Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-04-11 / 15. szám

Ötvennegyedik évfolyam.

15. szám.

Pápa, 1943 április 11.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK "---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Szükséges-e az egyházi közpénztár?

(A tatai református egyházmegye Lelkészértekezletének Timótheuskörében tartott megbeszélés bevezető-előadása.)

A mai idők egyik legnagyobb horderejű kérdése, melyre feleletet kell adnunk. Vigyázzunk azonban, hogy azt tartsuk szem előtt, ami egyházunk érdekén ben áll, nem pedig azt, ami az egyes adott helyzetekben és esetekben egyesekre kívánatos. Az idők kemény próbája döngeti egyházunk épületeinek falait. Emberi •szem nem láthatja a világrengető események végét, de egyet tudunk és látunk előre: egyetemes egyház zunkra nehéz idők következnek. Erre fel kell készülnünk. Nem szabad, nem lehet senkinek sem azt gondolni, hogy az ő esetleges kedvező helyzete, gyülekezetének jő vagyoni állapota biztosíték arra, hogy minden maradhat a régiben, nem kell változtatni semmin sem, majd átvészeli az egyház a jelen és jövő nagy megpróbáltatásait is úgy, mint ahogyan kibírta á; múlt nem egy nagy megpróbjáltatását. Egyről szentül meg vagyok győződve és boldogan hiszem, hogy a ref. keresztyénséget, az igaz Istenbe bízó hitet semmi vész, vihar és megpróbáltatás meg nem semmisítheti, mert nem emberektől, hanem Istentől van. Tekintettel kod azonban lenni a magyarországi református egyháznak az állammal való speciális viszonyára és nem szabiad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy jöhet idő, amikor az egyháznak magának kell anyagi tekintetben is megállania. Ebben az esetben pedig könnyen megtörténhetik, hogy gyülekezeteink egy része, a jelen anyagi adottságok mellett, teljesen megsemmisül. Nem lesz u. i. sok helyen lelkipásztor, nem lesz az Igének szószólója, ha pedig az ige elnémul, nem lesz hit, mert a hit az Ige hallásából van. Ezért kell az egyházi közpénztárt egyetemes egyházunk kis gyülekezeteinek és szétszórtságban élő tagjainak megmentése érdekében feltétlenül megszervezni.

Mi, lelkipásztorok gyakran hangoztatjuk az Igét: Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus parancsolatát. Ebből a parancsolatból kiindulva kell megvalósítani a közpénztárt, ezért a nagy célért, hogy a szétszórtságban, kis gyülekezetekben, anyagi erőtlenségben élő testvéreink ne legyenek kénytelenek erejükön felüli áldozatokat hozni gyülekezetük Tenntartásáért és mégis képtelenek legyenek arra.

Meg kell teremteni a közpénztárt azért is, hogy Krisztus szolgáinak és a gyülekezeteknek anyagi helyzete miatt ne legyen ez a kiáltó, sokszor elviselhetetlen különbség, ami most az igazán megértő állami támogatás mellett is megvan s még kirívóbbá, elviselhetetleínehhé válik akkor, ha ez a támogatás előbb, vagy utóbb megszűnik és a papi pályára készülők kis létszáftia még kisebbre, csökken.

Az egyházi közpénztár olyan módon való megoldása, hogy az egyházi vagyon minden jövedelme oda fizettessék be, nagyon nehéz és nem is volna kívánatos, mert az ingatlanok jövedelmezősége feltétlenül csökkenne a legtöbb helyen, ha nem az kezelné a vagyont, akinek jövedelmez. Éppen azért addig, amíg annak szükségessége be nem következik, hogy minden egyházi vagyon — ha ugyan maradhat — központilag kezeltessék, függőben hagyandó. Ellenben meg kell teremteni a közpénztárt minél sürgősebben a következő módon.

Az egyháztagok adója, tekintet nélkül arra, hogy melyik gyülekezetbe tartoznak, mindenütt teljesen egyforma, törvényes kulcs szerint, teljesen egyenlő legyen és ezt fizessék be a közpénztárba. Az így befolyt összeg osztassák szét a gyülekezetek között a szükség'letnek megfelelően. Akkor nem lesz az a nagy különbség, ami jelenleg van az egyes gyülekezetek tagjai között. Az X-i gyülekezet tagjai jelenleg tálán 5—10 Vo-os egyházi adót fizetnek, míg az Y-i gyülekezetben 150—200 ya-os az adó, mert kevesen vannak, mert nincs vagyona a gyülekezetnek, mert szegények az adózók, míg amott sok az egyháztag, vagyonos a gyülekezet, az adózók is jómódúak és aránylag a fede* zendő teher kevés.

• Az államsegélyek folyósítása mellett is kiáltó különbségek vannak a gyülekezetek és ezek lelkipásztorainak anyagi helyzete között, de mi lesz akkor, ha az államsegélyek elmaradnak és nem lesz közpénztár?!

Főként erre az esetre, de a jelenlegi igazságtalan és egyenlőtlen adózás megszüntetése céljából is meg kell azt valósítani.

Ha minden egyháztag ugyanazon kulcs szerint viseli az egyházi adóterhet, sok zúgolódásnak és igazságtalanságnak elejét vesszük, mert ez esetben azt érzik a gyülekezetek tagjai, hogy bármelyik gyülekezetbe tartoznak i§, egyházuk céljaira egyforma terhet kell viselniük, ami sem több, sem kevesebb nem lehet. A mai rendszer mellett, mert valaki kis, szegény gyülekezet tagja, talán tizszer, vagy Ötven szer akkora terhet is visel, mint a másik, aki véletlen folytán nagy, gazdag gyülekezetnek a tagja. Az egyforma kulcs szerint közpénztárba beszolgáltatandó adózás mellett nem lesznek hátralékos köztartozások., mint a lelkészi nyugdíjintézet fenntartói járulékok, egyházkerületi stb. tartozások, mert azok központilag kiegyenlíthetők, de nem lesz annyi indokolatlan adóhátralék sem, mint a jelenben, mert könnyebben beszedhető lesz az egyetemes célra, mint most, amikor a fizetni nem akarók nem egy esetben, csak dacból nem fizetnek és prudenciából nem lehet velők szemben a végső eszközt sem alkalmazni. De könnyen elgondolható az is, hogy sok helyen a túl magas adót egyesek igazán nem tudják megfizetni, míg egyenletes, közpénztári adózás írrel.-