Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Gacsályi József - Töttős Gábor: Bartók Tolna megye sajtójában (1909-1961)

zenegyűjtés az utat, s példát mutató tanulmány. Különösen azért jelentős ez, mert — amint maga Gál írja — „Bartók régebben tüntetőén írt a progresszív és avantgarde folyóiratokba (Ma, Nyugat, Magyar írás), de akkor már évek óta sehova”. A helyi újság az Apolló kezdeményezését rövid ismertetésben így kommentálta: „Gál István a bonyhádi származású publicista szerkesztésében jelenik meg Apolló címen egy közép-európai humanista folyóirat, mely a müveit olvasóközönség figyelmére méltán tarthat számot. Legutóbbi két kötetében Révész András, Bartók és Kodály tanulmányai, Dsida fenő és Geréb László versfordításai, Bóka László, Keserű Mihály és a többiek valóban hitvallást tesznek a legnemesebb európai hagyományok mellett, egyúttal egy boldogabb, emberibb kor hírnökei akarnak lenni.”

(Apolló. = T H 1936. január 4.)

(A gyakorlati humanizmus példaként való állítását némileg zavarta azonban, hogy az ismertetésben Bóka László, Boka, Dsida Jenő, Disba, Geréb László pedig Veréb László néven szerepel. . .)

S mi történt eddig a megyeszékhelyen? Alakul egy dalárda. Országosan is a jobbak közé tartozott, szép helyezéseket ért el a különböző versenyeken, Bartó’kdarabot azonban műsorszámai közé soha fel nem vett. A két világháború között egyetlen, Szekszárdon először elhangzó Bartók-művet éppen negyvenöt éve — szinte szimbólum — fővárosi művészek játszották azok érdekében, akikből, s akiknek Bartók életműve valójában szólt. „A Szekszárd szálló nagytermében május 2- án, este fél 9 órai kezdettel a város szegényei javára rendezendő jótékonycélú hangverseny műsora: Liszt: Petrarca-?>zonett, Hárfa etűd, Ballada (h-moll), előadja lnselt Kató. Mendelssohn: Hegedűverseny, előadja Országh T. Szünet után Chopin: Baccarola, Debussy: Clair de Lune, Bartók: Rondó, Prokofieff: Prelude, előadja lnselt Kató. Corelli: La folia, előadja Országh Tivadar. Strauss— Dohnányi: Denevér keringő, előadja lnselt K. Tartini: V ariációk, Paganini: Cápái (!), Hubay: Zefir, Országh: magyar táncok, előadja Országh T.”

(Hangverseny. = T H 1936. május 2.)

A műsor lezajlásáról szóló híradásban már nem szerepel Bartók neve: egy csak a sok közül. De az igényes összeállítás sokrétűségében, színvonalában Bartókkal teljes, talán így érezték ezt az előadók is, helye a nagy elődök mellett, helye a kortárs zenében.

Ám nemcsak a zenében. Két év múltán, a barna, zöld, fekete kiáltásoktól hangos Európa eldugott szegletében Kelemen Sándor ismeri fel: Bartók, Kodály műve példa és példázat a „nagy-magyar álmú” sovéneknek magyarságból, a gyökerüket, lényegüket feledőknek emberségből. Megállapításai értékét növeli: mindaz amit elmond, vészterhes idők tiszta gondolata, amely tudományos megalapozottságnak sincs híjával.

„Tavas szál, egy esős este a romániai ifjúság Bartók—Kodály-estét rendezett. Néhány héttel ezelőtt pedig a romániai dalosszövetség rendezte meg négy évenként megismétlődő dalosversenyét, amelyen 53 község és város énekkara vett részt. Egymásután érkeztek az alsórákosi harisnyás székely parasztok a város dalosaival és olyan jól megfértek egymás mellett, mint Péter és Pál a naptárban. [...]

9