Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - N. Horváth Béla: Mészöly Miklós: Érintések

Szeretettel köszöntjük 60. születésnapján Mészöly Miklóst

N. HORVÁTH BÉLA:

Mészöly Miklós: Érintések

Mészöly Miklós nem tartozik a kritika édesgyermekei közé. Bár az évek múltával, az életmű terebélyesedésével — s a politikai, történelmi változásokkal — a szigorú feddések, rendreutasítások homlokráncokká vagy vállrándítássá szelídültek, művei mégis rendre vihart kavarnak. Ábrázolásmódját, írói szemléletét, regényszerkezeteit, filozófiai nézeteit nem fogadja osztatlan tetszés, filozófiai, esztétikai vitákra serkentenek. Ennek ellenére — vagy talán épp ezért — aligha vitatható, hogy neve elválaszthatatlan a modern irodalmi törekvésektől, hogy a Saulus, a Film korszakos jelentőségű művek.

Űj kötetében tanulmányokkal, esszékkel, „műhelyforgácsokkal”, naplójegyzetekkel vall Mészöly azokról az embert formáló és — néha — embert nyűvő problémákról, amelyek ott munkálnak szinte minden írásában: az emberi létezés lehetőségeiről és etikájáról, az alkotói magatartásról, felelősségről és felelőtlenségről, a műalkotásról mint „szemléleti világegészről” és mint produktumról.

Mészöly létezés-filozófiája kicseng a kötet egészéből. „A skizoidság mint a lehetséges személyes harmónia feltétele?” — fogalmazódik meg identitás-zavarokkal terhelt korunk egyik legalapvetőbb kérdése (Közérzettünetek). A „metafizikai magárahagyottság” szimptómáit az író a következőkben látja: „/. csalódás a ’kiáradó’ isteni szeretetben, mivel nem tapasztalható, z. amennyiben azonban mégis van isteni szeretet, az csak öntároló lehet; 3. akkor pedig ami ehhez hasonló az emberi pszichében, az végül is a legmagasabbrendű mintához alkalmazkodik”. A kérdéskör ilyen formában ezzel be is zárul, hisz az öntároló szeretet vagy az én sokszorozódása a másik kiküszöböléséhez vezet. Mészöly mint közórzettünetet, mint szindrómát értelmezi a vallásos hit kiüresedése, az „isten halála” utáni állapotot. Mivel a korábban elfogadott, hitt világmagyarázat érvényét veszti, az ehhez kapcsolódó cselekvési formák elkopnak, sztereotípiákká válnak, új világértelmezésre, szokásrendszerre van szükség. A negatív énrealizálás kényszerére a parabolisztikus jellegű és érvényű írásokból több példát hozhatunk. Az alattvalóság mint állapot és mint életfilozófia jelentkezik az Anti-Machiavelliben. A szövegközlésként jelzett írás az emberi személyiség torzulásának azt a fokát ábrázolja, amikor is önként vállalt „küldetésnek” tűnik az, aminek az egyén eleve birtokában van, ti. „eredendően alattvalóságának”. A kaffkai ízű

71