Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Laczkó András: „Hát ezért bolondultunk?” Ady és Rippl-Rónai párhuzamok
LACZKÖ ANDRÁS: „Hát ezért bolondultunk?” Ady és Rippl-Rónai párhuzamok A hagyományos ízlésrend betokosodott tekintélye ellen a századforduló utáni művészeti föllépést megnemértés fogadta, viharok kavarogtak az „új” képviselőinek környezetében. A támadások egyik sarkalatos pontja a megszokottól eltérő műalkotások idegenségének, nem magyarságának hangsúlyozása. Megsértve érezte magát Rippl-Rónai akkor, amikor az egyik napilap neve kapcsán arról cikkezett, hogy az „ultra művészet pusztuljon el véglegesen azzal a sok történelemmel együtt, mely a francia fertőből a magyar közéletet is megrontotta, s művészetünkben is mindenáron felül akart kerekedni az egészséges, tiszta művészeten.” Szükségtelen annak részletesebb dokumentálása, hogy Adyt hasonló okokból mennyi gáncs, támadás érte. De arra feltétlenül utalni kell, hogy a támadások kivitelezésében meghatározó szerepe volt Tisza Istvánnak, aki többek közt Rippl-Rónait is „eltévelygőnek” tartotta. A költő így nem véletlenszerűen, hanem az átérzett művész-sorsazonosság miatt írt - a festőnek ajánlott költeményében - javító-változtató szándékuk közösségéről, hitvallásuk érintkező pontjairól. A Hát ezért bolondultunk? Rippl-Rónai Józsefnek, nagy szeretettel című vers utolsó szakaszát idézem: Most azonban félek S bizony okkal félek, Még a szidásban is Csak tátog a lélek, Magát is elveszti, Minden erő-álmát Elveszti, Szél fúj bolond lyukból, De bolond szél: geszti. Ezek a sorok konkrét utalásnak vehetők arra az esetre, ami 1911 tavaszán történt. A Művészházban rendezett Rippl-Rónai-tárlat képeit látva Tisza István - a Pesti Napló tudósítója szerint - idegesen, felindultan szaladgált egyik teremből a másikba és „egészen keresetlen geszti stílusban mondott véleményt”. A festő később baráti körben rendezett vacsorán - irodalmárok, művészek előtt - vála-38
