Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-04-25 / 17. szám
1943. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 87. oldal kitűnő volt a bizonytíványa. S osztályában az akkor szokásban volt osztályrend szerint a harmadik táruló. De szorgalmas tagja volt a Képzőtársulatnak is, ahol verseket, elbeszéléseket írt, szavalt és bírálatokat olvasott fel a beadott munkákról. — Jó barátságban élt lakótársával, Kerkapolyval, s rajta kívül Petőfivel és Petricscsel. Nem volt bentlakó diák. Kint a városban volt szálláson és koszton is. Éppen ezért a kollégiumi életnek nem volt olyan közvetlen részese, mint a bentlakó diákok. De éppen ezért a kollégium vas fegyelmét sem érezte annyira, mint amazok. Mert még ha adottsága lett volna is rá, akkor is igen kis mértékben kerülhetett összeütközésbe azokkal a törvényekkel, amelyeknek fele azzal kezdődik, hogy tilos! s a másik fele azzal végződik, hogy: nem szabad! A bentlakó diákok sokszor érzik ezt a fegyelmet, amely nem csap rígyan egyszerre könyörtelenül azokra, akik leckét, vagy templomot mulasztanak, — akik bálba, kávéházba, vagy kocsmába mennek, vagy akármi egyéb excessust elkövetnék, amelyikből nem vétetnek ki a pipázás és a hegedülés, a hegyes orrú csizma viselése, vagy a iszűk tóga hordása sem, — de az iskolai szék következetesen számonkér s számont art mindent és szabja ki rájuk a megpirongátastól kezdve a kenyér elvonás, a career, a jótéteménytől való megfosztás, vagy igen gyakran a pénzbírság büntetését is. Csak kuriózumképpen említem meg, hogy pl. Petőfi, a szabadság lánglelkű dalnoka s bajnoka két ízben is megüli a főiskolai börtönt, —■ leckeórák mulasztásáért, s Kozma Sándor, a későbbi legfőbb ítélőszéki bíró, majd főügyész, — diákkorában magán tapasztalhatta az osztó [gazság kezéf,, amidőn bálozáá sért ismételten is két forint bírságot fizet, majd hat órai karcért kap, s a léckiemulasztásért is a megpirongatástól kezdve kapja a .folyton emelkedő büntetéseket a megpirongatástól a pénzbírságon keresztül újra csak a karcerig. Jókainak, mint kintlakó diáknak, sokkal több szabadsága volt. De nem élt ezzel a szabadsággal. Saját vallomásából tudjuk, hogy pápai tartózkodása idején egyszer sem volt színházban. A kocsmázó »betyárokat« s a kávéházba járó »gavallérokat« mélyen lenézte. Életrajzai nyomán azt mondhatjuk róla, hogy ő olyan igazán jó fiú volt. De azért az életrajzírók állítása nem mindenben igaz mégsem. Ha nagyobb kihágásokat nem is követett el, azért mégsem volt olyan igazán jó fiú! Az iskolai szék, a séd es jegyzőkönyvében ismételten is találkozunk Jókai Móric nevével. Harmadszori leckemulasztásért két ízben is áll a sedes előtt és előbb nyilvános dqrgatoriumban részesül, majd az év vége felé ugyanezért keményen meg'-. pirongattatik. Templom mulasztásért is két ízben van citálva a tanári szék elé és mindkét alkalommal megintésben részesül. Én azt hiszem, hogy ezt tudva sem lesz kisebb előttünk Jókai. Sőt annál inkább igazi diáknak tudjuk elképzelni őt. De azt is bizonyosra vehetjük, hogy e mulasztásoknak okát a képzőtársulatnál kell keresnünk, amelyben Jókai és társai lázasan munkálkodtak ez évben. Lehet azonban, hogy oka volt ennek az a gyenge egészség, amiről ő maga is ír és ami oka volt aztán annak is, hogy a következő iskolai évben nem Pápára jött Jókai Jogásznak, hanem elment Kecskemétre ! Így telt el az egy év! S amit ez a száraz keret magában foglalt, arról csak későbbi adatokból tud1- hatunk meg egyet mást éspedig éppen Jókai többször