Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 2. szám - Gál István: Szilasi Vilmos, Babits filozófus barátja

Zé vezetett, kik világosságot árasztani voltak hivatottak, de kevesen akadtak köztük, akiknek fénye oly meggyőző és útbaigazító, oly nyugtalanító és egyben megnyugtató, tiszta és tisztító, egy szóban összefoglalva oly rendteremtő, s tovább sugárzást a ösztönző lett volna, mint elhalt barátom meg nem szűnő fényforrásai.” (ítélet nincs, 486. 1.)

Szilasi Vilmos hosszú ideig készült, hogy Babitsról való látomását egy nagyobb tanulmányban rögzítse. Némelyik levele tanulmány terjedelművé nőtt, ezekben Babitsot mint költőt, elbeszélőt, esszéírót, sőt mindezeket összegezve, mint filozófust méltatja. Amikor Babits leveleinek hazaküldését és nemzeti tulajdonba adását elhatározta, egy, a tervezettnél rövidebb, de épp összeszorítottságában plassztikusabb arcképet rajzolt róla.

Szilasi Vilmost Babits akkor ismerte meg, amikor ő maga is a görög irodalom és filozófia felé fordult nagy érdeklődéssel. A 21 éves Szilasinak Plafonról jelent meg könyve 1910-ben. Ez a könyv keltette föl az akkoriban Fogarason tanárkodó Babits figyelmét, aki egyik első könyvismertetését írta róla a Nyugatban, fölhíva a figyelmet a fiatal filozófus gondolkodói merészségére. Szilasi meghatott szavakkal köszönte meg az ismertetést és egyúttal csodálatát fejezte ki Babitsnak klasszikus témájú költői drámája, a Laodameia iránt. Ezzel indult meg barátságuk.

Déry Tibor a családi legendából így tudja: „Egy Fogarasról írt versét elolvasva, levelet írt neki, Babits válaszolt; így indult évtizedes barátságuk, mely a szokásos crescendókkal és diminuendókkal Babits haláláig tartott.” (ítélet nincs, 455. 1.) Miután Babits Szilasi segítségével Fogarasról elköltözött, majd elhelyezkedett Pesten, a korábbi levélbeli szellemi kapcsolat mély barátsággá fejlődött. A tízes években Dienes Pál és Dienes Valéria mellett Szilasi Vilmos volt Babits legközelebbi barátja, mindhármukkal szinte naponta összejött. Majd a háború derekán Szabó Ervinnel is egyre intenzívebb kapcsolatot alakított ki. De az utóbbi hirtelen halála közvetlenül az októberi forradalom előtt, majd a Tanácsköztársaság bukása után a Dienes és Szilasi házaspár külföldre távozása megfosztotta Babitsot évtizedes mindennapi barátaitól. Szilasi másfél éves hallgatás után, amikor anyagi helyzete valamennyire rendeződött, újra felvette vele a barátság fonalát és ezt élete végéig nem ejtette el. A Babits házaspár négyszer látogatta meg Szilasiékat: 1922-ben, 1925-ben, 1934-ben és 1940-ben. A húszas évek közepétől Szilasiék is egyre sűrűbben jártak (járhattak) haza, ők is vissza-visszaadják a látogatást Babitséknak az esztergomi nyaralóban. De az állandó kapcsolatot a levelezés biztosította a számukra. Babitsnak valóságos erőforrást jelentettek Szilasi levelei. Az iránta megnyilvánuló föltétel nélküli csodálat és nagyrabecsülés az itthoni üldöztetések és mellőzések idején visszaadták önbizalmát.

Akkoriban még nem merült föl a Nyugat és a Huszadik Század körének „második magyar reformnemzedék” elnevezése, de Szilasi külföldről pontosan látta, hogy ez a nemzedék milyen jelentős történelmi tettet hajtott végre. Külföldről, nagyobb távlatból Babits jelentőségét is jobban látja: '„...Egy nagy generációnak, az enyémnek, mely bizton főbb, mint amelyik most Magyarországon uralkodik —, te vagy és maradsz mindig szellemi vezére, s rég túlnőttél