Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Egy bajai segédtanító sorsa 1848-ban Közli: Tüskés Tibor

nája. Zá'kó István bajsai földbirtokos volt, s már az első népképviseleti országgyű­lésen részt vett (a képviselőket megörökítő csoportképen Perczel Mór mellett áll!), 1848 őszén pedig a nemzetőrség őrnagya. A sereg először Futakra vonul. Vinko­­vics itt tölti a karácsonyt. Amikor elterjed a hír, hogy az osztrákok Pestet fenye­getik, a sereg gyorsított menetben Baján át északra gyalogol a Duna bal partján. Január első napjaiban érkeznek Pest alá. Már későn; Windischgraetz elfoglalja Pestet. Vinkovics — alakulatával együtt — Aszód, Gyöngyös, Füzesabony érin­tésével a Hegyaljára vonul. A sereg parancsnoka ékkor már Dembinszki. Fő fel­adata: megakadályozni az északról, Kassa irányából támadó Schlik császári tá­bornokot abban, hogy átkeljen a Tiszán. Vinkovics Antal január végén Tárcái mellett vesz részt először csatában. A tokaji híd védelmében megsebesül, de sike­rül kivágnia magát az ellenséges lovasok gyűrűjéből. Az emlékiratban elégedetten állapítja meg, hogy csapata megállította az osztrákok támadását, s ezzel sikerült Debrecent megvédeni, ahol a magyar kormány tartózkodott akkor már. A szá­mozatlan lapokból álló — másolatban mintegy száz gépelt oldalnyi — kézirat csonkán maradt fenn: a tarcali csata leírásával ér véget. Vinkovics életénék további útja a leszármazottak emlékezete, valamint az utódok írásos följegyzései alapján rekonstruálható. A szabadságharc leverése után a Dunántúlra, Somogyba kerül, s az 1860-as években a Szigetvár mellett fekvő Teklafalu és Gyöngyösmellék körzetében kilenc község körjegyzője lesz. Gyön­gyösmelléken él, tanult ember hírében áll, németül és horvátul beszél, ismeri Joseph Gall német orvos koponyatanát. Feleségül veszi Németh Juliannát. Egyet­len leányuk, Piroska 1866-ban születik. Az ő leszármazottai — akik ma főként Pécsett élnek — őrizték meg Vinkovics Antal emlékiratát. A hajdani negyven­­nyolcas honvéd hatvanéves korában, 1891. január 8-án halt meg. Gyöngyösmellé­ken temették el. Vinkovics emlékiratának az alábbiakban közölt részlete színes, eleven leírás a feudális Magyarország falusi tanügyi viszonyairól. Mondhatnánk: talán kissé túl­ságosan is színes, szinte regényesített elbeszélés. Ne feledjük azonban, hogy egy tizenhét-tizennyolc éves fiatalember emlékeit olvassuk, melyeket a szerző még ugyancsak eléggé ifjan vetett papírra. Sokat foglalkoztatják a nők, s a visszata­szító helyzeteket is — fölháborodás helyett — humorba és kedélyességbe csoma­golja. A derűs leíráson azonban minduntalan átüt a keserű valóság: a segédtanító kiszolgáltatottsága, az alacsony oktatási színvonal, a labilis tanügyi fegyelem, a szegényes anyagi körülmények. Mindehhez vegyük hozzá: forradalom van az or­szágban. Hősünk, akit szülei eleinte papnak szántak, aki néhány hónapja még a bajai ferences barátok diákja volt, megízlelte már a katonaéletet és a szabadsá­got, s a rövid beregi intermezzo után újból honvédnek csap föl. A visszaemlékezést a mai tipográfiai és helyesírási szabályoknak megfelelő formában közöljük. TÜSKÉS TIBOR 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom