Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-09-10 / 37. szám

Ötvenötödik évfolyam.

37. szám.

Pápa, 1944 szeptember 10

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

_____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________

—-----------—---------------------— FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK-------------------------------------------PiLELÖS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA | FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FAISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

„A kibombázottak és a falu!“

Irta és a pápai református egyházmegye lelkészértekezletén fel- • olvasta Parragh Árpád csöglei lelkipásztor.

A magyar falunak van lelke és van szíve. Szeireti az ősi hagyományokat, a nemzeti szimbólumokat, szereti az árvát és az elhagyottat, hiszen árva volt a magyar nemzedékről nemzedékre, megérti a szenvedőket és földönfutókat, hiszen neki is sokat kellett (szenvedni s nem egyszer volt földönfutó a maga j hazájában. Bár az újabb időben sókat írtak és beszéltek arról, hogy a magyar falu és magyar város el szikkadt egymástól, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezért sem a falu a felelős, mert nemi a falu lett hűtlenné a városhoz!, hanem a város a faluhoz. Megtagadta azt és lenézte azt. Idegenkedett még a gondolatától is annak, hogy valamelyik ivadéka is vissZaf kerüljön a »poros, piszkos, Isten hátamögötti faliéiba«. »Hát csak falusi ember lettél?« Kérdezte tőlem nem régen, nagyon sajnálkozva.^ egy városi ismerősöm s még csodálkozott, hogy sajnálkozásában nem akartam osztozni.

M.i falusiak /mégis szeretjük a városiakat. Szel-* retjük őket, mert felebarátok, emberek és magyarok. Hogy mennyire szereti a falu népe a város lakossá,-, i gát, talán semmi sem bizonyítja jobban, mint az j az együttérzés, az a segítő szeretet, amellyel felka!- j rolja, támogatja a kibombázottakat a falu. Most nem j kell könyörögni, nem kell magyarázkodni, hogy miért adakozzunk a bombakárosultak javára, megérti azt a legegyszerűbb falusi ember is és amivel csak tud, segíteni akar e földönfutókon. A gyülekezet felzokj^g, szinte hangosan sír, amikor a prédikációban, vagy imádságban a kibombázottakról történik említés. Egy szegény, nincstelen asszony, akinek a férje az orosz fronton van, öt pengőt hozott hozzám azzal a kérésft sei, hogy küldjem eí a győri reformátusoknak, mert ők nagyon sokat szenvedtek a bombatámadások miatt, j Egy hadiözvegy, akinek négy kis (hadiárvája van j s az elmúlt évben heteken át nem volt nála zsír a: háznál, négy pengőt küldött a bombakárosultak javára. Pedig rövid időn belül ez már a harmadik' gyűjtés e nemes 'cél érdekében gyülekezefemfcíen.

A városiak most megtalálják a jó falusi rokont, nem nézik le már rongyos gúnyáját, szalmaö tetős kicsiny házát s a falu népe nem kérdezi, hogy eddig miért nem tudtatok rólunk, kitárja szobája ajtaját, asztalához ülteti, kenyerét megosztja testfM vértesen a városi rokonnal. Igen, mert annak a tépett gunyás, foltos ruhás falusi magyarnak van szíve és! van lelke. Testvért lát abban a kibombázott városiban és tud ^együtt sírni a sírókkal«. Azok a bombák, amelyek Oyőr, Budapest, Szolnok utcáit felszántották, házait, pincéit rombadöntötték, gyárait megrongálták, védtelen lakóit üszkös romok alá temették, megmozgatták a magyar falu lelkét és most látjuk iga(zán, hogy ez a lélek1 él, sőt elindul, hogy könyörülő jön egy-egy jerikói utason.

Egyet s mást azonban mi is szeretnénk kérni .azoktól a kibombázottaktól. .akik hozzánk jönnek. M.indenek előtt azt, hogy ha eddig nem értettek is meg bennünket falusiakat, igyekezzenek legalább most a közös veszedelemben megérteni minket. Értsék meg, hogy mi egyszerűbbek vagyunk, egyszerűbb az otthóvnunk, az étkezésünk, egyszerűbb az öltözetünk és egyszerűbbek a szokásaink. Értsék meg azt, hogy mi falusiak is már a háború ötödik esztendejében vaj. gyünk s bizony nekünk is sok mindenről le Kell mondanunk. Azért kérjük a városiakat, akik főleg a fővárosból eljönnek hozzánk, hogy mielőtt elinduliinának, az igényeiket fokozzák le s értsék meg a mi tisztes, falusi szegénységünket. Ezt nem panaszképen kérjük, csak azért, mert akadt egy-két fővárosi, aki ugyan még nem volt kibombázott, csak a bombázás elől menekülő s nagyon csodálkozott, hogy a mi falunkban nincs .minden nap borjúhús, meg vajat s tejfelt sem ehetett annyit, mint szereteäjt volna. Hogy »ha én ezt tudtam volna, el sem jöttem volna ebbe a faluba!« Bizony a háborút mi falusiak is érezzük, de mi nem panaszkodunk, hanem némán tűrünk és dolgozunk és ’ha kell, még többről is lemondunk. M.indezt pedig nem magunkért tesszük, hanem a magyar jövőért és a magyar sorsközösségért, amelyet vállalni szent és hazafias kötelességünknek tartjuk.

Arra js kérjük a jni kibombázott testvéreinket, hogy lelki 'vigaszukat ne a világi hívságokban, ha£ nem az Isten Igéjében keressék. Szeretettel várjuk őket nemcsak ottohnunkban, hanem templomunkban is. Ne nézzék azt, hogy a mi falusi templomaink egyh szerűbbek, mint I a fővárosi templomok, itt is ugyanazt az evangéliomot hirdetjük, ugyanazokat a dicsé,reteket és ^zsoltárokat énekeljük, ugyanahhoz az Ish tenhez imádkozunk, mint akár a fasori, vagy kálvini téri templomban. Eddig ugyanis ha körülnéztünk, (közülük csak nagyon keveset, alig elvétve jegyet^ kettőt láttunk a templomban. Pedig alig van vasárnap, hogy érettük is me imádkoznánk ahhoz az Istenhez, aki egyedül nyújthat szabadulást a nyomorúság idején.

A kibombázottak között vannak városi gyári* munkások, avagy ezek hozzátartozói. Őket arra kér1- jük, hogyha eljönnek hozzánk falura, az ú. n. »munfi káskérdést«, amelyről sokkal többet beszélnek, mint az isteni kegyelemről, hagyják ott, ahol dolgoznak. Tisztázni kellene -elsősorban is, hogy ki a munkás. Mert én munkásnak tekintem a városi és falusi lelkipásztort, aki az Ige szolgálatán túl bajtársi, szociáf-í Us, népművelési, szövetkezeti, gazdasági munkákat' (végez és munkásnak tartom azt a falusi gazdát, aki