Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám - Gál István: Ady Szekszárdon és „A senki Dunája”
I. Csepelen alul megcsöndesedik a Duna; sodra, esése is elcsitul lassan. Homokpusztáktól megszaggatott, óriási iszapföldekbe ágyazva Budapesttől Újvidékig kereken 400 kilométeren át hömpölyög jóformán gazdátlanul, s fővárosunk után az első gyárváros, melyet a Duna fejedelmi útján köszönthet — Belgrad. A budapest—újvidéki 400 kilométeres Dunavonal legszorosabb partvidéke másfél millió kát. holdra s érdekeltsége vagy ugyanannyi lélekre tehető. A folyam itt az / <¥9 5 .• XLVIII törvénycikkben engedélyezett szabályozási munkálatok végrehajtásával megszabadult a legveszedelmesebb gázlóktól és kanyarulatoktól; ezzel s a küszöbön álló szabályozásokkal a nagyobb árvízveszedelem, mely eddigelé a Közép-Dunának egyetlen kapcsolata volt a vidékkel, valamint a főbb hajózási akadályok megszűntek, s a folyamszabályozási technika megvalósította a Duna folyónak szerződésileg már 1856-ban elismert „szabadságát”. Mégis: csodák-csodája, aki az Elba, a Rajna, a Pelsö-Duna nyüzsgő partjait látta, vagy aki csak a Volga exotikus statisztisztikáját olvassa, nem fog hinni szemeinek a Közép-Duna hétfelőli, nagyrészt holtkézi erdeinek láttára. Amerre tekintünk, bogáncsos legelő, fakadásos rét, értéktelen lágyfaerdö, melynek összedobált öleit áradáskor a folyam váltja magához s melyben elbújt tuskó, bozót és ősingovány marasztalja a szekeret. Negyven-ötven kilométerenként nagy, ázsiai ácsorgással álldogáló révbeli parasztság, ahogy a lusta kompra megadással várakozik s vámőrlésre gabonát hoz a vízimalomba. Az órák és napok szintoly álmosan és gazdátlanul hömpölyögnek e parton, mint iszapágyában a senki Dunája. A folyammenti láp ottan-ottan mélyen belehasít a partvidékbe. Szúnyog, kátyú, pocsolyaszag, mocsárláz, kompravárás, őszi búza fuvar: középdunai ember ha a Dunára gondol, erre gondol. jobbról és balról a kultúr-élet négy-öt szomorú összefutása végtelen, sáros parasztutcák és vásárterek közé ékelve, egy kicsit pislog, egy kicsit füstölög, mint kialvó petróleumlámpások a stégek árbocán, jobbról és balról, kifáradva, tönkreverten vergődik az érseki székhely Kalocsa, Földvár, Paks, Szekszárd, Baja, Mohács, egyéb semmi. A gyáriparos Magyarország térképén csodálkozva látjuk ezt a hosszú, fehér foltot, mely a senki Dunáját hétféléi beszegi. Azon a déhány selyemtelepen kívül, amelyet egy magányos álmodó nagyszerű sejtelme ide is elhintett, véges-végig nincs egy ipartelep sem. Baján a vattagyár, a ke: amit gyár, a szeszgyár bezárta kapuit. Végig e gyönyörű Duna-vonalon szegény tudatlan feles és harmados emberek ácsorognak s a csöndes puha víz, mely fuvarét az olcsó galiczi relációba is belekapcsolja, egyetlen cukorgyárat, egyetlen valamire való malmot, de még egyetlen kender- vagy lengyárat sem tudott magához csalogatni. Négyszáz kilométeren elfolyik a Duna anélkül, hogy pompás vizében gyárilag kendert vagy lent áztatnának. II. A folyamok teher- és személyforgalmát legelsősorban nem a mesterséges viziutak, a csatornák határozzák meg, hanem a folyamokhoz és csatornákhoz 23
