Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - N. Horváth Béla: Mészöly Miklós: Érintések
megnyomorodás másik formája a hatalom árnyékában tengődés, amikor választási lehetőségként csak az élet elvesztése és a hosszú szolgaság marad. A Háborús divatképek a létezés egy másik végletes helyzetét interpretálja, a Háború apokalipszisét. Az emberi tudat azonban itt is sajátos védekező állást foglal el. A militarizmus manipulációjával szemben a személyiség önmanipulációval védekezik. Ennek nyomán kialakul a bakancsos szubkultúra (beszéd, mozdulatok, szexualitás, ideológia), aminek az eredménye végső soron ugyanaz: „hogy személyes méltóságunk és magabiztosságunk lehetőleg félárbócon lengedezzen”. Az ünnepi per hete egy megírandó regény, szüzséjét vázolja fel. A város (valahol Európában) praktikus megfontolásból máglyára küldi megmentőjét, az elveihez hű, tehát unpraktikus nézeteket valló pásztorlányt. A város későbbi történetében ez lesz a jólét alapja, hisz özönlenek a turisták. A per felidézése már csak cécó, a polgároknak üzlet. Amikor a pásztorlány egy későbbi követője fellázadna, a per modern változatát már nem lehet megrendezni, mert senki sem veszi komolyan, s mert rontaná az üzletet. Amint az eddigiekből is kitetszik, ez a parabola a „történelmi tett” értelméről, az ember megválthatóságáról szól, fanyar iróniával. Az etikusnak látszó magatartás két változatban szerepel a mitológiai és népmeséi szeminárium-parabolában (Két tanmagyarázat). Prométheusz az okos és etikus nagyság, aki a neki járó jutalmat nem fogadja el Zeusztól, helyette „embert teremt a néptelen földnek”. Az ember azonban, mivel esendő és védtelen, becsapja az isteneket. Az Árgirus-példázat az okos nagyságról szól, aki egy feltételezett Boldogság nevében jó lelkiismerettel kijátssza a saját közös érdeküket fel nem ismerő ördögfiakat.. . Valószínűleg az eddigiekből is kitűnik, hogy a Létezést, amelyet Mészöly bemutat, leginkább az értelmetlen szenvedés, abszurditás, irracionalitás jellemzi. Az ember tehát „sárkányfog-vetemény”? Mészöly egy korábbi írásában (Naplójegyzetek) olvasható: „... lehet közömbösen lelkesedni az emberért, lehet elszántan idealizálni, de lehet érdekelten kétségbeesni is miatta s pokolra vinni”. A kétségbeesés, mint attitűd, eredendően a XX. század produktuma. Azé a koré, amelyben a legnyilvánvalóbban érezhető az ember lényegi tulajdonságai és az emberi valóság közötti diszkrepancia. Marx úgy jellemzi a vallásos ember öntudatát, hogy olyan emberről van szó, aki vagy még nem szerezte meg önmagát vagy már újra elvesztette. A kétségbeesés mint magatartás és mint világértelmezés viszont abból ered, hogy az öntudat megszerzésének vágya és lehetősége közötti távolság egyre nő, vagy legalábbis állandó. Mészöly alkotói attitűdjét a „szenvedélyes” kétségbeesés jellemzi (az ő fogalomértelmezésében), a „dinamikus pesszimizmus” a körön belül maradás, egy sajátos elkötelezettség. Az imperializmus és a passió alternatívájában — értelmezése szerint — csak ez utóbbi fogadható el: „Passió azért és azokért is, akiknek és aminek ellenében történik!’. (Félbemaradt interjú, kérdések nélkül.) A művészi, alkotói magatartás megítélésében Mészöly a prófétikus hevület ellen, a tudatos szemlélődés mellett voksol. A már idézett Naplójegyzetek-ben írja: „...korunk művészete az eddiginél sokkal szenvedélyesebben az aktuális pillanat autonómiájába kívánja besűríteni mindazt, ami történelmi és történelminek ígérkezik. Nem a múltról és jelenről, nem pillanatról és örökről szerelne tudni, hanem a lét és az emberi relációk egyidejűsített történelméről”. A „szeméit