Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-12-03 / 49. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 OQfK oldal. szemben, — mert ha kimegy is ő e világból, de itt maradnak az ő kegyes tettei, melyekben úgy él ő, mint a lement nap ragyog az éjszakának országában«. És itt emeli ki azt is, hogy »a kegyességet nem a hajlandóság alapján kell gyakorolni, mert ebben az esetben a fős" vény könnyen kimerítheti magát«, (u. o. 2. 1.) Itt jegyezzük meg, hogy — amit már eddig is láthattunk — a racionalizmus és ennek hatása alatt Tóth Ferenc is nem sokat törődik sem a Biblia tanítá­saival, sem a keresztyén vallás igazságaival, hanem amikor ezekről kellene beszélnie, akkor könnyen és hamar átsiklik a gyakorlati élet területére s ijnkfább a cse­lekedetekkel, az emoer erkölcsi cselekedeteivel foglal­kozik. Mégha egyik-másik általa felvett textus alapján kimondottan dogmatikai, hittani téma kínálkoznék is, akkor is mindjárt erkölcsi szempontból nézi és erkölcsi kérdést csinál belőle. így például amikor a hitről és jócselekedetröl akar szólni, nagyon kézenfekvő volna a reformáció korában nagy szerepet játszó és teljesen evangéliomi gondolat hittani megvilágítása, Tóth Fe­renc azonban nem prédikál róla, hanem a jócselekedetek­­&-ől s ezíeknek hasznáról beszél. Rá kell mutatnunk arra, j hogy ezt a kérdést csakis az evangéliom szerint szabad ; tárgyalni, mert ha helytelen értelemben vizsgáljuk a j hitet, akkor helytelenül állapíthatjuk meg a jócseleke- ! deteket is. A hit ugyanis evangéliom nélkül elfogult és önző is lehet s ilyenkor a jócselekedetek a legva­dabb üldözésben nyerhetnek kifejezést. Tóth Ferenc is ezt látta meg s ezért mondja, hogy »a keresztyén ekklé­­zsiában is voltak olyan gyászos idők, amikor egyik keresztyén felekezet azt hívén, hogy kedves dolgot cse­lekszik Isten előtt, ha a másik keresztyén felekezetet azért, mert vele egyformán nem hisz, kergeti és nyo­­morgatja, azért is bezárván, vagy elvévén annak templo­mait, lelkiismeretbeli szabadságától és polgári jussaitól, sőt életétől is megfosztotta«. (2. 1.) A jócselekedettel kapcsolatban szól a jótettekről is egy külön prédikációban, melyben semmi kapcsolatot ; sem létesít a hit és jócselekedetek között, hanem a jó- ! tetteket is az ész mérlegére állítva, hangsúlyozza, hogy i »szükség... az okosságnak is belefolyni az alamizsna j osztogatásában. Egyik idő terhesebb a másiknál, adj hát a terhesebb időben a nyomorultnak, ezt mondja az j okosság. Adj az igazi koldusnak, helybenhagyom, de ; a házanként való járást, megszokott dologtalant iga­zítsd munkára. Adj egy embernek, ha szerencsétlen, helybenhagyom, de sokkal inkább adj egy olyan inté­zetre, Oskolára, melynek fennállása sok ezer telkeknek hasznára van. Hidjétek el keresztyének, hogy ha az okos­ság nem igazgatja a jóltevőt, akkor ő tékozló sáfárja lehet az Isten áldásának«. (4. 1.) Különösen nagy gondja volt az árvákra s habár akkor még nem volt külön árvák vasárnapja, mégis hosszú prédikációban szólt az özvegyekről és az árvák­ról s talán kissé eltúlozva a dolgot és kissé szenti­mentálisán, de prédikációba mégsem illő okoskodás­sal, szokatlan hangon és általános vádaskodással kiált fel: »Szerencsétlen árvák! Szánlak titeket! Szán az embe* riség titeket, mikor oly mostoha kezekbe juttok, kik az édes fiam, édes gyermekem nevezetek és megszólítta­­tások helyett szidnak, átkoznak, ütnek, vernek, taszigál­­nak benneteket. Szerencsétlen árvák, kiket a tutorok nyelnek el és a gondviselők tesznek semmivé«! (3. 