Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Jegyzetek a paraszti emlékiratokból
SZILÁGYI MIKLÓS: Jegyzetek a paraszti emlékiratról Érdemes eljátszanunk egy már-már abszurd ötlettel: vajon másképp írta volna-e Móricz A boldog embert, ha magnetofonnal rögzítheti a magosligeti Papp Mihály elbeszéléseit? S ha másképp: sűrűsödött volna az életanyag dokumentum értéke is? Intenzívebb lett volna ,,a boldogságra képes, belső kultúrájú parasztember megrajzolása” (Czine)? És: vajon milyen mértékben szüremkedtek volna bele Joó György vallomásaiba a magnetofon-rögzítette élőbeszéd nyelvi és stiláris esetlegességei? Az ilyen „mi lett volna ha” kérdések természetesen válasz nélkül maradnak. Hiszen végülis nem Móricz miatt fogalmazódtak meg! Azt reméljük, hogy ezek az abszurdra kihegyezett kérdéseink a paraszti elbeszélés „emlékirattá” formálásának egyik — nyilván nem egyetlen — lehetőségéről többet mondanak az aggályoskodó magyarázatnál. Mert: minden író múltban és jelenben — s nemcsak a Móricz formátumúak! — könnyűszerrel „teremt” a megélt vagy megismert életanyagból magnóhitelességű (nek tűnő) vallomást. Vagyis képes létrehozni az élőbeszéd „illúzióját”'. Csakhogy: a dokumentumirodalom művelői az „objektív” dokumentumot és a magnetofonos anyaggyűjtést elválaszthatatlannak ítélvén, közzétették a maguk „retusálatlan” szövegeit, s egyszeriben „lelepleződtek” a mesterségesen létrehozott beszélgetések, vallomások. Tudjuk, hogy az „igazi élőbeszéd” vagy több, vagy kevesebb, de mindenképpen más, mint az író — lettlégyen az Móricz formátumú író! — „megteremtette” szöveg. Ha viszont szükségszerűen stilizálás (retusálás?) eredményeként jön létre az irodalomként ismert-elismert „élőbeszéd”, logikailag csakis így következtethetünk tovább: a magnetofonról nyersen lejegyzett — tehát tartalmilag is, nyelvileg is a „leghűségesebben” átmentett — elbeszélés (ugyancsak szükségszerűen) „nem-irodalom”. „Csak” dokumentum, s mint ilyen: esetleg az irodalom nyersanyaga. Vagy néprajzi —• folklorisztikai — vizsgálatokra alkalmas szöveg. (Akkor is az, ha az ún. élménytörténet nyilvánvalóan nem valamely népköltészeti „alkotás” egyik variánsa, mégcsak nem is hagyományos motívumokból felépített, egyéni ízű „redakciója”.) És még egy — ha úgy tetszik, elméleti értékű — folklorisztikai megfigyelés: minél jobb az elbeszélés, annál kevésbé alkalmas a szövegszerűen is, jelentésében 25
