Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - El a pusztáról. Volt cselédek vallomása - Lejegyezte Sz. Bányai Irén

lyette megfejnem. Olyan tehén alá nem engedtek, amelyik rugós vót, vagy nagyon sok tejet adott. Este hét-nyolc óra felé fejeződött be ez a munka, télennyáron egyaránt. A vasárnap is ugyanúgy vót, mint a hét többi napja.

Akkor Szilfáson vótunk, ott négy cselédház vót. Megtanultak zenélni az emberek, vót hegedűs meg harmónikás, és olyan szép zenét csináltak, hogy minden vasárnap táncoltunk. Sokszor vót olyan rendes csirásgazda, aki azt mondta: hagyj itt mindent, eredj közéjük.

Tizenhat éves vótam, amikor Szilfásra kerültünk. Akkor az én férjem 17 éves vót. Én hamar nagylány lettem, ő még gyerek vót hozzám képest. Árvagyerek vót, a nénjénél lakott, aki szintén uradalmi cseléd vót. Ismertük mi egymást gyerekkorunk óta. Semmije sem vót. Egy ünneplő ruhát úgy vett neki a nénje, hogy más valakinek az kicsi vót. Az apámhoz járt panaszkodni, hogy milyen rosszul bánik vele a nénje. Apám mondta, hogy panaszkodik ez a szegény Péter. Milyen rossz sora van, és elvenne engem.

— Nekem nem kő! — mondtam. Hát húzódott egy darabig a dolog.

Akkor egyszer azt mondja az apám...

— Vágok egy darab kenyeret — mondom. (Akkor nem vót zsíros vagy lekváros kenyér, mint most, örültünk, ha kenyeret ehettünk. ..)

— Nem győzöd kivárni a vacsorát? Már a kenyeret eszed! — azt mondja.

Elkezdtem sírni. Azt mondtam, nem bánom, ha egy cigányhoz kerülök is,

de itt nem maradok. Ügy kerültünk össze, mint az ujjam.

Amikor férjhez mentem, a kocsit a menyasszonynak meg a vőlegénynek kellett kérni. Akkor elmentünk az urammal Noszfára. . . Nakon esküdtünk.. . Hogy az uraság adjon kocsit az esküvőre.

— A rosseb egyen meg benneteket, hát ti mán összeházasodtok? Gyerekek vagytok! — Ügy beszélt, mint mink, nem urasan ám, hanem parasztosan. — Hány kocsi kell?

— Négy — mondtam. — Kettő az uramnak, kettő meg nekem.

Erre azt mondta:

— Amiért te jó lány vótál, kapsz hármat.

Ha valaki férjhez ment, utána nem biztos, hogy járt napszámba, mert az ura eltartotta. De az én uramnak semmije sem vót. Novemberben esküdtünk, a telet otthon tőtöttem, mire kitavaszodott, mentem. Kellett az uramnak lábára való: bakancs, csizma. Még kaszája se vót.. .

Mindaddig jártam ki napszámba, amíg állapotos nem lettem, akkor otthon maradtam.

Hallottam akkor valakitől, hogy a szentjánosbogár kell a patikába. A gazda kertje orgonabokorral vót körülvéve, nagyon sok szentjánosbogár vót az orgonaágon. Akkor vót a legtöbb bogár rajta, amikor még nem nagyon virágzott. Büdös, mint a fene, de hallottam, hogy a patikába azt meg szokták venni, jó pénzért. Szedtem annyi szentjánosbogarat, hogy na. Megszárogattam a padláson, és elvittem. Amit kaptam érte, azon vettem szitát, meg lábost. Bodzát, hársot is sokat szedtem.

Az első gyerek megszületése után nem mentem el napszámba dógozni. A gyerekkel, a főddel, az állattal sok dógom vót. A fődet nem húzatták meg,

61