1.) De van mondanivalója a közjóról, az egyházi adófizetés­ről is s így fenyegeti meg az adózni nem akaró egy­háztagot: »Ha te fösvény és a közjót nem szerető szüle! perrel patvarral adod azt meg, amit az ekklézsia szük­ségeire s ennejk! a templomnak fenntartására adói: lecke gyanánt lesz ez a te gyermekednek és ez a rossz gyü­mölcs nem fog messze esni az ő fájától«. (2. 1.) Külön prédikációt mondott a restségről, ami a jó­cselekedeteknek és jótetteknek is akadálya. »Nevetséges dolog hát az, keresztyének — így szól prédikációjában, — hogy amit mások csak munka által nyerhetnek meg, azt a rest, azt a dologtalan csupa kívánság által akarná magáévá tenni! Nem restek! Nem! Kívánni nem elég, cselekedni, munkálódni kell, mert ha a ti kezeitek1 semmit sem akarnak cselekedni, higyjétek el, semmi sem is lesz a ti kívánságaitokból! Az üres kútból senki vizet nem meríthet, így az üres kívánság boldoggá nem tesz.« (3. 1.) (Folyt, köv.) Dr. Benedek Sándor. Az egyháztagok látogatása. A belsősomogyi egyházmegye esperese egyhá­zunk iránti féltő szeretettől sugallt körlevélben fordult az egyházmegye lelkipásztoraihoz és presbitereihez, arra intve és kérve mindnyájunkat, hogy fokozottabb mértékben lássuk el tisztségünkkel járó feladatainkat. Különösen figyelmünkbe ajánlotta az egyháztagok lá­togatását, amelyre a mai sorsdöntő időben nagy szük­ség van. Tekintettel arra, hogy nálunk Magyarországon az egyháztagok látogatása nagyon kevés helyen van gya­korlatban, nem lesz érdektelen, ha nagyon röviden rávilágítunk, miként fogják fel az egyháztagok láto­gatását ott, ahol eddig is gyakorlatban volt. Rész­letes és minden tekintetben kielégítő módon foglal­kozik e kérdéssel P. Biesterveld: Hét Huisbezoek című könyvében, amely vázlatosan a következőket tar­talmazza : A könyv először is végigvezet a házilátogatás történetén. Leírja, mit olvasgatunk arról az Ó- és Új­szövetségben, miként végezték azt az ősegyházban, a római egyházban, a lutheri és református egyház­ban. A következő fejezetekben leírja, hogy a háziláto­gatás tisztséggel járó, bizalmas jellegű pásztori munka, amelv a .gyülekezet körében az Úr nevében kell tör­ténjen. Különbözik a gyónástól, amelynél sokkal di­csőségesebb módon igyekszik az egyes hívőket Krisz­tus iránti engedelmességre vezetni. A látogatás célja, hogy a gyülekezet tagjainak személy szerint tör­ténő gondozása révén a gyülekezeti életet elmélyítse és elevenségét biztosítsa. Szükség van reá először is az .egyes hívő szempontjából, mert Krisztus 'is ta­nítja hogy keresni kelR ami veszendő* vagy elveszett, erősíteni kell a gyengéket, a hitben megtartani az erő­seket. Szükség van rá a gyülekezet egésze szempont­jából, mert ezáltal lehet biztosítani az egészséges gyülekezeti életet. Szükség van rá a lelkipásztor szem­pontjából is, mert csak a látogatások révén ismerked­­hetik meg a reá bízott myáj szükségeivel és bajaival. A látogatásokat a lelkipásztoroknak és presbite­reknek kell végezniök. Látogatniok kell mindazokat, lakik a gyülekezethez tartoznak, akár komoly hívő éle­tet élnek, akár nem. Magától értetődik, hogy első­sorban azokat kell keresni és több ízben látogatni, akik gyengébbek, nagyobb kísértéseknek vannak kitéve és nem élnek komoly lelki életet. A látogatások számát illetően a református egy­házban a múltban az volt a gyakorlat, hogy a láto­gatások az úrvacsora vétele előtt szoktak történni. Az ideális állapot az, ha egy családra évenként négy lá­togatás esik. Egy 600 lelkes gyülekezetét véve ala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom