Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-03-12 / 11. szám
50. oldal. DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 1944 Ebből a 300 lelken aluli törpegyülekezetekre esett 116.606 P (64 f (16.40/0), ;ami még akkor sem olyan túlzottan nagy szám, ha tudjuk, hogy a törpegyülekezetek lelkészi állásainak arányszáma csak 9.7o/0. Érdekes azonban ezzel szemben az, hogy az 1000 leiken felüli gyiile kezetek összesen 168.162 P 67 f kongruát élveztek, ami az egésznek 23.7o/0-át teszi ki, tehát többet, mint az életképtelennek minősített törpe egyházközségek államsegélye. A képet még szemléletesebbé teszi az, ha végig futunk az egyes lelkészi állások javadalmazásán, ahol az egyik valószínű okát is megtaláljuk annak, .hogy az említett 45 egyházközség miért nem szervezett a törvény előírása szerint újabb lelkészi állásokat és miért van. isziikség a törpegyülekezetek összevonásából felszabaduló kongruákra. Abban igaza van a tiszántúli egyházkerület 191/ 1940. sz. határozatának, amikor irracionálisnak mondja a lelkészi állások eloszlásának jelenlegi rendszerét. Különös, hogy a legirracionálisabb helyzetük törpegyülekezeteink egyházfenntartóinak van és mégis vállalják ezt az irracionális helyzetet, sőt ragaszkodnak hozzá. Az átrendezés, az összevonások egészen bizonyosan racionálisabb helyzetet fognak treemteni, de hogy ez a helyzet — hogy a tiszántúli egyházkerület másik kifejezését is idézzük — jobban fogja-e majd szolgálni Is^en dLsőségéti arra nem mernénk hitet tenni. Jelenleg azonban csak arról van sző, hogy kinek az érdeke a törpe anyaegyházak megmaradása vagy megszűnése. Ha fennmaradásuk csak vezetőik életérdeké volna, nem lenne szabad vitatkozni felette. De nem az ő érdekük, hanem egyedül a gyü lekezetek exisztenciális érdeke, éppen mivel e gyülekezetek a felekezeti .sőt sokszor a nemzetiségi életterület ütközőpontjain feküsznek, — Nem hisszük, hogy ezek az érvelések, cikkezések útjába tudnának állani annak, hogy törvénnyé legyen a törpe anyaegyházak összevonása, de akik határoznak fölötte, vegyék fel a lelki felelősséget ezekért a gyülekezetekért és ne anyagi szempontoktól, vagy racionalizáló törekvésektől, ne is az egyházi törvény könnyebb végrehajtatása tekintetétől vegyék az indíttatást, mert nem (ezek a legfőbb érdekek, hanem kisebbségi körülmények között élő református gyülekezeteink megmaradása. Zánka, Tóth Kálmán. " ............................... i A terezovaosuhopoljei missziói egyház. Emlékeim „egy elhalt missziói egyház“-zal kapcsolatban. Ebben az emlékezésben, melyben valóra vált probléma keretében korrajz, néprajz, tájrajz, városnak, épü- Jetnek ,arcoknak, törekvéseknek rajza, istentiszteletek képe egybevegyül, hadd szóljak még otthonom vendégeiről. A baranyaiakról, kik néhány napos ott lakásom idején, mikor én még az épületeinket nem is ismertem, jöttek a vásárra és szállást kértek. Zavarban voltam. Ne búsuljak miattuk, — ők megtalálják a helyüket, hol másakor is megnyugodtak. Szüléimről, Géza Öcsémről, Giziké húgomról, sógoromról. A kanonika vizitációt végző Peti Lőrincről. Nagypísanica papjáról, Juhász Pálról és — ha jól emlékszem, Zágráb misszionáriusáról Ruzsás Lajosról. Hadd emeljek kalapot a Juliányiskola előtt, annyi drága magyar gyermek felemelője előtt, — a tüzes magyar, fiatal Juliáni-tanítót hadd jellemezzem azzal az egy képpel, hogy tüzes horvát városban, Verőcéén, Rákóczi-indulót akar