Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 2. szám - Szabó Sándor: A nagy trilógia születése

Már készen volt a triológia befejezése, az „Én vagyok”, Jehosua és Júdás megrendítő története. Művek százai hevertek körülötte, német, francia, héber szövegek, történelem, filozófia, de a mű már készen vqlt, hogy lezárja majdan a nagy trilógiát.

A levelek így vallanak az „Én vagyok”-ról:

Akarattya, 194g. december 28.

„A Júdás-probléma folyton foglalkoztat, persze, határtalan szellemi tunyaságomhoz mérten. Baj, hogy sem a ref. pap, sem a pálos atya nem tud teológiai útmutatással, vagy idevágó művekkel segíteni, mindent magamnak kell kiszagolnom, s következtetnem. Te nem tudnál fúdásra, vagy az akkori időkre épkézláb művet ajánlani? (Renan megvan.) De modernet és mélyet!”

Akarattya, 1950. január 14.

„Én nem alkotok egy darabig, majd csak akkor, ha nyitva lehet tartani az ablakot. Lehetőleg azt az átkozott Júdást alkotom bár fene kényes probléma, majdnem lehetetlen feladattiak látszik. Bár van két másik jó témán is, a kettő veszettül mulatságos, dehát engem az a nyavalyás Júdás izgat, mióta beette magát a fejembe. így hatalmasodik el az emberen egy „eszme”, mint Dosztojevszkij mondja. És eszi meg az embert. De majd vigyázok. Mostanában az apostoli atyákat olvasom és pld. antiochiai szt. Ignác írásai nagyon megragadtak, de Polikarp sem kutya. Aztán áttértem a mártír aktákra, s bensőmben heves viták közepette olvastam. Ez idő szerint szt. Ágostont vettem elő, muszáj újra latravetnem. Így lépkedtek egyre mélyebben az „eszmébe”, akarva-akaratlanul, s csak abban bízom, hogy Isten megint tudja, mit akar velem. És látom a Júdás-probléma nagyságát is. Visszarettenek tőle. Attól félek, elbizakodottan fogok hozzá és az eredmény nevetséges bukás lenne. De ha Te nem nyúlsz ki megint felém, mindenesetre csődöt „kiáltok”. Mint mondtam már, a papoktól, akik elvégre szakemberek ezen a téren, egy morzsányi támogatást sem remélhetek, még az idevágó irodalmat sem ismerik. Szerintük az egész árulás oka az a harminc ezüst volt, — dehát ez teológiailag, lélektanilag is abszurdum!”

Akarattya, 1950. február 14.

„(...) A Júdás-probléma úgy fúr bennem, mint a féreg, bár eszembe se jutott volna. Dehát nyilván bennem volt s azért jutott eszembe. Most már nem térhetek ki előle, ámbár napról napra tisztábban látom, hogy fene nagy és kényes ügy. Mert ahhoz, hogy tisztán lássam Júdást, tisztán kell látnom Jézust is, ez pedig igen kényes dió. És hát még a nép, a környezet, a társadalom, a politikai erők, a szokások, a vallási viszonyok — egy sereg mindenféle bálványimádás, mítosz és misztérium összevissza fonódva! — s végül az alakok emberi ábrázata,

47