Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám - Gál István: Ady Szekszárdon és „A senki Dunája”
Ady háromnapos szekszárdi látogatása 1909. október 8—14. között törtörtént. Dél-dunántúli kirándulásáról október 14-én Lédának ezt írja: „Kifáradtam, betegeskedtem, lementem három napra Szekszárdra. Leopoldékhoz, akiket — talán emlékszik — csak levélileg ismertem. Két aranyos, derék ember, nagy, úri házat visznek, s úgy fogadtak, hogy gyönyörű és kényelmes is volt.” A költő szekszárdi tartózkodásának egykorú nyomtatott emléke nem maradt fönn. Az Ady-irodalom szintén elsiklik a kirándulás fölött. Ady Lajos Ady-életrajzában a költő hazai topográfiájában feltünteti ugyan Szekszárdot, de szövegében nem beszél róla. Vezér Erzsébet megemlíti ugyan a szekszárdi kirándulást, de nem fűz hozzá közelebbit. A helyi lap, a Tolnavármegye szintén hallgat a költő ott-tartózkodásáról, holott a lap éppen a Leopold-család tulajdona volt; vagy talán éppen azért. Tolna megye székhelyén való időtöltéséről irodalomtörténeti kutatásunk sajnos elmulasztotta kikérdezni a Leopold-család tagjait. Az akkor gyerekkorban lévő utolsó családtag csak arra emlékezett, hogy a költő a szekszárdi bikavért bőven fogyasztotta, és a házigazda, híres bornemissza, nagy vendége iránti rokonszenvéből maga is nekilátott a nedű fogyasztásának. Mindenesetre a házigazda 1909. december 8-án Adynak írt levelében közli, hogy édesapja címére kóstolót küld a bikavérből: „Édes, jó emberem, amíg oly véghetetlenül szép verseket írsz, nem hiszek én se betegségnek, se halálnak. A bort, sőt tán az ösmertnél valamivel óbbat és zamatosabbat Ady Lőrinc úr címére még ma vagy holnap — a köszönetét mellékelve —- útnak bocsáttatom. Valaha Petőfi koccinthatott e küldött bor venyigés ősével a borjádi Sass-kúrián, szomszédságunkban.” A helyi sajtóorgánumban ha Ady ott-tartózkodásáról híradás, riport, vagy interjú nem is jelent meg, két cikk azért látogatásának közvetlen következményeként fogható föl. Az egyik a Tolnavármegye egyik cikke 1910. január 9-i számában a Nyugatot és kiadványait méltatja. Ez azért is érdekes, mert ebben az időben úgy látszik, Babits költői nagyságának híre még nem jutott el szülővárosába. Igaz, akkor még Ady és Babits sem ismerte egymást. A másik, ennél is érdekesebb cikk az általam föntebb idézett Ady-írás Leopold-tanulmányának magva, amely a szekszárdi lap 1910. január 2-i számában jelent meg. Minthogy a Tolnavármegye című lap nemcsak ma hozzáférhetetlen, de annakidején is csak a maga szűk helyi olvasóközönségére számíthatott, ifj. Leopold Lajos „A gazdátlan Közép-Duna” c. cikkét teljes terjedelmében közöljük: „Széchenyi óta sok magyar államférfiú halt meg anélkül, hogy egyszer is végigutazta volna a Dunát. Az utolsó széjjelnéző különcök Baross, Hegedűs, Hieronymi, Miklós Ödön voltak. Közgazdáink, mérnökeink, kereskedőink, akik Amerikát járva a világért se mulasztanák el bebolyongni a Missisipit, és az Erie csatornát, nem találják megnézni valónak azt a másfél millió hold földet, melynek jungele-je elborítja országunk derekát. A süppedékes, embernemlátta őserdők nem nevelgetnek szaktudó sít ókat. Pedig országunk mély és megcsöndesedett szíve ez az elhagyott, hínáros Duna-mellék. 22