Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Pákolitz István: Bögrésdiákok

Lehangolódva néztem a petyerkát, mikor kiszálltunk a hajóból; egy jókora bosszikosárban volt mindkettőnk holmija. Az állomáson nyoma sem akadt semmiféle városnak; kisült, a város jóval odébb van, vagy öt kilométernyire. (Józsi így mondta: cirka öt.) Hát ami azt illeti, közelébb is építhették volna a Dunához; a mamának ugyanis fiákért kellett fogadni. A fiáker pont olyan, mint egy hintó, errefelé konflisnak is mondják. A fiákeres kosarastól, cakumpakostól bevitt bennünket a városba két pengőért. Életemben nem ültem még ilyen úri hintóbán. Igaz, kopottas, megviselt batár volt, én azonban úgy feszítettem benne, mint egy szem krumpli a papzsákban. Az út egyébként eléggé sivár volt; oldalaslag nyárfák, jegenyék sorakoztak, itt-ott egy cseresnyefa is akadt; lám, ez nem is olyan buta dolog: gyümölcsfákat kéne ültetni az utak mentén, legalább lenne mivel szórakozniuk a gyalogjáróknak. Mert bizony nincs mindenkinek 2 pengője, hogy h intón utazzon, akár valami báró.

Beszélni nem sokat beszéltünk; a fiákeres ember meglehetősen szófukar, mogorva volt; mama a Józsinak mondott ezt-azt, mit hol talál a kosárban, meg hogy mikor milyen göncöt kell fölvenni, és hogy nem járhat slampetul, mert az nem illik egy kispaphoz.

Igen, a Józsi bátyám, nagy szerencsére, bekerült a Kisszemináriumba, s még ősz végén, esetleg decemberben megkapja a kék reverendát, tekintve, hogy ötödosztályos.

Már bent poroszkáltunk a házak között, de még semmi érdekeset nem láttam, se egy templomot, vagy az érseki palotát, a sóhajok hídját meg pláne nem. Ronda, nyúlós-piszkos, békanyálas vízparton caplattunk; Józsi a folyó nevét is mondta: Vajas. Kicsi is, büdös is, de mégis csak valami; jókat lehet korcsolyázni rajta, mert szép sima a jege. Az még nem lenne baj, hogy több folyója nincs a városnak; de az már siralmas, hogy egy érseki székhelynek csak ilyen rusnya, békanyálas vacak jutott, amit jószívvel nem lehet folyónak nevezni. Ez egy ócska, iszapos nemtudommicsoda; egy napon a Dunával említeni se szabad. Még a neve is kenőcsös, nem hiába Vajas: zöldessárga sűrűsége inkább közelít a vajhoz, mint a vízhez. Ebben fürödni? Pfuj! A korcsolyázást majd meglátjuk.

Mama meg a Józsi nem sokat törődött az én biggyesztésemmel, bár azért Józsi annyit megjegyzett, hogy eltelik egy-két hét, több mindent látok, jobban ki fogom magam ismerni, s megszeretem ezt a környezetet.

Csalódottságomban csaknem elpityeredtem, de erőt vettem magamon, meg aztán idő sem igen volt az elérzékenyülésre; a fiákeres vénember megálljt vezényelt lovának a Tükör utca 10-es számú ház előtt. Fél perc se telt bele, az egész Bálványosi família ki tódult a kapuba: itt lesz tehát az én kvártélyos helyem. Annyian voltak, hogy meg sem tudtam őket olvasni; később kiderült, nemcsak a Bálványosi-szülők jöttek ki a négy gyerekükkel, de ott ődöngött leendő lakótársaim közül három is; továbbá, ahogy később megtudtam, a szomszédság képviseletében eljött bámészkodni három fiú és két lány. Kivétel nélkül magasabb növésűek voltak nálam még azok is, akik majd elsősök lesznek, hát még a többiek: a hetedikes Müller Antal, aztán a Józsi osztálytársa, az égimeszelő Zányi Gáspár, aki csak kétévenként mehet haza a szüleihez; ő ugyanis bácskai, Kula községbe való, és az most megszállt terület, így a szegény Gáspár nagyon ritkásan tud ha-28