Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-03-12 / 11. szám
Ötvenötödik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1944 március 12. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ■-------—----------------------------FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK---------------------------“--------- ' FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁRA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDFNDÖ | TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐ« Kinek az érdeke? A törpegyülekezeteknek most tárgyalás alatt levő összevonásával kapcsolatban nem egyszer előkerül egy bántóan odavetett mondat, az hogy ezeknek az anvaegyházaknak a fennmaradása csak tisztviselőiknek az érdeke. Legelterjedtebb református néplapunk is közzétette az egyik ilyen ítéletet: »Be kell látnunk, hogy önálló egyházközségi életre nem alkalmasak azok a törpe gyülekezeteink, amelyek kiadásaik óriási többségét az állammal fedeztetik. Az ilyenek fennmaradása életérdeke lehet -i.zt ize’őiknek, óe 'egyeteme; egyhá unk szempont- [ jából is alig képviselnek számbajövő erőt. (Református Jövő 1942. évf. 29. sz. — V. ö. dr. Kováts J. István: A legközelebbi zsinatainkra váró teendők. És lön világosság. Ravasz L. emlékkönyv. 449. 1.) Először is nem tudjuk megérteni, hogy mennyiben életérdekiink törpe- | gyülekezeteinknek mai formájában való megmaradása. Még ha csak azt fognák ránk csupán, hogy érdekünk és j gondolnának arra, hogy micsoda kényelem lehet 2—300 j. lélek pasztorálása, még tudnánk hozzászólni és elmond- i hatnánk, hogy egy becsületes lelkipásztor éppen annyi el- j foglaltságot tud találni egy törpegyülekezetben is, mint i egy ezrekre menő lélekszámúban, különösen mivel segít- ! sége, segédlelkésze, sokszor tanítója, használható .gyülekezeti munkása sincs. Vagy gondoljunk lelkésztanítókra! — De hogy életérdekünk lenne gyülekezeteink anyaegyház jellegének fennmaradása, ezt csak abban az esetben lehetne állítani, ha a lelkipásztori állások csökkentését máról-holnapra hajtanák végre és mi márólfho!napra állás nélkül maradnánk. Reméljük azonban, hogy ennyire nem vagyunk. — Fokozatos csökkentés és az ezzel arányban álló elhelyezkedésünk esetében azonban az eset épp az ellenkező. Mert önön életérdekünket tekintve csak az lenne az előnyösebb, ha nagyobb gyülekezethez, nagyobb munkaterüleíhez, nagyobb jövedelemhez és jobb életlehetőséghez juthatnánk, mint aminőket törpegyülekezeteink nyújtanak. Tiltakoznunk kell tehát az ellen a beállítás ellen, mintha törpe egyházaink fennmaradása lelkészeik önérdeke Lenne. Tanítóikról is el lehet mondani ugyanezt. Egyedül az egyházaknak az érdeke az, hogy ezek az anyaegyházak fennmaradjanak, amit kellőképpen illusztrál maga az az egy tény, hogy a tervezett összevonás nagy szórványterületté változtatná Dunántúl és Tiszáninnen legnagyobb részét (hogy Erdélyről ne is beszéljünk! Reméljük, Erdély külön elbánást fog érdemelni!) és míg ma azon vagyunk, hogy a szórványokba minél több lelkészi munkaerőt állítsunk be éppen első vonalbeli helyzetük miatt, minél több anyaegyházat szervezzünk nagy áldozatok árán is, addig az összevonás éppen ellenkező helyzetet akar és fog teremteni — gyülekezeteinknek óriási lelki kárára. Ha azonban több oldalról is utánanézünk a kérdésnek, okvetlenül megüti a szemünket egy más »érdek a törpegyülekezetek összevonásával és lelkészi állásaiknak megszüntetésével kapcsolatban. Ez az érdekeltség-kitűnik abból a felszólításból, amely az Egyetemes Konvent Í942 .évi jegyzőkönyve 407. határozatában olvasható, s amíeílyel a múlt évben a legtöbben megismerkedtünk. Szóba kerül itt egyrészt'az a szempont, hogy a lelkészi munkaerők nincsenek arányosan elosztva. Más szóval ez azt jelenti, hogy egyrészt 2—300 lélekre esik egy lelkipásztor, másrészt van kereken 45 olyan egyházközség, amelyik az E. T. í. te. 20. §-ának *a rendelkezését nem hajtotta végre és bár lélekszáma az ötezeret meghaladja, újabb lelkipásztori állást nem szervezett, közülük is van három, amelyik figyelmen kívül hagyta az idézett § (4) bekezdését, miszerint tízezernél több lélek még átmenetileg sem hagyható meg egy lelkipásztor gondozása alatt, (V. ö. az Egyetemes Névtár adataival.) Már most — úgy látszik — ezen a helyzeten úgy akar segíteni a most. előkészítés alatt levő átrendezés, hogy a törpegyülekezetek összevonása révén felszabaduló kongruák segítségével óhajtja megszervezni az említett gyülekezetben a törvény által előírt számú lelkészi állásokat. (L. a 407 1942. sz. konventi határozat b) pontjának utolsó mondatát.) Lehetetlen észre nem venni, hogy az először említett nyilatkozat és a konventi jegyzőkönyv más-más mordon indokolják a törpegyülekezetek összevonásának szükségét. Az a cikk, amelyből az először említett idézet való, azt állítja, hogy a törpeanyaegyházak azért nem életképesek, mert kiadásaik nagy részét az állammal fedeztetik, a konventi határozat viszont a lelkészi munkaerők és az államsegélyek racionálisabb felosztását kívánja. Az elsőben az is benne van, hogy államsegély nélkül fennmaradni sem tudnának ezek az egyházközségek és az államsegélyes egyházpolitika esetleges megszűnése esetén azonnal összeroppannának, az utóbbiból viszont az is kiolvasható, hogy az államsegélyek nagy részét feléljük mások előtt, sőt a könnyen megszűnhető államsegélyes egyházpolitikára építi fel újabb lelkészi állások megszervezését. — A jövőre nézve nem mondhatunk jóslatokat, attól azonban ma is messze állunk, hogy kiadásaink »óriási többségét az állam fedezné. Az adócsökkentési segélyből az egyházközigazgatási járulékok és a jegyzőkönyvek ára is alig kerül ki, a fizetéskiegészítő államsegélyek pedig — éppen ma — csak kisebb hányadát jelentik a fizetési terhieknek. — Hagy a kongruákból milyen öszszegeket emésztenek fel a törp£gyü!ekezetekt .arra néz»£ megint érdemes egy pár számadatot felemlíteni. (Az adatok az 1938-as konventi jegyzőkönyv 4 .számú melÉ lékletéből vannak összegezve. Csak a visszacsatolások előtti állapotot vettük figyelembe, mert a visszatért egyházakban végrehajtott kongruarevizió éppen a számszerű összehasonlítás tekintetében nem ad arányos képet.) A magyarországi reí. egyházban 1938-ban a lelkészi fizetésikiegészítő államsegély összege kitett 709.755 P 31 f-t.
