Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Gál István: Ady Szekszárdon és „A senki Dunája”

vezető közutak száma, állapota, céliránya. Helyesen jegyezte meg Lipthay tanár úr a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1901. szaktanácskozásán, hogy „a közutak építésére szánt közmunka-alapot is vasutak építésére használtuk fel, még pedig nem olyanok építésére, melyek a víziutakhoz csatlakoznának, hanem olyanokra, amelyek kötelességszerííleg csakis az államvasutakhoz csatlakozhattak”.

Ügyszólva minden szakemberünk, megegyezik ma abban, hogy a vízi beruházási program alfája a kőutakkal ellátott folyamrakodók létesítése. Olyan városoknak, mint Kalocsa és Szekszárd, nincs kőútjuk az élő Dunához, valósággal megfojtják őket a holtkézi öv úttalan útjai. A baja—bátaszéki Dunahíd megnyitásakor az egyik Baja városi kiküldött aggályát diktálja jegyzőkönyvbe az új fővonal személybiztonságát illetőleg, melyet a holtkéz mocsaras őserdeje veszélyeztetne, a mindössze 2.0 kilométeres úton.

De még a Duna tőszomszédján épült gócokat is, mint minők Dunaföldvár, Baja, Mohács, kiéhezteti, fejlődésüket lehetetlenné teszi környékük mocsárbaveszése. Száz és száz pompás köútnak kellene vezetni a Középdunához s rakodókkal beszegni az álmos folyam ma halálos útját. Nem szabad megtörténnie annak, hogy azt a vonalat, melyen már a XII. században exportáltak súlyos gályákon a regensburgi kereskedők, most kihaló Duna-ágak, maláriás ingoványok zárják el. Az iSyó-i párizsi egyezmény — mint fentebb is mondottuk — a Dunát szabad folyamnak nyilvánította.

A Dunához való könnyű hozzájutás e négyszáz kilométeres útvonalon közlekedési összforgalmúnk döntő könnyítését eredményezné. Az amit Hieronimy látott 1892 júliusában a Tiszaparton, hogy 8—10 mm gabonával rakott szekerek hosszú sorban megakadtak a kátyúkban, és 6 ökör sem volt képes őket kivontatni, hanem egyenként bivalyok húzták ki a szekereket, hogy a tiszai uszályokig eljuthassanak: — ma is mindennapi eset a Középduna partvidékén úgyszólva véges-végig. E vidék minden gazdaságáról, minden fuvaroskocsijáról lerí amit Hieronimy mond: „Micsoda elfecsérlése az emberi és állati erőnek; micsoda időpazarlás! És ez történik nem Kis-Ázsiában, az Eufrates partján, hanem Magyarország szivében!” Remélhetőleg a közutakról szóló törvény parlamenti tárgyalásakor a középdunai f oly amér ő-utak kérdését egész jelentőségében ki fogják domborítani.

III.

A rövid időre szorított, valamint a viszonylag alacsony belérlékű árucikkek természetes szállító-eszköze a víz. Ily viszonylag rövid időre szorított cikkek: a cukorrépa, burgonya, kenderkóró, lenkóró, főzelékek, takarmányok, bor. Az alacsony belérték szempontjából idesorolhatók az említettek egyikén-másikán kívül: lágyfa, fehlte- és barnaszén, mész, alomszalma, trágyafélék, tégla, homok, terméskő s i. t. Ezt a természetes megosztást nálunk több okból lehetetlen forgalom politikailag követni s a Középdunán követni — miként láttuk — éppenséggel lehetetlen. Mi történik tehát? történik, hogy a víziút olcsóságéit vasúti díjkedvezmény pótolja, a természet bőkezűségét az állam bőkezűsége. Cu-24