Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-04-25 / 17. szám
88. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1943. tetés, hanem az olymp látogatók kiváltságos gyönyörűsége. Ezen régi barátaimnak rövid időn ötven éves tanári jubileuma fog bekövetkezni. Meg lesznek azok ünnepelve tisztelőik, egykori tanítványaik által. Ezen ünnepélyekben hívatlanul is részt fogok venni, mint egyike \a legtöbbel tail ózó adós oknak ...« Ugyané levélben ír aztán pápai diákoskodásának egyéb körülményeiről is. Lakásáról, olvasmányairól, festő-szenvedélyéről, ír a képzőtársulatróL az ott nyert egy arany jutalomról,: »az az egy arany és ez az aranynál drágább szó, hogy előbbre törj, egész életemnek irányítója lett. Ezt nem felejtettem el, azt nem adtam ki soha!« — S annak az egy aranynak az emlé-* kére ettől kezdve minden évben öt aranyat küldött pályadíjakra a képzőtársaságnak, egészen haláláig, s halála után rokonsága juttatta el egészen a legutóbbi időkig a társulatnak e »Jókai aranyakat«. De ennél a bőkezű támogatásnál ezerszer többet ért a főiskolának és mondhatjuk egész Pápa városának az, amit a most ismertetett levélben írt az Alma Materről, s az ott folyó munkáról: ami ma pápai szobrának talapzatába vésve állít meg minden pápai diákot: »áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított!« (Vége köv.) Feltámadás és Élet. A húsvéti evangélium röviden ebben sununáztatott: »Feltámadott az Úr bizonnyal«. (Lukács 24:34.) Jézus földi életében többször beszélt a feltámadás kérdéséről a tanítványoknak és a hallgatóinak. A feltárná-' dás kérdéséről nem lehet eleget beszelnünk, mert ez örök és nagy kérdés, a keresztyén hitnek és életnek fundamentuma. Feltámadás és halál, húsvét és nagypéntek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Az Úr feltámadásáról szóló üzenet erőnk és hitünk forrása. A feltámadás hitét és valóságát nem lehet úgy kikapcsolni az emberiség életéből, hogy e kísérlet ás művelet veszedelmet ne vonna maga után. A bolsevizmus, marxizmus és velük rokon világnézetek atheista alapokra építenek, vagyis a feltámadás hite nélkül építik fel világnézetüket és rendszerüket. Milyen vérszegények ezek a világnézetek. A hitben nagykorú, öntudatos keresztyén egyén nem nézheti tétlenül az atheizmus rémét, amely ma is egész Európát fenyegeti, hanem felveszi vele szemben a küzdelmet és hirdeti a húsvéti evangéliomot: »Feltámadott az Úr bizonnyal!« Az anyaszentegyházban és a nemzet életében mindenkor bizonyságtevő telkekre van szükség, akik szívükben a feltámadás hitével szolgálnak és építenek. M.i tudjuk, hogy élő Krisztusunk van, Aki a Feltámadás és az Élet! A különböző primitív népek vallásában is megtalálható a feltámadás gondolata, a lélek halál utáni sorsáról való vélekedés. A világosságot ebben a kérdésben is Krisztus hozta, Aki a saját életével pecsétele meg tanításait. Pál apostol milyen meggyőzően írja: »Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, kik elaludtak«. (I. Kor. 15:20.) Krisztus feltámadásának hit által vagyunk a'részesei. A földi életünkben azért van értelme a szolgálatunknak, a könnyhullatásunknak és minden szenvedésnek, mert Krisztus feltámadott a halottak közül. Erről zeng a húsvéti ének: »Jézus él, mi is élünk«. Ez az alapja minden igazi örömnek. Erre az igazi örömre ma különösképpen szükségünk van, mert sok a bánat a magyar szívekben: gyász és jajszó mindenfelé a fölföldön. A gyász és a jajszó elmúlik, ha teljes szívvel és igazi bűnbánattal odafordulunk az Úrhoz. Az egyetemes nemzeti bűnbánat után eljön az öröm ideje, beteljesül nemzeti vonatkozásban is az, amiről a húsvéti ének szól: »Elmúlt a gyász, megszűnt a jajszó, Az öröm yisszaadatott, Hogy hallatott ez angyali sző: Nincs itt az Úr, feltámadott!« Húsvét ünnepén és minden napon azért imádkozunk, hogy Isten árassza ki kegyelmét erre a lángban álló világra és mindenekelőtt a mi szívünkbe adjon hitet, reménységet és szeretetet. A csatatereken dúl a harc: szárazföldön, tengereken és levegőben egyaránt. A magyar földön, templomainkban zeng a húsvéti ének: »Krisztus Urunk már nem halott, A halálból feltámadott; Örömre vált búbánatunk: Feltámadunk, feltámadunk!« Óh, Uram, kegyelmes Isten add, hogy ez az ének zengjen minél előbb a most rnég harcolók ajkán is, hogy a sok magyar bánat és minden nemzet bánata örömre változzék a Te kegyelmedből! Ete. Szabó Kálmán. (p*— ^ tf KÖNYVISMERTETÉS «1 ....... .........- ......... Incze Gábor: »Nincsen saját igazságom.« Prédikációk, előadások, arcképek, nekrológok. Budapest, 1943. Ebben a külsőre igénytelennek látszó kötetben 21 prédikációt, 1 temetési beszédet, 6 előadást, 7 különböző témákról írott cikket, 4 arcképet s 14 nekrológot találunk. Már e statisztikaszerű megállapítással is az egyszerű kötet megnő, pompássá s színessé lesz. Hál mégha végig nézzük a prédikációk textusait, az előadások, cikkek témáit, vagy az arcképek és nekrológok jellemző megállapításait! Valóban kétségen felül áll, hogy ebben a kötetben, mely 1924—1942. közötti termése az írónak — meglátszik Incze Gábornak nagy horizontot átölelő látása, minden iránt Való érdeklődése, mindenhez való értése, s mindenütt való használhatósága, szolgálni akarása. — Ő maga szerényen elhárít magáról minden érdemet a címül felírt Igében s az ezt kifejtő előszó-félében: »Nincsen saját igazságom!« Igaza van. Istentől nyerte képességeit s e képességeket Isten segítségével állította szolgálatba s adja most e köteten keresztül töredék megnyilatkozásban mindannyiunk javára ... 'Prédikációiban nem a könnyű textusokat keresi, de mindenütt a mélyre hatol, az Ige igazságát világos magyarázattal, színes, sokszor csapongó stílusban s változatos képek rajzolásával értteti s érezteti meg. Tud lelkesíteni, elkápráztatni, dorgálni, tanítani, — mindig szem előtt tartva az Igét — amelynek igazságával tud megindítani; — akár szülővárosának szószékén, akár a bácsi magyarok között nrédikál-, akár konferencián vagy ifj. istentiszteleten Budapesten, Leányfaluban, Keszthelyen vagy Almádiban beszél. Előadásaiban, cikkeiben úgy tetszik szabadabban mozog, mintha nem kötné az Ige. De ez csak látszat. M.ert minden témájánál, bármiről szóljon is az, az Igéből indul, vagy az Igéhez érkezik el. Legváltozatosabb, legszínesebb s Incze Gáborra magára is legjellemzőbbek azok a »jellemzések«, melyeket az arcképekben és a nekrológokban ad elénk. Különösen is mikor nekrológot, emlékezést ír, megtalálja azt a vonást, amellyel a személyt, aki már elment, meghalt, egyszerre élővé teszi az olvasó számára, akár lelkészekről, akár politikusokról, írókról, vagy művészekről beszél.