muzsikáltatni — a mi nem von le semmit általános pedagógiai és nemzetnevelési rátermettségéből, s a szétszórtságban élő magyar családok iránt mindig nyilvánult fajvédő magatartásának értékéiből. Hadd említsek egy hallomást és egy látást utazásaimból : Vukosavljevicára és Kozarovácra utazásaimban a verőcei állomáson mindig legalább 1V2 órát kellett várnom; egy ilyen alkalommal az üres állomáson két magyar asszony beszélget: panaszolja az egyik, hogy évekig élt családjával benn a hegyek között, ahonnét messze volt a templom, »kis családaim miatt se mehettem, rosszabb voltam a kálomistánál«. A látás kocsizásaimból való emlék: több falu tartozott ott egy-egy kath. templomhoz, utaim ott tele holtak 7a messifetemplomba igyekvőkkel, különösen lányokkal és fiatal asszonyokkal, akik az ormánysági viselettel azonos anyagból való, de attól abban mégis nagyon elütő viseletben jártak, hogy fehér szoknyájukat nem a derekukon, hanem a mellük alatt kötötték. Itt mindenki járt templomba, de — jártak, hála Istennek, a mi kálvinistáink is. Hadd említsem meg, hogy itt csak egyházi anyakönyvezés volt s arról a Statiistickomu Urediiy u Zagrebu,1 a statisztikai hivatalnak Zágrábba minden hónapról horvát nyelvű jelentést kellett küldeni. Hadd említsem meg az 1909 őszén Daruváron, a liturgikus Földváry Jenőnél tartott értekezletünket, melyen mi, odavalók mind együtt voltunk, amely nagyon értékes volt miszsziói munkánk szempontjából, részemről egv fogyatkozása mégis volt: este oda, este vissza s a gyönyörű vidéket nem láthattam. Végül hadd vonjam Ifényjbe valláskülönbség nélkül azoknak a magyarjainknak lelkét, akik hétfőn és szombaton, Terezovac e két piaci napján jöttek hozzám julián-könyvtárbeli könyvekért. * Missziói munkánk eredményessége és eredménytelensége fölötti tapasztalataim alapján ottani lelkész.koromban írt cikkem jelent meg a Dunántúli Protestáns Lap 1910. évi 1. és 2. számában. Azt írtam a cikk 'Végén, hogy hiába minden, ha a gyermekeket meg nem menthetjük reformátusnak és magyarnak, — és rámutattam a mentés útjára: Terezovácon internátust kell alapítani, melyben évente 10 gyermek (ha lehet, több is) vallásos nevelésben részesül, természetesen magyarul. Pusztában hangzott a kiáltó szó. Én pedig akkor már búcsúzó félen voltam. Itt is, ott is. Mikor a Jankovics uraságtól is, ő azt mondta: »Miért megy el? Ott már kész minden, itt még teremteni keli. Szebb a munka itt, mint ott!« Igaza volt. És én mégis elmentem. De mikor hamar az utódom is elment onnan, akkor föltámadt bennem a vádolás: Nem tettél eleget a küldetésednek! Nem tettél eleget! — És visszamentem volna a néphez, amelyet 10 hónapra pásztorolásomra bízott az Isten. (Folyt, köv.) Kiss Zoltán. — Rétén gyülekezeti evangelizáció volt február 15-én és 16-án. Az összejöveteleket dr. Ecsedy Aladár tahitótfalui lelkipásztor és Mária diakonisszatestvér vezették. Az igehirdetések tárgyai a következők voltak: ítélet és kegyelem, egyetlen dicsekedésünk: a Kereszt, Jézus Krisztus jó vitéze, a veszedelmes út, a tűz és a sziklazúzó pöröly, a világ és az isteni igazságok, a hitetlen és a szelíd asszony, a felzavart víz. Az evangélizációra számosán eljöttek a boldogfai, a jókai és a szenei református hívek közül is. Keresem Kökönyei Mihály születési anyakönyvi kivonatát, aki 1846-ban született, szülei Kökönyei István és Dormán Éva. Kökényei György Pestszenterzsébet, gróf Apponyi Albert u. 27.
