Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Tanulmányok a területi kutatások módszertanáról (Vadas Zsuzsanna)

egyeztek meg olyan alapfogalom meghatározásában, mint a néprajzi csoport).

Mindez persze nem teszi semmissé a kötet alapvető tanulságát: a jövőnkre vonatkozó gyakorlati döntések nem nélkülözhetik a történeti szempontok figyelembevételét. A történeti szempontok gyakorlati felhasználásához viszont nélkülözhetetlenek nemcsak a természettudományok, hanem más társadalomtudományok eredményei is.

A Pécsett megjelent tanulmánykötet nem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Minden részletében való megértése nem egyszerűen széles körű tájékozottságot, hanem a jellegükben erősen eltérő tudományszakokban való jártasságot igényli. Az általános tanulságokon túl elsősorban a történeti, illetve a vele legkönnyebben rokonítható néprajzi és szociológiai dolgozatokkal foglalkozom részletesebben.

Ezek közül a kötet szerkesztését is vállaló Tóth Tibor: A történeti táj kérdéséhez című tanulmánya kívánkozik az első helyre, hiszen a területi módszertani kutatások legáltalánosabban fogalmazott összegzését ez a munka adja. A szerző a történeti táj fogalmának meghatározására tesz kísérletet, kiindulópontul választva a munkamegosztás különböző típusainak elkülönítését. A kisebb, nagyobb területek között kialakult kapcsolatokkal jellemezhető i. típusban a csere hosszú távú differenciálatlanságával találkozunk; a város és környéke közötti munkamegosztáson alapuló 2. típus viszont szerteágazó, gyakran változó kapcsolatrendszert feltételez. A munkamegosztás területszervező hatásának vizsgálatát elsőként a gazdaságtudományok vállalták fel, következésképpen a történeti táj fogalmi meghatározásakor a szerző nem függetlenítheti magát az e téren elért eredményektől.

A múlt század első feléig visszavezethető telephelyelmélet kritikája egyben a definíció tartalmi meghatározását is segíti. A területi specializáció feltárásában vezető szerepet játszó gazdaságiam és földrajzi kutatások mellett a táji elkülönülés kérdéseit a történettudomány is érdeklődési körébe vonta. A területi egységek történeti szempontú megragadását azonban a rendelkezésre álló források eleve korlátok közé szorítják. Sőt, a történeti tájak elhatárolása során további nehézségekkel is számolnunk kell. Egyrészt legalább három tudományág - a demográfai, a néprajz és a gazdaságtörténet - deklaratív kapcsolatán túlmutató valóságos együttműködésének megteremtése szükséges, másrészt fontos s ez ugyancsak nem könnyű feladat — a tipizálás alapjaként egy rendszerelmélet kidolgozása.

A tipologizálás nemcsak a történészek, de más tudományágak művelői számára is sok gondot jelent. Nádasi Éva tanulmánya, - mely a hagyományos néprajzi csoportok után szerveződő egységek vizsgálatát tűzi ki célul - szintén felhívja a figyelmet az egységes fogalomrendszer hiányára. E fogyatékosság kiküszöbölésére tett megoldási javaslata az általánosabb értelemben vett csoport ismérveit igyekszik a néprajzi csoport jellemzőinek meghatározására felhasználni. Mindenekelőtt a belső és külső kapcsolatrendszert, ezek egyensúlyi feltételeit vonja vizsgálódási körébe, egyben hangsúlyozza, hogy a kutatásnak az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelnie a kulturális integráción túl a gazdaságira is. A néprajzi csoport elemzésére alkalmas módszereket kutatva a több dimenziós megközelítés eredményességét hangsúlyozza a szerző.

Történeti-demográfiai, gazdaságföldrajzi és gazdaságtörténeti elemzések együttes alkalmazását javasolja, s e szemléletnek megfelelő kérdőívet állít össze.

Hantó Zsuzsa Település, urbanizáció, életmód című szociológiai tanulmánya is a társtudományok kutatóinak együttműködését hangsúlyozza. Az agglomerációs vizsgálat módszeréről írt munkájában a baranyai aprófalvas településrendszert jellemző szociológiai felmérések és történeti adatok alapján vonja le általánosító következtetéseit. Az ún. szerepkör nélküli falvak elmaradottságát, a buszváró és a ravatalozó építésénél szimbolizálható reménytelen helyzetét bemutatva bírálja településpolitikánkat meghatározó gazdaságossági és demográfiai elveket. Megoldási javaslatában az egységes fejlesztési modell helyett a helyi energiákat erőteljesen felhasználó helyi fejlesztési programok alkalmazását látja szükségesnek. A középvárosok vonzáskörzete vizsgálatának módszertani elvei között külön hangsúlyt kap a történetiség. Az agglomerációban zajló társadalmi folyamatok leírásához nélkülözhetetlenek a hagyományos szociológiai vizsgálatokon kívül az egyén, a család és a lakóhelyi közösség „élettörténetét” vizsgáló biográfiai módszerek.

Az eddig ismertetett tanulmányoktól jellegében némiképp eltér Jászberényi László-7}