Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)
1945-01-28 / 4. szám
14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1945 mémben, sirattasd és utaltasd meg vélem azt s juttasd eszembe, hogy nem töröd el a megtöredeziett nádhoz hasonló töredelmes lelket, Sím a füstölgő csepühöz hasonló romlott szív kívánságait nem oltod el és hogy a te erődet az én erőtlenségemben végezed el. Ha mikor bűneim üldöznek, újítsd meg velem kötött szövetségedet és emeld fel lelki szemeimet, hadd nézzek édes Jézusomra, mint felemeltetett érckígyómra és nyughassam meg Benned, hogy Őérte megbocsátottad minden bűneimet. Ne verd meg szívemet hitetlenséggel, sem pedig a te félelmedtől való elidegenedéssel, hanem nyújtsd le az egekből segítő karodat s ragadj kézen, hogy el ne merüljek a kétségben, ki szintén silyedezőn vagyok a kételkedések tengerében; hogy ha mikor kételkedem is, de .mindenestől ne essem kétségbe, lm azért a te parancsolatodra Hozzád indultam én, igaz hitet s élő vizet szomjűhozó bűnös ember, adj innom hát az élet forrásából és neveljed erőtelen hitemet: végy fel mint hű Pásztor engem gyenge beteges Juhocskádat és hordozz a te kebeledben, mint az édes Anya járni nem tudó gyermekit, mind utolsó órámig, amint megígérted. Ébreszd fel azért hinni kívánó szívemet,, hogy nézzek a te mondásodban való igazságodra; szövetségedben való állhatatosságodra, szeretetben való Hűségedre: mert Te megígérted, esküvésedd'eíl megerősítetted és a te Szent Lelkeddel megpecsételted, hogy nem akarod vesztemet, sőt inkább életemet, azért megkegyelmezsz minden álnokságimnak. Láttasd meg vélem ezeknek bétöltését és adj erőt a hitben megfáradod lelkemnek, megvirágoztatván ily nemes vallástétellel még a legkeservesebb halálos szorultságokban is: Én is jól tudom, hogy az én Megváltóm él és hogy az utolsó ember a földből feltámad és minekutánna felébredek ebben a testben, meglátom az Istent. Ámen. Ámen. Bujdosó magyarok füstölgő csepűje c. 1676-ból való imádságos könyvből. Vázlatok egy nagy-építőmnnkás arcképéhez. Missziói koncepcióját saját szavaiból ismerhetjük meg legjobban. »A belmissziói munkásság — írja 1906. évi jelentésében — nagyon lassan halad előre, lelkészeinkben és tanítóinkban nincs meg ezejn irányban az igazi lelkesültség, az egyház vezető elemeit sem igen tudják ezen ügynek pártolására megnyerni. Pedig arra nagy szükség volna, mivel minél többet és minél több irányban foglalkoznak egyházunk hivei vallásos eszmékkel, minél többször nyílik alkalom egyházunk híveinek, különösen növendék ^tagjainak arra, hogy hitükről, vallásukról nyilvánosan vagy kisebb testületekben tanúbizonyságot tegyenek, annál inkább erősödik református vallásos ön tudatuk és hithűségűk... Ezen belmissziói munkát a mi elődeink talán az egyház érdekeinek kisebb sérelmével mellőzhették, mivel az egyház hivei nevelkedésüknél fogva családi hagyományaiknál, egyszerűbb életszínvonaluknál fogva sokkal több és bensőségesebb kötelékkel voltak az egyházhoz csatolva, és sokkal kevesebb befolyással voltak rájuk olyan eszmeáramlatok.