Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám - Laczkó András: Emberformáló szeretet: Illyés Gyula - Sarjúrendek című verséről

holdsütötte arcomon a béke s a lappangó szeretetnek gyermek-merészsége.

Béke és szeretet jegyei önnön arcán. Nem túlzás ez, feladat-túlértékelés? Romantikus zseni-tudat? Vátesz szerep? Tudjuk, Illyés Gyulától mi sem állt távolabb, mint saját személyének indokolatlan magasbaemelése. Egyik méltatója írta róla ezzel kapcsolatban: „Csökkent erővel él benne az Ady—Babits költői vonal egyéniségkultusza, a kifinomult egyéni élet kergetésének az igénye, s helyette mindegyre kifejezést kivan a benne lappangó egyszerűségvágy, az ősi érzések rimes példázása. Lelkének egész komolyságával igyekszik közvetlenebb, dinamikusabb és sohasem idillikus formában átélni a természetet. Elveti a külsőségeket, s ha érzésvilága virágba borul, akkor nem szirupos álsajnálkozásban nyilatkozik meg benne az ember szer etet, hanem sokszor forradalmi emberiességben, humanitárius együttérzésben.”

Szó volt már arról, hogy Illyés egyik fiatalabb pályatársa kötetét kritizálva állapította meg: a kor lírai térképén erőteljes vonásként jelentkezett az „individuális szocializmus” gondolati hatása. Az elutasítás egyértelművé teszi Illyés álláspontját: nem önmagát, hanem fölnevelő közösségét szeretné „megváltani”. így értékelte a Szocializmus című folyóirat kritikusa is, együtt méltatva — Van-e szocialista líra? címmel - József Attila: Döntsd a tökét, ne siránkozz, Justus Pál: Az utak éneke, Fenyő László: Szavak, sebek és Illyés köteteit. A másokért vállalt feladat csak a véglegesült változatban kapott megfelelő hangsúlyt. Ebben ismétléssel nyomatékosítja (képzelt) cselekedeteit. Emlékszünk rá, a Tolnamegyei Újságban közölt versben a hasonlat költőisége határozta meg a tartalmat, az ezüst fény és a gyöngyös hab közé ékelődött a büszke gondolat. Később a gondolatok, eszmék kifejtésére jobban ügyelve alakított sorain a költő. így már a harmadik szakasztól félreérthetetlen, hogy a lirikusi képzelet másokért lendül egyre följebb:

Csillognak az ezüst fényben a kanyargó messzi sarjúrendek — hozom a terhét kigúnyolt ember szer etetnek.

Honnan és miért? Messziről, lehet a válasz, egybefogva tér- és időtávolságot. Onnan jön, ahol még nem gúny tárgya a szeretet, vagyis az útraindító világból. A körbenjárás végső soron törvényszerű, ahonnan elindul a vers, oda kell visszatérnie. Megjegyezték már azt is a költőről, hogy minden körülmények között megőrizte a népből hozott emberségét s „nem hódolt be annak az életformának, amely minden erőfeszítést önmagában kudarcra kárhoztat.” Illyés szükségképpen vállalta, mert vállalnia kellett, a küldetésszerepet és az azzal járó „terhet”. Ez a szó a köznyelvben kénytelen súlyt, rossz ízű feladatot jelent, olyan vállalkozást, amikor a lehetőségekhez képest túlságosan nagy az elvégzendő munka. A Sarjúrendeknél ez fel sem vetődhet. Sokkal inkább a történelmi helyzet diktálta felelősségtudat.

28