Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Egy öreg kovács mondja. Lejegyezte: Szilágyi Miklós
— Mester úr, az egész faluban tudják, ha én megyek az utcán! — A kocsi kotyogását, ahogy ütközik, hallani lehet. Ez a hang jelezte, hogy jön az öreg Talapa a jó kocsijával. Azt akarom ebből kihozni, hogy ennyire jó hírünk vöt. „NAGYON SZERETEM A BETEG PATÁKAT PATKÓLNI” Van, kérem szépen, gyógypatkó. Vérnyomásosnak nevezzük, amelyik a patának a belső sarkára való. Van repedt pata, arra olyan patkó kell... Inkább megmutatom... Van csukott patkó, rá kell fektetni a nyílra a patkót, mert a patasarkot védeni kell. Vót, amikor én még szegecseltem is patát. Még meg is van a szerszámom, amelyikkel az ilyen repedést összehoztuk. Vót, amikor megoperáltam. Itt vót egy öreg állatorvos, aki nem vállalkozott rá, és akkor én magam operáltam meg a repedt patájú lovat. Egy példát elmondok. Tizenöt évvel ezelőtt, vasárnap, bent vagyok biciklivel. Látom ám, hogy egy ember a híd felől vezet egy nagyon szép fekete lovat. E)e a bal első lábára nem tud ráállni; úgy ugrált a ló. Ejnye — sajnáltam — milyen kár ezért a lóért. . . Odamegyek melléje, és megszólítom a gazdát: — Hová vezeti, szomszéd? — Ügy szoktuk mondani ismeretlenekre, ha megszólítjuk, hogy szomszéd. — Hát, vásárra... Hátha van vágó — lóvágó, vagyis mészáros. El akarom adni. — Miért? — Hát, nem lehet meggyógyítani, annyira beteg a patája. Jól van, fölültem a biciklire, és jöttem haza. De csak néztem, megálltam a hídon: ej, de kár, ej, de kár . . . Odaért az ember, mondom neki: — Engedje már meg, hogy megnézzem ezt a patát! — Nem lehet rajt’ segíteni. Két állatorvossal megvizsgáltattam, mind a kettő megállapította, hogy csonttörése van a patában. Nem lehet gyógyítani. — Nézze, nem kerül magának pénzibe, nem is rontok rajta, mert el akarja adni vágóba. Engedje meg, hogy én megnézzem. Annyira mentünk, hogy végül rá tudtam beszélni, és idevezette. Elővettem a kutató szerszámokat. Úgy nevezzük a beteg patához való szerszámokat, hogy kutató fogók, kutató szerszámok. Hát, ahogy nyomkodom, egy helyen, ha nyomtam, nagyon ránt a ló. Huj — mondom — itt lesz a kutya! Elkezdtem fúrni, faragni azt a pontot, egyszercsak kilottyanik egy csomó genny. Kifolyott belőle legalább fél deci genny! Csináltam tölcsért, hogy mind kifolyjon, tettem rá orvosságot. — Engedje meg, hogy egy olyan patkót szegeljek rá, ami a vattát, a kötést megtartja! Beleegyezett, ütöttem rá egy patkót. — Na, most már elmehet a vásárra ... Azt mondja: mit fizet. Mondom neki: semmit. El is indult. Elmegy a harmadik házig, és megáll az ember. Néztem utána, láttam, hogy akkor már a ló 80