( melyek őket az egyház iránt közönyössé tették, vallásos érzületüket gyengítették volna. M.a azonban a helyzet tetemesen megváltozott e tekintetben s ,a vallásos nevelés szűkebb körre szorítása a különböző) társadalmi és politikai eszmeáramlatok hatása, az egyházi téren velünk versenyző rnásfelekezetek é lettje vélenysége a sajtóban, a különböző egyesületekben, kell hogy arra intsék, figyelmeztessék, buzdítsák lelkészeinket s a gyülekezetek elöljáróit, hogy minden megengedett eszközt es kínálkozó alkalmat használjanak fel a hívek vallásos buzgóságának erősítésére. Az egyházi élet és a lelkcszi munka terén való minden ilyen újítás első tekintetre sokak előtt id eg ésszerűnek tűnhetik fel, de csak addig, míg vele sikeres kísérletet nem teszünk, általában pedig nem szabad azt néznünk, hogy tevékenységi körünkben mi a megszokott, hanem azt, hogy- mi az evangéliommal egyező és mi az egyházunk érdekeit szolgáló s nekünk a szerint kell teljesítenünk kötelességeinket, még ha talán nehezünkre .esik is. Ezért fektessenek nagy súlyt egyházunk lelkészei !és tanítói a belmissziói munkára, tanúsítsanak abban odaadást és buzgőságot.« Mai egyházi életünkben van-e valaki, aki apostolibb lélekkel és meggyőzőbben tudna buzdítani a miszsziói munkák végzésére. Igen melegen ajánlotta énekkarok szervezését, vallásos esték tartását s az ifjúsági munka komolyan végzését. 1897-ben hivatkozott arraj hogy két helyen: Komáromban és Negyeden megalakult az ifjúsági egyesület. .1908-ban újra visszatér az ifjúsági munka felkarolásához: »református ifinsági egyesületet, konfirmált ifjak egyesületét, evangéliomi leányegyesületet és sok1 ily irányú munkát, mélyek a külföldi protestáns egyházaknak olyan nag'y erősségei, melyekben az ifjak megszokják a bibliaiolvasást, az imádkozást, megérlelődik bennük az a tudat, hogy ez nem szégyelni való dolog, hányadik gyülekezet mutathat fel?« Pedig ez az egyetlen módja a káros reverzálisok megakadályozásának. »Kötelességünk — írta 1897. évi jelentésében — pékünk lelkészeknek mindent megtenni nemcsak általában a hitélet erősítésére, az egyházunkhoz való ragaszkodáshíveinkben élesztősére, hanem minden egyes esetbjen a vegyesházasságra lépni szándékozók lelkipásztort gondozása által annak megakadályozására,, hogy a nagy presszió folytán, melynek egyházunk legelőkalőbb, mint legalacsonyabb sorsú családai egyaránt ki vannak ’téve a vegyesházasságra való lépésnél^ egyházunk hívei utódaiknak más vallásra elkötelezése által egyházunk elveihez való ragaszkodásukban meg ne inogjanak«. E mellett a pásztori és missziói szempont mellett »általánosan kötelező fegyelmi intézkedés« szükségességét követelte, ami azonban csak épen negyven év múlva valósulhatott meg egyházunkban. A ma szőnyegen lévő és szervezés alá kerülő nőszövetségi munka jelentősége sem kerülte el An; tál Gábor figyelmét. Több mint negyven esztendővel ezelőtt, 1900. évi püspöki jelentésében írta: »felhivandónak tartom egyházmegyénk útján a gyülekezeteket, hogy mindenütt alakítsanak jótékony nőegyesületeket, melyeknek áldásos volta nemcsak a szegények nyomorának enyhítésében, a szegényebb iskolás gyermekek pontosabb iskolába járásának lehetővé tételében fog megnyilatkozni, hanem abban is*, hogy a nőknek jótékonysággal foglalkozása, a gyülekezet szegényebb tagjai sorsa iránt való általánosabb érdeklődése a kedélyi. érzelemnek nemesítésére, a vallásos buzgóság élesztősére jótékonyan közi emunkál«. 1907- ben azt panaszolja, hogy a szegények gondozását legmegfelelőbben megoldó, az árvákról való gondoskodást leghívebben szolgáló jótékony nőegylet csak 24 van az egész 'egyházkerületben, ebből is 13 a pápai egyházmegyére esik. Minden olyan egyházközségben
