Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Fried István: A literátor (Babits Mihály és Kazinczy Ferenc)
tájat; a „mámoros, lila vizek”, a „víz alatti kék Bakony”, a „nád tövén a zöld halak” világát; az „ikrás ezüstben fürdő, kékcsőrű szárnyasok hadát” és a „narancsszín pálcákkal bókoló reggelt”; „a kagylófényű vizeken” kikötésre használt vén fűzfát, és a „két ágakkal vérző fügefákat”; „a szőlőhegy kedves zenészeit, a kabócákat és méheket” a nyári délután „mézöntő ege” alatt; a „léghajó vöröslő gömbjeként leszálló napot”, s a „rózsapor alkonyaiban” az öreg vízimalom képét, amelynek Mozdulatlan, sárga fala vibrál, mint kénszín ballada. Zöld rétben sárga ballada. Szeme törött és fűzből a haja. Patakját régen elvezették. Odébb zúg. Am az emlék mohái sűrű erdején fölragyog néha kerekén Dehát miközben átsuhan tudatán ez a néhány tündökletes kép Takáts Gyula „tüzes képeinek”: lírai szenzualizmusának szinte végtelen sorozatából, a kritikus kénytelen megadni magát annak a rezignált felismerésnek, amelyre hiú reményei sarkába lépő szorongása figyelmezteti: bárhogy is szeretné, nem az övé, nem lelehet az övé az a természetesség és evidencia, amellyel az öreg vízimalom alatt ülő költő - Bolond Istók a berken - „les a virágzó kék hínárba”, s megnevezi ezt a világot. Dehát csakugyan ilyen a világ - ez volt a világ -, a Kaposvölgy és a Balaton, a Keszthelyi hegyvidék és a Dráva közti rengeteg geográfiailag telekkönyvezett tája a valóságban, mint amilyennek Takáts Gyula lírája: a „vak térbe ékelt pályák és napok” „hon helyett ölelő vad vidéke” fölött, „ég és víz között” kibontott szivárványa mutatja? Brutális nyíltsággal kimondva, vagy fátyolozottan, kimondatlanul is alapvető kérdése - és próbatétele - ez minden költészetnek, amely nem tudja elképzelni saját fönnmaradását a valósággal - vagy legalább annak emlékével - való kapcsolat nélkül, s éppen ezért megértéséhez, realitásának s ezáltal létjogosultságának - vagy ha tetszik: ontológiai evidenciájának - a megsejtéséhez szükséges valódi nézőpont felé is e kérdés helyes megoldása mutathat utat. S ha Takáts Gyulával kapcsolatban tesszük föl ezt a kérdést, akkor az igazi válasz reményében nem árt egy kis - látszólagos - kitérőt tennünk. Tudtommal Hamvas Béla figyelmeztetett először a kisdiák korától festészettel is kísérletező Takáts Gyula költészetének és Egry József pikturájának a gesztusában és szemléletmódjában rejlő rokonságra, amikor 1947 nyarán így írt a költőnek lírai világában - Takáts Gyula saját vallomása szerint is - fordulópontot jelentő Se ég, se föld című kötetéről: „Takáts Gyula az a költő, aki ha reggel a kis ház ajtaján kilép, a jegenyékre felnéz, az már költészet. Hálás dolog lenne Takáts Gyula verseit és Egry József képeit ebből a szempontból összehasonlítani. 20