Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám - Laczkó András: Emberformáló szeretet: Illyés Gyula - Sarjúrendek című verséről

A második változatot a T olnamegyei Újságból fentebb idéztem (ez megegye­zik az 1931-es kötetben szereplővel). A véglegesült négy sor a következő: Mozdul a föld, törve-zúzva, tengerként megindul nemsokára. Lépjetek a hite-bátor énekes nyomába. SZÖVEGKÖRNYEZET. A Sarjúrendeket közreadó Nyugat-számban nem­csak érdekes, de jellemző környezetbe került a vers. Előtte egy hosszabb ta­nulmány olvasható Gandhi és a forrongó India címmel, Vásárhelyi-Seltmann Re­zső tollából. Az indiai népvezér tevékenységét foglalja össze, olyan hangnemben, hogy óvakodni kell a forradalmiság túlbecsülésétől, a „beteges hazafiság”-tól. Erő­teljesen érződik viszont a cikkben a változás, a változtatás gondolata. Másik ol­dalról Móricz Zsigmond A nagy fejedelem című regényének (IV. rész) folytatása olvasható, s ott Bethlen Gábor ugyancsak az újról, az erdélyi élet szükséges át­alakításáról beszél. Ez nyilvánvalóan jelzi, hogy az akkori szerkesztők — Babits és Móricz — mennyire kifejező szövegkörnyezetben látták hatásosnak Illyés versét. Nem ennyire jellemző, de mindenképpen érdekes, hogy a Tolnamegyei Új­ságban hírek, hirdetések közé került a költemény. Szembeötlik, hogy a néhány közlemény közül három tragédiákról, halálos balesetekről számol be, illetve ol­vasható ott az emberszeretet egyfajta megnyilvánulása: „A téli inségakció során adakozók névsorát Szekszárd megyei város polgármestere összeállíttatta. Ez a ki­mutatás, amely az adományozott összegeket is feltünteti, a hivatalos órák alatt dr. Cs. Papp fenő tanácsnok, helyettes polgármester szobájában megtekinthető”. Semmiképpen nem szeretnék ezzel téves asszociációkat sugallni, de az tény, hogy az emberszeretet ilyesfajta megnyilatkozása már közel áll a költő által említett kigúnyoláshoz. Ezeknél — az értelmezés szempontjából — fontosabb a Sarjúrendek versmo­tívumokat összegző szerepe. Egyes építőelemek 1930-at megelőző évekből ered­nek. A húszas évek magyar lírájában gyakori a nosztalgikus, emlékidéző vissza­tekintés a „bölcsőhelyre”. Illyés versei azonban elütnek az akkori kórus hangjai­tól; sorait a pusztai valóság (s nem fájdalmaskodó emlékezés) inspirálta. Ezt lát­juk a Nehéz föld kötet egyik hatrészes költeményében: Kaszálásra érett Sarjában hevertem, Hunyt pilláim előtt Dél opál-vidéke. Homlokomat meleg Szél mosta, távoli Kutyaugatásban Szállt felém az álom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom