Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)
1945-03-04 / 9. szám
34. oldai DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1945 betegesebb nem volnék: Sőt nincsen pokolban is oly kínlódó lélek, kihez én hasonlatos nem lehetnék: mert sokan az ott kin ló dók közűi annyit és oly éktelenül, mint én, nem vétkeztenek. Sokan az idvességre annyi sok szép alkalmatosságokat, mint én, nem értenek, egyébiránt hamarább, mint én, némelyek őközülök megtörtének volna. Sokan a te békességes tűrésednek gazdagságát olyan mértékben s ennyi számos esztendők alatt, mint én, nem tapasztalták; ők már örökösön kínlódnak, én pedig azoknál semmiben nem jobb, itt még ma is unszoltatom a kegyelemmel, a minden kegyelemre kész Ür Istentől. Óh de micsoda nap volt az, am el ven iWen kimondhatatlan éktelen, fekélyes és kárhozatra érdemes. Istenét pedig sűrűén bosszantó teremtett állat fogatitatott és születtetett? De mire nem holtam még meg Anyám méhében és . miért tartottak térdeken, hogy ennyi undokságban ne keverőztem volna? Avagy nem jobb volt volna-é nem szüíettetm, mint születetvén a vétket úgy innya, mint a vizet és soha ki nem okádni? Óh,- lia valaki vizekké változtathatná az én fejemet! az én szemeimet könnyhullatásoknak élő forrásivá! hogy sirathatnám éjjel-nappal gonoszul eltöltött napjaimat! bizony áldott lábaidhoz ülvén édes Jézus!1 szüntelen mosogatnám orcámon legörgöít könnvlnt 11atásimnial ama szegény bűnös Asszonnyal együtt. De jaj énnekem! mert bűneimnek szárasztó szele úgy úgy megfonnyasztott, hogy hasonló vagyok a ö üstön elaszott tömlőhöz és ínbennem nem találtatik. annyi víz, hogy csak legkisebbik fekélyem rusnyasagát is lemösogathassam: sőt ámbár a tenger minden vizei folynának is szemeimből, de mégis nem volnának! elegek csak az egy születésem fertetminek is eltürlé.L sére, hát ennyi cselekedett vétkeimet hogy törölhetném el? Ha szinte sebes záporeső módjára áztatnám is könnyhullatásimmal nyoszolyámat, de mégis lelkem bélp oki osságából meg nem gyógyulhatnék. De mindezek felett e szegény lelkemnek keserves,, hogy én úgy meg nem illetődhetem, hogy az ő bűnökön siránkozó leikekkel együtt zokoghassam bűneimet, mert ha én azt tehetném, tudom hallván meghallanád siralmas szózatimat és megindulnának belső részeid énrajtam s könyörülnél, mivelhogy megvigasztalod a Sionban sírókat és megkegyelmezsz nékiek. Hol vagytok azért ti, óh sírásban tudós s elfáradhatatlan Asszonvi állatok, hogy előjővén meg nem tanítotok a sírásra és velem együtt nem zokogtok? Hol vagy Jeruzsálemed veszedelmén siránkozó kegyes Jézus, hogy meg nem sebesíted irgalmas tekinteteddel szívemet, hogy én is Péterrel és Dáviddal vizek áradásit folytathatnék szemeimből? Hol vagy könyörületességnek Lelke,, hogy nem metéled anróra szívemet és nem adsz vizet szemeimnek, hogy én is félen ülvén keseregnék az én egyetlen egy lelkemnek ilyetén szomorú halálán? Szánd meg immár kegyelmes Istenem! kemény kőszívemet és vessed a je lelked megoldhatatlan tüzet őbelé, hogy elolvadván, siessenek szemeim könnyezni és szemeim héjjal közül vizek alá folyni áldott lábaid mosogatására és a te belső részeidnek rajtam való megindítására, mert csak Tenálad talál a ,szegény árva kegyelmet. Szánd meg a lelki Hóhérok kezébe esett és ilyen örök halálos sebekben vérben-fagyva fetrengő, de Tereád könnyes szemeket forgató árva teremtett állatodat! és szent Fiad oldalából kiáradott vérrel és vízzel mosogasd ki minden fekélyiből, sebeivel pedig kötözd bé lelki sebeit, hadd éljek Teelőtted, mert csak Tégedet várlak és Tereád támaszkodtam. És noha ily későn kezdettelek Tégedet keresni bűneimen siránkozó könyörgésemmel, mindazáltal neveztetik még a mái nap, azért ne bocsásd le ezt a te haragodon, ha reám megharagudtál is. Békéliél meg édes Atya megesett szegény telkemmel és vegyenek ,elől a te iigalmasságid, hogy a te irgalmasságodnak megszenteltetett edénye lehessek és a te idvezítűsedben örvendezhessek: Másokat is azonban bűnök szíves megsiratására taníthassak és a Hozzád való megtérésre ingathassak, szent Fiad az Úr jézus oldalából kicsordult vérnek érdemében. Ámen. Bujdosó magyarok füstölgő csepűje c. 1676-ból való imádságos könyvből Lelkigondozásutik legsürgősebb feladatai. Azok a szörnyű, véresrealitású megpróbáltatások, amelyek között — úgy érezzük - korforduló születik, magyar népünkkel együtt református anyaszentegyházunkat is egészen, új, sajátos feladatok elé állítják. Az önvizsgálat és a bűnbánat keserűségein keresztül vagy vállalja ezeket a feladatokat, vagy pedig Isten szerint is pusztulásra ítéltetik. Legelső sorban az őskeresztyének éles tekintetével azt kell meglátnia, hogy »más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus« s ha ezt meglátta, rna is bátran meg kell hirdetnie azok számára, akiknek még van füle a hallásra. Természetesen el kell mondania azt is, hogy mi volt az az »arany, ezüst, drágakő, fa, Széna, pozdorja«, (I. Kor. 3:11 —12), amelyet erre az egyetlen alapra épített. Másodszor és most már aztán igazán minden »prédikáció« helvett a tiszta igét, a »verbum Pivink tiszta forrását kell megnyitnia hallgatói számára. Annál is inkább, mert a lelkek ma minden toasztos fecsegéstől niegcsömörölve, tiszta igehirdetésre vágyakoznak. Harmadszor látnia és tudnia keik hogy ma rengeteg szomjas lélek él, a kézzel épített nagy templomok közelségében, anélkül, hogy bárki is foglalkozna az Ő lelki kérdéseikkel s éppen ezért, mivel lelki szórniuk csillapítására tiszta forrásból nem ihatnak, pocsolyából isznak. Egészen megdöbbentő például, hogy nagyobb városainkban a kíméletlen háború folytán rohamosan szaporodó halottak hozzátartozói milyen nagy tömegben tudakozódnak a másvilágról halottak léikéinél járnak spiritiszta összejövetelekre. Itt pl. a személyes lelkigondozás kell hogy előtérbe lépjen, mert akármilyen keményen hirdetjük is az igét, pl. az V. Mózes 18:9—12. alapján, arról, hogy a spiritizmus milyen rűjt pogányság, azokat akiket legjobban érintene ez az igehirdetés, talán el £em lönnek a templomba. A lelkekért tehát el kell indulnunk. A lehető legtöbb helyen bibliaákörök keretén belül mind több és több alkalmat kell megragadnunk a lelkek gondo,zására. Rengetegen vannak, akik szülőföldük egy-v házi közösségéből váltak ki s ismét közösség után vágyakoznak. akik leikük nagy sebeire gyógyulást keresnek, vagy magával az »Áldott orvossal«, Jézfus Krisztussal szeretnének találkozni. Ezek a menekültek.
