Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Fried István: Három elemző világ
Visszatérve Csongor útjára, amely a beavatás különböző állomásain keresztül halad a végkifejlet felé, a mesei és a mitikus elemek befogadásának, megértésének vagy elutasításának egymást váltó jeleneteiben realizálódik. Az első jelenet — mint már írtuk — kilépés a valóságból, és megsejtése a mitikusnak, úgy, hogy Csongor benyit a mítosz világába. Anélkül, hogy a teljes beavatás megtörténne. így kell értenünk azt, hogy egyfelől Csongor (azáltal, hogy felismeri a három ellenző világ létezését) része lesz a mitikus világnak, másfelől azonban ennek a mitikus világnak még a mesei világgal szervesebben és szorosabban érintkező sávján marad. Azaz nem értheti meg Tündét, halandó szava nem ér el tündér fülhöz. S a halhatatlan Tünde szavait is csak részben érti meg. Eligazítást sem kaphat tőle, csupán Ilmától, s nem juthat tündérálmai megvalósítandó világának határára, csak a másik szintet képviselő Balga kíséretében. Ilyen módon a mesei, a mitikus és a valóságos nem külön-külön, hanem keveredve jelennek meg a szereplők feltűnésekor és monológjaikban. A mese köntösét ölti magára a történet; viszonylag szorosan tapad az alapvető forráshoz, az Árgirus-széphistóriáboz. Ennek mesei (népmeséi) elemeit ötvözi egybe a máshonnan származó elemekkel. Mindenesetre a szereplők jellemzésében, a történet bonyolításában, valamint egyes részletekben különböző mesei motívumok és mesetípusok érvényesülnek, így például a tündérmese (amely Vörösmartynál olykor igen közeli rokonságot tart a tündérmeséktől ihletett, de a tündérmese lényegét irodalmivá stilizáló daljátéktípussal!), majd Balga és Ilma figuráinak erőteljes rajzában a legrealisztikusabb elemeket tartalmazó mese (s Balga és Ilma figurája sem csupán és talán nem is elsősorban mesei, az irodalmi ihletés itt is érezhető!). Ugyanakkor, amikor a mese kerete és mintegy ürügye a bölcseleti mondanivaló cselekményes megjelenítésének, nem feledkezhetünk meg a már említett irodalmi családfáról sem. S ezek közül főleg a Varázsfuvolára. és a Varázsfuvola nyomában, vonzáskörében keletkezett, énekes, látványos játékokra utalnánk. A számtalan példa közül ezúttal a színész-színházigazgató, fordító Ernyí Mihály: A tündér alma c. „babonás, énekes” játékát emeljük ki. A Varázsfuvolát követő daljáték számos részletével utal a Csongor és Tündére, főleg azonban olyanokkal, amelyek a V arázsfuvolábol is átszármazhatták Vörösmartyhoz. Hali, a szolga egy mondását azonban idéznünk kell: ,,A’ ki magosba hág, nagyot esik”. Nem az esetleges átvétel miatt írtuk le ezt a mondatot, hanem azért, hogy lássuk, mivé lesz egy közhellyé vált bölcsesség Vörösmarty tollán. S ahogy a mesét átpoétizálta költőnk, ugyanúgy azt az irodalmi hagyományt is, amelyet kutatók szorgos hada (egészen Horváth Jánosig bezárólag, majd Fehér Géza vizsgálódásáig) igyekezett kimutatni, mint a Csongor és Tünde forrásanyagát. A magunk részéről azonban óvatosan fogadjuk a feltételezéseket, amelyeket az említett kutatók hangoztattak: elképzelhető Ungvárnémethi Tóth László vagy Kisfaludy Sándor színdarab- vagy versrészleteinek „hatása”, bizonyos vonatkozásban világirodalmi toposzok (az élet-álom, stb.) is föllelhetők Vörösmarty e művében, és ezzel kapcsolatban a spanyol dráma egy típusának és alakformálásának ihlető jelenlétére is gyanakodhatunk. Mindezt, ismétlem, feltételezhetjük. Ennek kimutatásával azonban nem jutunk messzire. Mert éppen a Csongor és Tündében nem egyes művek, hanem műtípusok elemezhetők világ- és magyar irodalmi előzményként. S ez kapcsolatba hozható és hozandó azzal, amit az előbb 20
