Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Drescher J. Attila: A regényíró Takáts Gyula
Ez hát a takátsi írói oeuvre szorosan vett témája, mely szervesen kapcsolódik a megformálás milyenségét illetően is a dunántúli, a pannon kulturális-szellemi közeghez. Elfogadott, igazolt, művészi hitellel bíró tény, hogy a „pannon” jelző csupán geográfiai, s nem esztétikai kategória. A táji tagozódás még a reformkorban alakult ki; a fővárosi literatúra központi szerepe, majd a gazdaságitársadalmi (a sorrend sem véletlen) fejlődés sajátosságai miatt kerül előtérbe. S az „érted haragszom, nem ellened” jobbító indulata mögött ezért is erős hangon szól Takátsnál a szülőföld iránti érzelem, a táj szeretet himnusza. Még a prózában is. Mert mi is a táj? Egy darab véges természet, mely az ősanyaghoz kapcsol. S mi a civilizációs környezet, a város vagy falu? A megmunkált természet, mely a tájjal együtt tételezi az azt megmunkáló emberkezet, a dolgos gyülekezetei is. így aztán Takáts regényei is — akár programszerűen, akár öntörvényűén — a természettel kezdődnek, köztes eseményekkor is ahhoz kapcsolódnak, lévén, hogy az ember szükségtelenül vágyakozik a természet után (avagy ki a természetbe), mert benne él. A két regény közül a Polgár jelöltek a terjedelmesebb, a Színház az „Ezüst Kancsó”-ban ennek közel egyharmada, amolyan kisregény. A lírikus epikája — mondhatnánk hirtelen ítélkezéssel (s majd mondjuk is, de más összefüggésben). Takáts nagyon sokoldalú művész. Több műfajcsoport lehetőségeit próbálva írt regényt, novellát, verseket, szociográfiai igényű műveket. Értékelésük, méltatásuk nem ezen írás feladata. Regényeinek újabb kiadása — hisz mindkét mű korai keltezésű: a Polgár jelöltek 1945, a Színház.. . az 1957-es év írói hozománya — arra utal, hogy még nem időszerűtlen a két prózai műben foglaltak szembesítése a mával, ugyanakkor a lírai költő másik énjét, prózai vénáját sem feledtetik. Továbbá jó könyvek. A kettős kötet, e másodszori virágba szökkenés, irodalomszociológiai szempontokat is fölvet a mai befogadást, értékelést és érvényt illetően. A szembesítésre pedig az író számára is jó lehetőség kínálkozik, egyszerűen azért, mert újabb kiadásának nyelvi anyaga nem, csak az általa megörökített világ és ember változott. Két világ összevetésének is alkalma ez, természetesen a megterebélyesedett életmű, s a regények kapcsolódási helyeinek gondos feltérképezésével. A legtöbbet ígérő feladat lehetne egyszer ez, s a legnehezebb. A líra ihlető tartománya többnyire az érzelmeké, a prózaíró tükre a történéseket és megfontolásokat vetíti ki. Az emlékezés sajátos összerendezőként mindkét közegbe behatol. Takáts Gyula A harmónia keresése című esszékötetében vall kimondatlanul a világképet is alakító nosztalgiázó kedv okairól. Ebben a visszatekintő hajlamban búvik meg a harmóniakeresés kétségbeesett mozzanata is: „Az emberiségnek iszonyú veszteségei vannak. Századunk embere egyre csak keresi az elvesztett harmóniát, miközben a lét és nemlét szélén egyensúlyoz. Kutatja e század szellemi és technikai fölszökésének kegyetlen magaslatairól a derű meghitt tájait. A lelki egyensúly lényegének titkait és szerkezetét.” Takáts Gyula ezt a hiányt és disszonanciát teremti át műveivel értelmes lényeggé, a derű meghitt tájaivá. Gyermekkori élményeinek, a nagyapai öreg háznak emléke, a később mind nehezebben és ritkábban fellelhető rend, szabadság, nyitottság meg a korszellem 11
