Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Egy bajai segédtanító sorsa 1848-ban Közli: Tüskés Tibor

Összeszedem tehát magam, és felültem Lamos úr kocsijára, és anyámtól búcsút vévén elmentem, azaz mentünk.

Ezek történtek szeptember közepe után 1848-ban.

Az úton vizsgáltam arcát ennek az embernek, de nékem nem tetszett. Aszott, barna, hegyes arc bennülő szemekkel, rövid és alacsony homlok csúnya ráncokkal, nagyon elidegenítő volt rám nézve. S ámbár még akkor Gall agylélektanáról mit sem tudtam, én semmi jót sem néztem ki belőle. Ez nálam már azóta [akkor] is szokásban volt, hogy azon egyén arcát vizsgáljam, kivel érintkezésbe jövök, csupa belső ösztönből, anélkül, hogy tudnám, miért és miképp, de én azonnal megérzettem, kivel van teendőm. De megjegyzem, hogy csak a nők irányában nem voltam szerencsés. Azért [Mert] nők már megcsaltak, míg férfibarátom egy sem. De nem is találtam eddig többet kettőnél. Olyant nem is nevezek barátnak, kivel legföllebb hideg udvariasságok vagy szükségbőli együttlét vagy csapszékbeni dorbézolás hoznak össze. Hanem kivel örömet és bút oszték, ki nem bor mellett, hanem csendes magányban önté ki baráti érzelmét irányomban és viszont.

Tehát Lamos úr vitt engem, azaz a kocsin ülvén én és ő mentünk Béreg faluba.

Hej, gyönyörű egy helység ám ez a Béreg. Csupa sokácok lakják. S a szépnem, ah, a szépnem ama vastag karok és lábakkal, tele piros arc, üveggyöngysorokkal terhelt, nem éppen fehér nyak, s a mell, ah, a mell, melyen alig fér el két csecs, mik ha tejjel tele volnának, legalább fél a'kót lehetne fejni belőlük, s aztán az az egyetlen egy szoknya és pöndöl, mely a földi paradicsomot rejti magában, hová ugyancsak jó bemeneti díj mellett juthatni, egyébiránt a szép szó is mennyit nyit, mondja a miagyar, s szemeik, azok a barna szemek, szőke-barna szemöldökkel és hajjal, melyben szinte [ugyancsak] egy csomó üveggyöngy rejlik egy-pár koronás ezüsttallérral, mintha mondanák, midőn férfit látnak: „Jer hozzám, édes, ne félj tőlem, szelíd leánytól, s ürítsd tetszésedre ki az isteni italt, melyet csak egy nő paradicsomában lelsz fel.”

No de mennyire ragadtatom!

Békanyarodánk pedig Lamos úrnak az ő udvarára, holott minket az egész család egybegyülve vár vala, lévén pedig ezen családban egy öreg háziasszony és két nőszemély, két szerelmes magzatja Lamos uram őkigyelménék.

Midőn pedig leszállónk, jövének azok, és üdvözlének vala minket eképpen:

— Az Ür hozott tégedet apjukunk és téged, ifjú jövevény, légy üdvöz általunk, s térj be hajlékunkba, mely neked örömmel tárja az ő ajtaját, s kívánj, meglásd, misem tagadtatik meg tőled.

Ilyenképp fogadtatom a szíves családtól.

Egy pár nap jól ment a dolgom, de lassan visszatért Lamos úrnak az ő valóságos kerékjárása.

Ebéd felett olykor magyarázni kezdé, hogy mily csúnya szokás az, midőn a fiatalember sokat eszik, s hogy ő, midőn praeceptor volt, mindig előbb jóllakott principálisánál.

Lamos úrnak pedig azon jó szokása volt, hogy már levessel igen jóllakott, és csudálkozott, hogy tudok én enni.

5

65