Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - Szilágyi Miklós: Adatok a sárközi népművészet felfedezéséhez
tésének fontosságáról. Itt kiemelte különösen a vagyonosodásra, a nemzeti művészetre és az erkölcsi életre egyaránt nagy befolyást gyakorló hatását”. Ehhez kapcsolódva a tanfolyamon készült munkákból is bemutatott néhányat. (Tolnavármegye, 1909. febr. 28/4.) Ennek az előadásnak a hatásaként könyvelte el a Tolnavármegye (1909. febr. 28/5.) az Országos Háziipari Szövetség határozatát: „a Sárközben már legközelebb két hímzési munkatelepet állít fel. Főleg a gyönyörű sárközi fátyolhímzést szeretnék fejleszteni, hogy azt a kereskedelmi forgalomban is hasznosíthassák”. Ennek a budapesti előadásnak más eredménye is lett. Jelen volt ugyanis (amint erről a szekszárdi lapok többszörösen tudósítottak) egy angol, háziiparral foglalkozó folyóirat munkatársa, bizonyos Miss Levetus, aki azonnal elhatározta, hogy „egy nagy kollekció bemutatásával fogja ismertetni a sárközi népművészetet”. Az ősz folyamán a Háziipari Szövetség néhány vezető munkatársa kíséretében el is látogatott Tolna megyébe. Szekszárdon a múzeumi anyagot tanulmányozta, a Sárközben (Decsen) „a hímzőtelepet, s néhány magán ház berendezését” tekintette meg, illetve részt vett Öcsényben a 17 éves Széki Éva és a 18 éves Lovas Bálint (tekintélyes „polgárok” gyermekei!) lakodalmán. A kétnapos, ekkortájt is feltűnést keltőén nagy lakodalomba 200-nál több család volt hivatalos, és elfogyott 190 pár csirke, 14 pár jérce, 310 kg marhahús, 70 kenyér, 20 hektoliter bor, 500 üveg szódavíz és több mázsa finom lisztből készült tészta és sütemény. Nagy attrakció lehetett ez a lakodalom, méltó a megörökítésre: „lefotografálta őket a budapesti Apollo színháznak e czélból lejött fényképésze, hogy az érdekes jelmezeket és felvonulást a mozgó színház részére megörökítse”. Nem csoda tehát, hogy az angol hölgyet a kivételes élmény megerősítette elhatározásában: „legközelebb, Ács tanár közreműködésével, egy külön füzetben fog beszámolni”. (Tolnavármegye, 1909. október 31/3.) Nem követhetjük sorról sorra Ács Lipót kezdeményezéseit, csupán a Kéve Nemzeti Szalonban rendezett kiállításának sajtóvisszhangjából idézünk. A lelkes dicséretek után arról is beszámolt a szekszárdi hírlapíró, hogy „Az egész sárközi szobát, bútoraival és kiállított tárgyaival együtt Andrássy Gyula gróf, volt belügyminiszter vásárolta meg, aki nagy dicsérettel halmozta el Ács tanárt”. Az ilyen siker némiképp megfelhőzi lelkesedésünket, amikor újra és újra a sárközi népművészet felkarolásának nemes céljairól olvasunk: „Az Országos Háziipari Szövetség elsőrendű nemzeti munkát végez azzal, hogy a sárközi népművészet ügyét felkarolta, és öcsényben telepet létesít az ottani népművészeti ágak továbbképzésére”. (Tolnavármegye és a Közérdek, 1911. jan. 19/2.) * * * A sárközi népművészet század eleji „felfedezésének”, kereskedelmi célú megszervezésének inkább krónikás ismertetését, mintsem a néhány részletében napjainkig ható mozgalmak igazi jelentőségének kritikus elemzését vállaltuk. A legfőbb tanulság azonban értékelés, elemzés nélkül is megfogalmazható: a megható lelkesedések aligha találták meg a sárközi népművészet alkotó továbbfejlesztésének lehetséges módját, de — esetleg — olyan örökséget hagyták ránk, mely ma már elfedi az igazi népművészetet... 21