Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-12-31 / 53. szám
Ötvenötödik évfolyam. 53. szám. Pápa, 1944 december 31 A DUNÁNTÚLI RE FORM AT US EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________---------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATARS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Múlt s jövő határán. Fii. 3:14. A hátratekintés, a multbanézés annyira hozzánőtt az emberi természethez, hogy nemcsak az Idő országhtjának mérföldköveinél, de szinte állandóan a múltra tekintünk. Nem tudjuk felejteni a régi dicsőséget. Elábrándozunk emlékeink felett. S miközben megszépítjük azt, ami volt, elveszítjük tárgyilagosságunkat, s nem tudunk helyes mértéket tartó tekinte[1f.el nézni arra, ami lesz. Mi volt? Voltak nagy emberi elhatározások. Gőgös emberi nekifeszülések. Voltak eredmények is a nagy akarások nyomán. Voltak sikerek is a mi munkánk jutalmául. A magunk dicsőségét olvassuk ki az \ elmúltakból, az emlékekből. Azt, hogy mi kik voltunk, j S ha néha a csalódás könnye szökik szemünkbe, nem az fáj, amit a múltban mi vétettünk, hanem inkább az, amit ellenünk vétettek. Azt siratjuk, amik nem lehettünk, pedig — hitünk szerint — minden jogunk meg lett volna hozzá. Hányán tudnak bünbánattal nézni a múltba? A szégyenért, a bukásért, az eredménytelenségért a felelősséget, a vádat másokra hárítjuk. Mi úgy szeretünk hátranézni, hogy magunkat glóriával a fejünkön látjuk. S ezért kedves nékünk a hátratekintgetés. 5 mi lesz? Ami ezután lesz, az — ha elbizakodottan méregetjük is jövendőtformáló erőinket — mégis csak bizonytalanabbnak látszik, mint ami már megtörtént. Valahogyan ösztönösen érezzük, hogy ez az ismeretlen világ nem a mi meghódított birodalmunk. Nem egészen tőlünk függ, hogy miként alakulnak az eljövendő események. A múlttal már tehetünk, amit akarunk. Hazugság bájával keringethetjük, öncsalás fátylával takargathatjuk. De a jövendő kérlelhetetlenül független tőlünk. Ráléphet önző terveinkre. Megcsúfolhalja minden dicsekedésünket, Megszégyeníthet ország-világ előtt. Kifoszthat. Elrabolhatja mindazt, amit féltve dédelgettünk a magunk számára. Hitetlenségünknek legbiztosabb ismertetőjele ez a multbanézésre való nagyobb készség, s a jövendő felé bizonyos borzongással tekintgetés. Pál apostol arra tanít 1944/45 fordulóján is, hogy felejtsük el a múltat, ,s feszítsük neki céltudatosan Istentől nyert erőinket a jövendőnket építő munkának. Felejtsük el a dicsekedést. Lássunk tisztán abban, hogy mi volt és mi leik és milyenek voltunk. Ennek felméréséhez nem kell hosszú révedezés. Elég a magunkbaszállásnak egy tiszta pillanata. Ahogyan a tékozló fiú számába, s minden idők tékozló fiai számára is elég volt. Ami dicsőséges volt a múltúnkban, az nem a mi dicsőségünk volt, hanem az atyai ház dicsősége. Vele nincs mit kérkednünk. Mostani helyzetünkben csak egyet tehetünk. Előre tekintünk és mindent újra kezdünk. Nem dacos akarattal és csakazértis legénykedéssel, hanem a hittel újrakezdők szent bizonyosságával. A holnap Isten kezében van. s íni úgy futunk, mint nem bizonytalanra. Látjuk a célt, az onnan felülről való elhívás rendeltetést, munkánknak értelmet adó felénkintését a Krisztus Jézusban. S látjuk a jutalmat is, melyet az Atya tartogat a célt megtalált gyermekeinek. Nem a jutalomért, de a rendeltetés szent terhének hajónkat az ide-oda tévelygéstől óvó, roskasztó és mégis biztos, nyugodt előrehaladást ajándékozó súlya alatt pihegve feszítjük neki vitorlánkat a jövő szelének. Nem mi formáljuk a holnapot. Isten keze szövi vitorlánk vásznait. A szeleket is Ő adja. Éppen ezért dőlhetünk neki bátran, minden emberi erőnk boldog átadásával azoknak, amelyek előttünk vannak. A kérdés csak az, látjnk-e-a Célt? ' Fejes Sándor. Miről prédikált Tóth Ferenc? (Tóth Ferenc dunántúli szuperintendens halálának 100-ik évfordulójára.) Bár prédikációi tele vannak idegen szavakkal, de az nem minősíthető magyartalanságnak abban a korban, amikor még a köznyelvben is igen sok latin, vagy latinos szó volt használatos. Ezzel szemben külön érdeme Tóth Ferencnek, hogy amikor hazánkban egyébként még mindenütt a latin nyelv volt a divatos, akkor ő tősgyökeres magyar szavakkal, tömör és erőteljes s gyakorlati érzékre valló kifejezéseivel, zamatos nyelvével és világos stílusával annyira érdekessé és élvezhetővé tudta tenni írásait, hogy idegen szavai és kifejezései leszámításával magyarrá' és magyarossá tette prédikációinak nyelvét Sőt azt kell mondanunk, ami kissé ellenmondásnak látszik, hogy részben talán épen ezek az idegen szavalt tették »magyarabbá«, zamatosabbá és élvezhetőbbé beszédeit, mivel akkor ezek megszokottak és néha kifejezőbbek is voltak. így mondja, hogy »az öregek a világbölcseség orachlumai« s hasonlóképen szól a lelki desnotizmusról és a papi interessérőfl s a hadakozásban megőszült Herosról. A plánum sem ritka nála, egyik beszédében pedig a »fein érzéseket« is felemlíti. Szólanunk kellene még arról, hogyan és milyen formában prédikált Tóth Ferenc, milyenek voltak prédikációinak külső vonásai, milyen mértékben alkalmazko-, dott Homiletikájában kifejtett alapelvekhez a gyakorlatban. Mivel azonban ezekkel a kérdésekkel már behatób-
