Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Csányi László: A negyedik király
mozgatja a Földet és megállítja a Napot”. Ezalatt a reneszánsz meghitt viszonyban volt a csillagokkal, s III. Pál pápa még konzisztóriumot sem hívott egybe, míg meg nem kérdezte csillagjósait. A tridenti zsinat (1545—1563) szándékában a középkort képviselte, s a már idézett Dictionarium Theologicum így határozza meg feladatát: „Eo convocatum fiút, ut Lutheri, Calvini, Zwinglique errores confutarentur”, ami az idők változásához képest szerény program, mert nem vette észre, hogy a középkori képzelet kifáradt, a homo ludens elvágyódását a homo dogmaticus konoksága fogta vissza, amit csak a megújuló képzelet ellensúlyozhat. Luther és a reformátorok újra álmodták a hitet, Istennek hagyva meg a titkot, amit Johannes Tetzel könynyelműen kereskedelmi ügyletté sivárított: templomrablás, hamis eskü, pap vagy apáca fajtalansága 9 dukát, gyilkosság 8, többnejűség 6 du'kát, s érthető, ha Lutherek a bűnbocsánat kiárusításától megrettenve visszakanyarodtak a korai spiritualizmushoz. A Tridentinum Concilium nemcsak a reformációt értette félre, hanem a képzelet jogát is, midőn érvekkel, okoskodással, vagy egyszerűen tekintélyelvvel próbálta visszapótolni egyeduralmi helyzetét. Tridenttől függetlenül, jóllehet annak eredményeit szolgálva, Loyolai fogalmazta meg azt a gondolatot, ami a barokkban életérzéssé válik, s útmutatásával lépésről lépésre nyomon lehet követni a szemlélődő lélek látomásainak kibomlását: az oratio unionist követi az unió extatica, majd az unió transformativa, a lelki egybekelés, a matrimonium spirituale. A tudati elem itt magasabb fokon jelenik meg, mint a középkorban Eckehartnál, Susonál vagy Bonaventuránál, Loyolai ugyanis szinte felméri az ember biológiai reakcióit, s pontos útmutatást ad „képzelőtehetsége szemével néznem azt az anyagi helyet, ahol az elmélkedés tárgya történik!’, de ugyanígy tárgyiasítható a nem érzékelhető feletti elmélkedés is („lelkem mintegy száműzötten, vadállatok között él”). Hasonlóképp fel lehet idézni a pokol kínját, bűzét, forróságát, amire egyébként Bornemisza Péter is szolgáltat szemléletes példát: Setét az pokol, ott sírás-rívás, nagy fogcsikorgatás. Tűz, kígyó-béka, leszen örökké számtalan ordítás. Bú, gond és bánat, nagy keserűség, leszen nagy óhajtás. Tüzes tó leszen... A folyamat ténye Pavlovnál más szempontból fontos, midőn megállapítja, hogy a szó valóságos képzeteket kelthet. Loyolai tulajdonképpen a középkor statikus világképe ellen támad, új utakra viszi a képzeletet, s új a módszer is, mellyel kikényszeríti a látományt. Valójában biokémiai effektusokat erőszakol ki az agyból, mesterségesen meggyorsítva az agysejtek anyagcseréjét, s ami Bonaventura látomásában a csendes elmélkedés spontán eredménye volt, jóllehet fiziológiailag ugyanaz a folyamat zajlott le, most tervszerűen kényszeríti ki a látomást, sőt érzékelhetővé teszi, mert a választott gondolat kizárólagosságában a képzet oly intenzíven jelenik meg, hogy az 57
