Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Kárpáti Kamii: Versek
KARPÁTI KAMIL: AZ ÉJ PIRÁNAl Éjszaka a Kis Hölgy halványzöld márvány fénylő tócsáiból a benti, 50 fok melegben közénk kuporog a firenzei ágyra. Azt súgja: Játsszunk hóesést! S mindjárt hozzá is fog a hópehelyfejlesztő manőverezéshez. Hajunk tövénél kezdi, orrcimpánkon, szánk peremén. Forró, lüktető ujjhegyéből sugárzik, mint régi fogorvosi fagyasztó, a mentolízű jegesség. Kisujja mellünkön szánkózva csúszkál, mint pohár mellé ejtett jégdarab a tálcán. Megakad a köldökünkben, kuncogva segíti lejjebb, hol hirtelen mindkettőnk kertjét teleaggatja nyújtózni kezdő hűvös vízcseppekkel. Mintha olvadó hómező csurgatná csípőnkre kunkorodó hajszál-vízereit. Mire hópehely-szállingózása megdagadt bokánkig ér, már azt álmodom, hogy Gí alvó lélegzését lesem, és azt, hogy szibilla-arca kibukik a párna mellől, s alig súrolva állhegyével fenyvesalji homályú hegyoldalunk, mintha puha, sötét hajába göngyölt feje sítalpon sikkma a számig!.. S a puha, néma csók közben Gí is aggódva lesi: egyenletes-e a lélegzésem, alszom-e már? Gí álmodik engem, álmodja a mozdulatot, ahogy föléemelkedő fejemet szájára húzza, ö, a Kis Hölgy is alszik már ekkor, melléig hajába takaródzva Gí vállgödrében piheg, tündöklését testevérien szétosztja rajtunk. Hat emelet mélyben alul folyik a páncéldöngető orrszarvú csorda! Korlát közé szorult fejjel bömböl a negyedik emelet szelindekje a mélybe: egymásba ragadt gépkocsi-kígyó dühét visszasziszegi. Kisértetváll alatt nyög a törékeny erkélyajtó. Ellenállása utolsó pillanatában homorít a sikoltó üveg. Alszunk, mikor az éj piránái, szúnyogok, örjöngő felhőjük tonnasúlyúval mindhármunkig benyomulnak. (Firenze)
