Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Szilágyi Miklós: Adatok a sárközi népművészet felfedezéséhez

Ez az 1902—1903-as kezdő időpont vagy az emberi emlékezet gyarlóságának „következménye”, vagy figyelemre alig érdemes, éveken keresztül eredménytelen kísérletek kezdete csupán. Az egykorú helyi újságok ugyanis az Ács Lipót tervezte hímzéseknek csak néhány évvel későbbi sikereit regisztrálták.

1906 nyarán a szekszárdi múzeum népművészeti gyűjteményét tanulmányozta Juhász Árpád festőművész, és lelkes dicséreteit a Közérdek is idézte (1906. július 21/5.): „a sárközi főkötök hímzései és a régi bíbor végek meg jegy kendők színharmóniája valósággal elragadták... úgy teknikai kivitel, mint a kompozíció tekintetében a valóságos művészetnek legmagasabb fokán állanak; szerinte sem Magyarországon másutt, se a külföldön a nép ehhez fogható művészeti terméket előállítani nem képes”. A híradáshoz azonban hozzáfűzte a hírlapíró a maga sajnálkozását: ez ideig hiába kísérletezett a sárközi „varróasszonyoknál” a múzeum néprajzi osztályának őre (vagyis Kovách Aladár) és Ács Lipót, „hogy művészetüket egyéb női ruhadíszítésekre is fordítsák és értékesítsék”.

Két esztendő múltán is arról tudósít a Közérdek (1908. márc. 14/4.), hogy (név szerint felsorolt!) úrleányok és úrnők hímezték az Ács Lipót tervei alapján összeállított kiállítási kollekciót, melyet „az Országos Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság megrendelése folytán a londoni magyar kiállításon fognak kiállítani és elárusítani »Tolnamegyei sárközi hímzések;« czím alatt”. A mintarajzokat — írja a lap tudósítója — Ács rajzolta, és ő adta a szükséges anyagot is. A hímzések „a sárközi gyönyörű főkötő, jegykendő, halotti vánkoshéj-hímzések mintáinak modern úri dísztárgyakra, a modern iparművészet követelményei szerint való alkalmazásával készültek”.

Ebben az évben rendkívül megélénkült Ács Lipótnak a sárközi hímzések magyarországi és külföldi megismertetése érdekében kifejtett tevékenysége: egymást követik a helyi lapokban a kiállítások, a népszerűsítő előadások és az általa kieszközölt támogatások hírei. Az Iparművészeti Társulat 1908-as kiállításán 12 nagy táblát mutatott be Ács, melyeken a szekszárdi múzeum néprajzi osztályának „legszebb sárközi gyűjteményeit... művészi tudással lefestette és lerajzolta” (Közérdek, 1908. máj. 2/4.). Az itt bemutatott hímzésmotívum rajzok szakmai sikerének egyik eredménye volt, hogy a kereskedelmi miniszter a Tolna megyei Gazdasági Egyesület kérésére, Ács buzgólkodása folytán 2000 Korona államsegélyt utalt ki, hogy hímzőtanfolyamok szervezése révén „megmentsék a Sárköz eme specialitását a végpusztulástól”. Egy-egy tanfolyam indítását tervezték (újabb hírből tudjuk meg, hogy november 9-től három hónapig) Szekszárdon, illetve a Sárköz egyik falujában, ahol „e technikára az ehhez még értő 8—10 aszszony által 40—50 nőt” fognak tanítani. A tanfolyamok szervezője a régi motívumokat használja fel, és „készíttet ezekből fehér és fekete fátyolszövetre női ruhadíszeket” (Közérdek, 1908. okt. 10/3.; okt. 24/4. és Tolnavármegye, 1908. okt. 11/2.).

1909. február 20-án a budapesti Iparművészeti Múzeumban tartott előadást Ács Lipót a Sárköz népművészetéről, és bemutatta gyűjteményét: „Sárköz régi bíborvégeit, gabócáit, rececsipkéit, hímzett ingeit és különösen a gyönyörű fátyolhímzéseket”. Mind a hímzések, mind pedig a sárközi kisleánykák ugyancsak bemutatott figurális és díszítő rajzainak gyűjteménye feltűnően nagy tetszést váltott ki az előkelő hölgyközönség körében. Szólott ezen kívül Ács „a háziipar fejlesz20