is ismétlődő visszaemlékezéseiből. Lehet vitatni, hogy egy esztendő pápai diákoskodás, különösen is a pozsonyi, komáromi és kecskeméti diákévek közé beékelve, — lehetett-e, volt-e Jókaira különösebb hatással? Az érvek és ellenérvek felsorakoztatása helyett, hadd feleljen meg erre maga Jókai. Azt írja egyik helyén (Az én kortársaim) »Volt Pápán egy önképző társulatunk, abban szavaltunk és saját műveinket felolvastuk, jutalmat is tűztünk ki a legjobb költői művekre... Az ez évben kitűzött 3 költői jutalmat Petőfi,, Petries és én nyertük el...« Másutt (Egy magyar költő életéből): »A pápai nagy kollégium mellett ott volt egy kicsi fehér ház, abban meg egy még kisebb fehér szoba, abban a .ház kis szobájában szokott össze jön ni ezelőtt soksok esztendővel három fiatal diák, akinek kicsinv volt ez az egész világ, äz egyik volt Orlai Samu. a másik Petőfi Sándor, a harmadik én voltam. Tizennégy évvel fiatalabbak voltunk a jelennél... M.indenikünknek volt saját kedvenc szenvedélye, Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, az enyém a festőecset. . . Mikor pedig ismét összetalálkoztunk, akkor Petőfi hirhedt költője volt Magyarországnak, Orlai ihletett festész, magam ...ime szántom ezt a sok csúnya fekete betűt és azt szeretném, ha ma is ott tanácskoznánk abban a kis fehér szobában, hogy mi legyen belőlünk...« Megint másutt: »Minket is megragadott az a szent őrültség, amit az udvarias világ költészetnek nevez; Pápán voltunk, diákok voltunk, mi is alkottunk magunknak tudós társaságot... neveztük mi azt illő szerénységgel képzőtársulatnak ... tartottunk gyűléseket, amikben szónokoltunk, úgy, mintha országgyűlésen volnánk, szavaltunk, mint a színpadon, s vitatkoztunk apróságok felett, mintha igazi tudósok volnánk. Olvastunk fel verseket és novellákat, megbíráltuk s ami jó volt, azt beírtuk egy nagy könyvbe, melyet hívtak érdemkönyvnek ... Ez aktiv mulatság a könyvolvasás passzív élvezetével lévén összekötve, kicsiny társaságunk közvetlen előmozdítója volt az irodalomnak az által, hogy a megjelent jobb műveket megvette és bámulta.. . és aztán adtunk ki egy egész könyvet, aminek neve volt Tavasz... és ha valaki olvasná azo(kát a furcsa verseket és novellákat, amik azokban vannak, hogy elmosolyodnék rajtuk, én pedig valahányszor azokat előveszem, mindig valami olyan könnyféle jelen meg a szemeimben: milyen boldogok voltunk akkor...« Feltűnhetik, hogy mindezek az emlékezések csak a képzőtársulatra vonatkoznak^ s csak azoknak nyilvánvaló hatásáról, de tanulásáról és tanárairól nem mond semmit sem Jókai. — De hogy ez utóbbiak is elevenen éltek benne, még hosszú évtizedek múlva is, annak bizonysága az a levél, amit 1880-ban írt Pápára, válaszul arra a levélre, amelyben meghívták őt, hogy a diákköri lakóházát megörökítő emléktábla leleplezé1- sén jelen legyen. Ebben szelíd humorral fűszerezett mentegetőzés után így ír: ».. .majd nemsokára lesz nekem alkalmam pápai barátaimat élőszóval is forrón üdvözölhetni. Nem is egy alkalom, de kettő. Van nekem két hajdani kedves tanárom Pápán, kiknek egyike Váli Ferenc vezetett be engem a költészet, rhetorica, philosophia csarnokába, aki megismertetett a természetrajz örök szépségű régióival, a másik Tarczy Lajos pedig, aki feltárta előttem a természettudomány felséges világát, mindkettőjük az excelsior jelmondatával, önismeretre, felfelé törekvésre serkentettek, mind a kettő megragadó előadásával azt éreztetve, hogy a tudás munkája nem a halandók kínzására kitalált bűn-
