Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - Salamon Nándor: Várkonyi Nándor és a Röneszánsz- Művészeti írásai egy elfelejtett folyóiratban

mint nyitást a lehetséges, a megsejtett, elhatározássá érett vidék felé. Ferenczy Károly személyes sorsában pedig talán, a „vidéken élni, s ott maradandót alkotni” alternatívát ismerhette fel, láthatta meg és fogadta el? Lehetséges, s így érthetőbbé válik rokonszenve is a nagybányai mester művészete, alakja iránt.

Első cikke 1922. február 15-én jelent meg a Röneszánsz-ban. A Kritika rovatban olvasható Tárlatok szemléje című írásában négy kiállításhoz fűz reflexiókat. A Ferenczy-kiállítás mellett a Belvedere Kmetty—Csorba bemutatójával, egy Balaton-tárlattal és az Ernst Múzeum csoportkiállításával foglalkozik, s mond ma is méltányolható, lényegében időtálló véleményt.

A dolgozat bevezetőjében a Ferenczy-kiállítás időszerűségét emeli ki. Öt év telt el a mester halála óta, illő volt hát munkásságát bemutatni. A gyűjteményes anyag ugyan nem teljes, de alkalmat kínált így is a festő fejlődésének nyomon követésére: „...belemerülhetünk lelkivilágába, mely ritka tisztaságban csupán művészi volt, s amelynek megismerése nagy ünnep a szépet kereső ember számára.”

A továbbiakban röviden felvázolja a pályakezdet fő mozzanatait, bemutatja egyes állomások — Itália, München, iPárizs, Szentendre — hatását a kialakuló művészegyéniségre. A párizsi tanulmányút döntő élményét ő is, mint az első méltatok, Bastien-Lepage festészetéből leszűrt tanulságokban látja. Így azután a másodszor felkeresett Münchenbe, a szentendrei közjáték után, már módosult szemlélettel, más elképzelésekkel érkezett a mester, „... ahol csakhamar fejlődésének egyik legszebb és mélyen költői tartalmú szakaszába jutott. .. ennek az időnek eredményei mindvégig elkísérik egyre biztosabban lendülő útján. Most már meg-megcsendül egyéniségének legsajátabb hangja, az a hang, mely a természet megérzésébe finom és mély Urát vegyít.”

E müncheni periódust két szempontból ítéli fontosnak:

„Az első a színlátás problémája. Ferenczy még nem igen ismerhette a nagy francia impresszionisták eredményeit, s így színlátása teljesen egyéni fejlődésének gyümölcse. Az ő festői látásának legfőbb motívuma a fény; színei a fényhez viszonyulnak, melyeket ez nagyobb egységekbe fog össze, ami határozott eltolódást jelent a naturalizmus részletelemző munkájától.”

Állításait megvilágítandó többször is idézi, magyarázza az Orfeusz és a Madárdal című festményeket, majd folytatja a gondolatmenetet: „A másik pont a »tiszta festőiség« kérdése, ami akkor nagy szerepet játszott. Ez az irány a színt jelölte ki a festészet tárgyául és céljául. Nem engedte be az irodalmat a színek világába.”

E felfogás szerint: „A színekben, egymás közötti viszonyukban, a tónusokban, a vadőrben végtelen érzelmi kincsek rejlenek és heterogén dolog tárgyi vagy egyéni lírát keverni közéjük.”

Lényegében a naturalizmus és tiszta festőiség kérdésében került válaszút elé a festő. Döntése mindkét esetben a jobbnak látszó irány mellé állítja. Várkonyi szerint „ . . . mély lírikus egyénisége” késztette szembehelyezkedésre e felfogásokkal.

Érdemes megjegyezni, hogy Várkonyi Nándor gondolatmenete feltűnően megegyezik Petrovics Elek vonalvezetésével, aki ugyanez év februárjában (2-52