Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Salamon Nándor: Várkonyi Nándor és a Röneszánsz- Művészeti írásai egy elfelejtett folyóiratban
és feltűnően sokszor bukkannak fel Adyra vonatkozó írások, sőt, Ady-versek is. A mai folyóiratokhoz hasonló formátumú és terjedelmű lapot két szerkesztőségben készítették. A címlapon a győri szerkesztőség címe mellett egy budapesti cím is szerepelt. A nyomás és kiadás azonban — legalábbis ebben a két esztendőben — Győrött történt. Érdekes törekvése volt a kiadóknak, amellyel a lap terjesztését az ország egész területén kívánták megoldani. A módszer sem érdektelen: ún. képviselőket szerveztek be a vidéki városokban, akiknek hoszszú névsorát és címjegyzékét több alkalommal is közölte az 1922-es évfolyam. E listák tanúsága szerint Pécstől Kisvárdáig, Szombathelytől Békéscsabáig volt kapcsolata a lapnak. Ez pedig arra utal, hogy feltehetően elég széles körben terjesztették. A szoros kötelék jele, hogy az ország távoli részeiből is érkeztek cégismertetők, közlésükkel időlegesen egy különleges, a vállalkozók érdekeit is szolgáló kiadványt sikerült életben tartani. A Magyar Irodalmi Lexikon mégsem tud a Röneszánszról. A másik „vallatott” szakkönyv, a Pintér-féle irodalomtörténet e korral foglalkozó, a hazai kiadványok, lapok, folyóiratok gazdag címlistáját és leírását nyújtó utolsó kötetében sem található nyoma a győri folyóiratnak. Egyetlen forrásunk, találgatásaink kiindulópontja így a két kötetbe foglalt, alig évfolyamnyi lapszám marad. A két kötetet a megyei Kisfaludy Károly Könyvtárban, Győrött őrzik. A részletes tartalomjegyzék könnyen eligazított bennünket. Várkonyi Nándor (egy ízben V. N.) aláírásával három számban találkoztunk. Két alkalommal tárlatokról írt beszámolót. Másik két munkája Flaubert-ről — „ki meg akarta ölni a nyárspolgárt, s ezáltal halhatatlanná tette” — szóló kis esszéjét és a Nobel-díjjal kitüntetett Anatole France pályaképét nem éppen hízelgő hangnemben értékelő írását foglalja magába. Nincs viszont nyoma az építőművészeiről készült tanulmányának. S nem leltük meg a Petőfi-fordító, magyarbarát francia írót, Charles de Chassin-t bemutató-méltató dolgozatát sem. A hiányokra két magyarázatunk lehet. Az egyik szerint az egyébként kitűnő emlékezetű Várkonyi hatalmas emlékanyaga rendezése közben tévedett, s ezek az írások másutt jelenhettek meg. A másik szerint: talán tovább is megjelent a Röneszánsz, mint az általunk ismert időpontig, s e későbbi számokban rejtőznek a hiányzó dolgozatok. Fia ez így van, s ezt bizonyítani kellene, akkor mégsem lehet „kérészéletűnek” tekinteni a folyóiratot. E kérdésben csak további lappéldányok, esetleg a Várkonyihagyaték feldolgozása adhatna megnyugtató és végleges választ. A FERENCZY-TANULMÁNY A négy Várkonyi-írás közül a Ferenczy-tanulmányt tekinthetjük a legteljesebbnek. Még akkor is, ha szerzője az eredeti terjedelem megnyirbálására hivatkozik. Olyan időben jelent ez meg, amikor a Pesten élő író — napló jegyzetei szerint — a teljes kétségbeesésben gyötrődik, a menekülés gondolatával foglalkozik. Január 29-én az erkölcsi-fizikai halál lehetőségén töpreng, jó tíz nap múlva pedig már a vég árnyékába sodródik és a nihilbe menekül. Egy hónappal később megfogalmazza végső döntését: „elmegyek Pestről, mihelyt lehet, és ahová lehet.” A vidéki folyóiratban közölt tanulmányt úgy is értékelhetjük, 51
