Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Tóth Tibor: Föld és termelés
szignifikáns — összefüggések, vagy éppen a kapcsolatok hiánya nagyjából azonos gazdasági körülményekkel, adottságokkal függ össze. így közelítve a hosszú távú folyamathoz, úgy véljük, hogy a föld és a teljesítőképesség közti hiányzó vagy alacsony kapcsolat az 1930-as évek kisüzemeinél fellelhető viszonyokkal nagyjából hasonló helyzetben alakult ki, a közepes vagy erősebb kapcsolatok pedig az ugyanezen időszak nagyüzemeivel analóg viszonyokból következnek. Bármennyire is csábító és tanulságos lenne e viszonyokat részletesen elemezni, a helyszűke, a szerkesztői szigor nem teszi ezt lehetővé. Ezért csak azokra az elemekre mutatunk rá, amelyek megítélésünk szerint a föld szerepének üzemtípusonként eltérő jelentőségét meghatározzák. Általában elfogadható az az álláspont, mely szerint a kisüzemeket, adott esetben főként a parasztgazdaságokat az élőmunkaerő döntő szerepe jellemzi, a nagyüzemekben viszont e tényező súlya valamivel kisebb. Ezzel nagyjából harmonikus a technikai ellátottság tömege és szintje, elnagyoltan úgy mondhatnánk, hogy minél nagyobb az élőmunka szerepe, annál kisebb a technikáé és viszont. Maradva most már a kisüzemek (parasztgazdaságok) körében, úgy mondhatjuk tehát, hogy a földhasználat lehetőségei és formái, valamint a rendelkezésre álló népesség együttesen befolyásolja a felhalmozott technikát. A föld nagysága a tulajdonviszonyok miatt nem nagyon volt növelhető, a népesség adott volt, s a relatíve fejletlen ipar, az 1920. után visszaszoruló kivándorlás ezt a népességet jelentősen helyhez is kötötte. A technikai viszonyok tehát kényszerű szükségből „igazodtak” az egyéb merev feltételekhez, kénytelenek voltak rugalmasan viselkedni. Ez a rugalmasság 1828 táján némileg hasonló, de eltérő okokból szintén fennállt. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ekkor még a majorságokon folyó termelés sem volt nagyüzemi jellegű. A robotosok munkájának, munkaeszközeinek nagy jelentősége a majorsági árutermelésben, a majoroknak a jobbágygazdaságokkal nagymértékben azonos technológiai szintje tulajdonképpen az egész egykorú mezőgazdaságot — mai fogalmainkkal — kisüzemi jellegűvé tették. Ekkor is fennálltak tehát ama feltételek, melyekre előbb utaltunk, ráadásul a mezőgazdasági eszközgyártás nagyipari hátterének teljes hiánya következtében az eszközállomány is erősen a gyártás helyéhez kötődött, tájjellegű lett. Szükségképpen igazodtak az előállított eszközök konstrukciói, technikai tulajdonságai a termelés táji adottságaihoz. A néprajzosok, agrártörténészek az elmondhatók hogy hányféle tájjellegű ekét, talaj munkáiét, kézi eszközt hozott létre az iparszerű eszközgyártás megindulását megelőző, a táji adottságokat számba vevő agrártermelés. Mindez pedig azt jelenti, hogy az 1828 körüli időben a kisüzemi technika sui generis rugalmassága tovább fokozódott azáltal, hogy a termelés területi szakosodásával egyidejűleg a technológia eszközfeltételei is közel hasonló méretben szakosodtak. Nézzük most meg az 1930-as évek nagyüzemeinek helyzetét! Általában úgy fogalmazhatunk, hogy a nagyüzemmé válás feltételei akkor teremtődtek meg, amikor bizonyos termelési ágazatok koncentrálhatóságának technikai lehetőségei létrejöttek. A nagyüzemmé válás — a nagyüzem, mint a fentiekből kiderül, nem okvetlenül ugyanazt jelenti mint a nagybirtok — tehát bizonyos technikai színvonal függvénye, s ez pedig gyakorlatilag az ipari eredetű termelőeszköz-előállítás megteremtődésével, méretével áll kapcsolatban. A nagyobb szériában megjelenő termelékenyebb eszközök elterjedésének az adott 56
