Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Tóth Tibor: Föld és termelés
galmat csak kiegészítő mutatóval használhatjuk. Ha feltételezzük azt, hogy a piacon megjelenő áru általában a termelőágazat belső szükségleteinek teljes kielégítésén felül maradó termékmennyiséggel azonos — vagyis az esetenként előforduló kommercializálódási kényszer tendenciaszerű érvényesülését kizárjuk — akkor úgy mondhatjuk, hogy az árukészlet ingadozása bizonyos határok között a bruttó termék ingadozását is jelzi. (A kettő persze nem lehet azonos, mert sémánk szerint elvileg elképzelhető csak az ágazat teljes ellátottságáig terjedő termelés is. Elvileg, hangsúlyozzuk, mert a piaci kapcsolatok kiépülésének kényszerelemei — adót kell fizetni, vásárolni kell ezt-azt, s ehhez szükséges a piacon megszerezhető pénz — kialakíthatják a kommercializálódási kényszert is.) Az tehát a lényeg, hogy a földre vonatkozó fenti mutatóink, mint egyik jelenségtömeg, szembeállítható a bruttó termékkel (vagy piaci áruhányaddal), mint a teljesítőképességet jelző másik jelenséghalmazzal. Ahogy azonban a bruttó termék mellé azzal nagyjából azonos jellegű mutatóként fel kellett vennünk az áruhányadot, éppen úgy a földmutatók — különösen a használati értékmutató — esetében is gondot okoz az 1848 előtti statisztikai bázis eltérő jellege: a kataszteri tiszta jövedelem használatára csak 1848 után került sor. Egy olyan aggregátmutató azonban, amely a földhasználat szerkezetét (potenciálisan a művelést), valamint az egy főre jutó földterületet mutatja, közel hasonló azzal, amit időben későbbi jellemzőink jeleznek. A művelési szerkezet a szántó arányait is tartalmazza, az egy főre vetített ráta pedig már a lehetséges ráfordításokat is jelzi, ami viszont általános feltételezés szerint 1848 előtt függött egy adott terület használati és helyzeti értékétől. A Bácskai—Nagy szerzőpáros tehát akkor, amikor a művelési szerkezet, illetve az egy főre jutó föld mutatóit a piaci hányad alakulásával egybeveti, hasonló tartalmú eredményre jut, mint mi magunk is jutottunk akkor, amikor az 1930-as évekre vonatkozóan mintegy ezer különféle gazdaságot érintő ökonometriai elemzéseink során mellékesen megkaptuk a föld használati értékének, újraértékelésének, valamint a nyershozam-alakulásnak az összefüggéseit, vagy mint Bernát Tivadar és TLnyedi György az 1960-as években akkor, amikor a földminőség és a bruttó termék kapcsolatait elemezték. Az elöljáróban leírtak alapján tehát a kérdés most már az, milyen valószínűségi kapcsolatok fedezhetők fel a föld adta lehetőségek és az adott földön folyó mezőgazdasági termelés teljesítőképessége között. Munkánkat azzal kezdtük, hogy kiindulásként feltételesen elfogadtuk a már-már tudományos slogant: a mezőgazdaság legfontosabb termelőeszköze a föld. Ha ez igaz, akkor a termőképesség tendenciájának alakulásával nagyjából azonos módon kell alakulnia a termékkihozatalnak is. Már jeleztünk fentebb egy olyan mozzanatot, jelesül a gazdaságosság kérdését, melynek figyelembevétele mellett a két együtt vizsgált tényezőcsoport között nagyon szoros kapcsolatot nem várhatunk. Mindez abból a trivialitásból következik, hogy a termékkihozatal nagysága nemcsak a föld minőségétől, hanem az adott föld megmunkálásától, vagyis a ráfordítások mennyiségétől és minőségétől is függ. A kapott korrelációs érték használatánál ezt a tényezőt is tekintetbe kell vennünk. Mindennek azonban elvi következménye is van. Ha ugyanis a termékkihozatal és a földminőség közti, teljesen szoros kapcsolat létrejöttét az egyéb 54
