetes kapcsolatait és boldogabb jövendőt építő reménységét ismerte fel. Bartók Béla egész zeneművészeti munkássága hősies harcot jelentett a nemzeti és népi művelődésünkre törő hódítással szemben, olyan időben a politikai erők társadalmi fronton még alig ismerték fel a közelgő német veszélyt. Rendíthetetlen híve volt Bartók Béla a szabadságeszménynek. Milyen tragikus, hogy éppen hazánk felszabadulása hajnalán ragadta el a halál, messzi, az óceántúlon. Reá emlékezve a mostani budapesti zeneversenyeken, halhatatlan eszményét és csodálatos művészetét mi, kis magyar nép büszkén mutatjuk a világ felé, buzdító és nevelő példaként.” ([PÉCZELY László] Kis nép nagy fia. = Tolnamegyei Hírlap 1948. akt. 19.) Utat talál mindez a munkássághoz is. A kórusok műsorszámaik közé — az addig szokatlannak, furcsának tartott — Bartók-dalokat is felveszik, sőt előadásmódjukkal is jobban szolgálják, szolgálhatják annak igazi lényegét, mint az egykori „Űrinők Kórusai”. Hogy ez így volt, példázza egy aprócska hír is: „Dalos siker. A déldunántúli munkásdalosok vasárnap hangversenyt rendeztek Pécsett. A bonyhádi cipőgyár énekkara Kiss karnagy vezetésével Kodály—Bartók szerzeményeket adott elő.” (.= T H 1947. július 1.) Nem a munkásdalosokon múlt, hogy néhány évre mégis más helyzet alakult ki. Az életmű jelentőségével már az egész világ tisztában volt, csak éppen — és paradox módon leginkább itthon — a megértés jelentett problémát. Az új társadalmi berendezkedés, a megkövesedett feudál-kapitalista viszonyok radikális eltörlése, az új eszmények iránti fogékonyság megteremtette a művészet megújhodásának igényét is. Szinte törvényszerű volt, hogy Bartók zenéje — mely a népzenét anyanyelvnek tekintette — megtalálta az utat azókhoz, akiknek a zeneszerző szánta. A befogadás nehézségei, vagy inkább az elfogadás gondjai azonban hosszú ideig megmaradtak, hiszen a Horthy-korszakban — mint láttuk — nem alakulhatott ki a bartóki muzsika közönsége. A zeneszerző hazatalálása a Tolna megyei sajtó róla szóló írásaiban is nyomon követhető. Az első, Bartók jelentőségéhez illő méltatás 1955-ben Csányi Lászlótól való: 4
