Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Drescher J. Attila: A regényíró Takáts Gyula

DRESCHER J. ATTILA:

A regényíró Takáts Gyula

Életének és művészetének is bizonnyal zenitjére érkezve Takáts Gyula ma is a természet ihlető vonzásában él, erről költészete és prózája is tanúskodik. Az invokáló közeg közismerten a lakóhelyhez és szívhez legközelebb eső táj, a Somogy-vidék, s a Balaton világa, mely régi históriai emlékeket, kincseket és természeti szépségeket egyformán kínál a múltat — s vele együtt természetesen a jelent — faggatónak. A pásztori hangulat és derűs idill, mely „ildomos” ambivalenciákat is kizár, gyakran okozott fejtörést a Takáts-életműhöz közeledőknek, jóllehet, az életszemlélet és a művészi megvalósulás tükrében a költő a — világirodalmi léptékkel is — legnagyobbakat idézi fel bennünk.

A vidékiség, a vidéki élet tapasztalatai, apró, s kinagyított csendéletei kerülnek fel Takáts Gyula vásznára (nem véletlen a piktúrával való hasonlítás), költészetének is egyik legfőbb értékét, a festőiséget reprezentálva. Essék szó akár álmos kisvárosról, melynek torz alakjai és groteszk képei egy sajátos, de eltűnt (eltűnő) életrend lényegét jelenítik meg, ez az írói megnyilatkozás is a tákátsi élet- és emberszemlélet komoly fenségét igazolja, a természeti táj és a régi népi élet katartikus harmóniáját, egészséges egységét, még ha az idő szükségszerűen el is járt bizonyos patriarchális formák fölött.

A valóság emlékképeinek felidézése játék és irónia nélkül csak fájdalmas nosztalgia marad. A másféle fénytörés folytán többet is felvillanthat az író-emlékező a maga és környezete múltjából, élményeiből, s e bemutatást éppen az irónia villódzása teszi hangulatossá és ítélkezővé.

Takáts Gyula új kiadásban, s egy kötetben megjelentetett két regénye, a Polgárjelöltek és a Színház az „Ezüst Kancsó”-ban a méltóságos kisváros korabeli életét festi, annak jellegzetes alakjaival, akik a műben sohasem árnyfigurák vagy epizodisták, hanem kiteljesített jellemek, legyenek egyszerű, de becsületes iparosok, tisztviselők, a legkülönbözőbb kasztok tagjai, papoktól a snájdig, múltból élő katonatiszteken át a művészet határmezsgyéin egyensúlyozó színészekig, vagy éppen férfisors-bomlasztó kisvárosi Anna Kareninákig, a szellemileg is eltunyult hajdani szépasszonyokig. Jelképessé növekvő tragédiákat fakaszt e kisszerűségében is félelmetes önkéntes sorsvállalás és kiegyezés a lehúzó körülményekkel és környezettel.

io