Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-01-16 / 3. szám
Ötvenötödik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1944 január 16 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.___________________________------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK---------------------------------------f ;lelös szerkesztő dr. ponorácz József theol. tanár pápa i fömunkatárs és a kiadóhivatal vezetője: dr. tóth lajos théol F '»ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLÓ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Igehirdetés és lelkigondozás a mostani háború idején. A mezőföldi ehm. lelkészértekezletén elhangzott előadás. Problémák világában élünk. Zajlik, forrong az egész világ és az egész élet körülöttünk. Máról-holnapra, vagy szinte óráról órára új eszméket, új gondolatokat, váratlan problémákat vet a felszínre. — A világ forgása, az események áramlása nem kíméli meg az egyházat sem, amely előtt két út áll re téren. Vagy engedi, hogy az események átcsapjanak felette és nem vesz azokról tudomást, struccpolitikát folytat, amely feltétlenül végzetét jelentheti, vagy maga is meglátja az idők jeleit és a semper reformari kálvini elv alapján számot vet a változó idővel. Aki olvassa a különböző egyházi lapokat, folyóiratokat, vagy figyeli az egyháznak missziói életét, a különböző missziói konferenciákat, amelyek össze akarják hozni a különböző korú és rétegű egyháztagdkat nagy találkozásokra, az láthatja, hogy az egyház nem lumyta be szemét és nem akarja átaludni a mostani vészes időket. Beleveti magát a felmerülő problémák világába, sőt keresi azokat és igyekszik, hogy a Lélek megvilágosító erejével helyesen meg is oldja. Kétségtelen, hogy napjainknak egyik legnagyobb problémáját látta meg az Országos Református Lelkésiegyesület, amikor az egyházmegyei lelkészértekezletek elé tűzte ezt a kérdést: Igehirdetés és lelkin gondozás a mostani háború idején. Én a magam részéről, két tételben kívánok foglalkozni a kérdéssel és pedig először az igehirdetéssel és azután a szorosabban vett lelkigondozással. M.indenekelőtt leszögezhetjük azt az igazságot, hogy az anyaszentegyház az Igével áll, vagy esik, fejlődik, avagy hanyatlik. A református anyaszentegyház kezdettől fogva ezt vallja és eszerint rendezte be a maga életét. Istentiszteleteinek és minden funkciójának gerincévé ezért tette az Ige hirdetését. S mivel az Ige egyháza vagyunk, nem mindegy, hogy miképpen hirdetjük az Igét, mert csak a helyesen alkalmazott ige az ,amely leléri a maga célját, a lelkek és az anyaszentegyház építésében. — Amit hirdetünk, vigyáznunk kell, hogy valóban az Ige legyen. Téved az a lelkipásztor, aki azt gondolja, hogyha ő magára ölti a palástot és felmegy a szószékre, vagy megáll egy koporsó mellett és elkezd ott beszélni, minden körülmények között az Igét hirdeti. Nagyon sokszor a felolvasott Igén kívül nem más az. rnint nagyon is gyarló emberi beszéd, még ha az orációnak, retorikának és homiletikának kellékeivel rendelkezik is az és annak szabályai vonulnak is rajta végig. Annak, hogy valóban az Igét hirdessük, van egy nagy feltétele: vegyük is az Igét. ÍVlástól pe-' dig venni nem lehet, mint attól, akitől jön, az örökkévaló Istentől, s mivel Isten félek, az Ő üzenetét csak a lélek foghatja fel és adhatja tovább. Ezért kell a lelkipásztornak a Lélek emberének lenni. Amikor Igét akar hirdetni, amikor arra készül, elcsendesedésében egész leikével szinte az éghez kell tapadnia és ^alázatos imádsággal kérnie: szólj Uram és hallja a Te szolgád. Aki így készül az igehirdetésre, az minden körülmények között meg fogja találni az igehirdetés helyes módját és meg fogja kapni Istentől a feleletet, hogy I mit és miképpen szóljon. Mindezek ellenére hadd mutassak mégis rá a háborús igehirdetés néhány konkrét adottságára s kívánalmaira. Leszögezhetjük elsősorban is azt, hogy a háború nemcsak a világ külső életére van befolyással és kihatással, hanem az emberi lélekre is. Amint egv ilyen szörnyű világháború mint a mostani is felforgatja, megrázza eresztékeiben a világot, egyéni és társadalmi berendezettségünket, ügy nemkevésbbé kihatással van a téliekre. Benne is könnyen törést, szakadást idéz elő. A legelső, ami kiütközik a gyenge emberi lélekből, az Isten gondviselése iránt való kétely. Hogyan engedhet meg az Isten ilyen szörnyű pusztítást. S ha már ígv van, hogyan tud bennünket meg-i őrizni és megtartani? Az igehirdetőre súlyos feladat vár ezen a téren. Meg kell mutatnia, hogy Isten felette áll a háborúnak, Ő megengedi azt, hogy az ember céljaihoz minden eszközt felhasználjon, de a ‘ cél és az eszköz előbb, vagy utóbb Isten serpenyőjébe kerül s jaj annak, aki híjával találtatik. Rá kell mutatnia a 46. zsoltár szavaira: zúghatnak, tajték ózhatnak hullámai, Isten ő közepette van, nem rendül meg, megh segít Isten virradatkor. A történelemből vett példákkal kell megmutatni, hogy Isten kezében a háború is lehet eszköz, amely magára, bűnére, elbizakodottságára és üres fennhéjázására döbbent egy nemzetet, amelyen keresztül talán sok szenvedésen és bukáson át akarja magához téríteni övéit. Egyszóval Isten a bűnös ember által felidézett szörnyű háborúból is hozhat ki jót és üdvösségre valót! A háborúnak velejárója azután a sok emberi élet pusztulása. S a legszörnyűbb ebben az, hogy az a golyó, bomba, vagy repeszdarab, amely egy-egy fronton küzdő hős katonának szívét eltalálja, nemcsak1 őt magát sebzi halálra, hanem azoknak szívét is, akik közül eltávozott, akiket itthon hagyott, szülőknek, hitveseknek, gyermekeknek, vagy testvéreknek a szívét. Amikor a téli tragikus oroszföldi visszavonulásban fagyosra dermedt sok-sok embertestvérünkről megérkezett családjához a szomorú hír, nem egy esetről hallottunk, hogy a tragikus hírre halálra dermedt abban a pillanatban egy-egy édesanyai, vagy hitvesi szív. Itt várakozik azután a lelkipásztorra igehirdetésében a legemberfelettibb hivatás, az Úrtól vett
