Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-03-01 / 9. szám
ötvennegyedik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1943 március 1 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________________ FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------ELELÖS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK Az imádkozó Pál apostol. Igazgatói székfoglaló-értekezésül írta és 1942 szeptember 11-én a pápai ref. theol. akadémia évnyitó ünnepélyén felolvasta dr. Pongrácz József theol. akad. igazgató. Az első, amit Pál felmutat, hogy Ő megtanulta, hogy hálásnak kell lennie. Még pedig hálásnak Istennek. Ebben a mi világunkban nagyon kevés a valóban hálás ember. Hamar megjeledkezünk arról is, amit emberek tettek velünk, de méginkább arról, amit Isten tett és állandóan tesz velünk. Hogy nem úgy bánt és nem úgy bánik velünk, ahogy megérdemeljük. Pál tudta, hogy mindig több okunk van a hálaadásra, mint az elcsüggedésre. A thesszalonikaiak közt sok gyarlóság volt, de Pál mégis hálát adott, legelsősorban értük, az Istennek, mindenkor, mindnyájukért; milyen nagylelkű, milyen bőkezű ez az imádkozó Pál! Ő az imádságaiban emlékezik meg az olvasóiról, a híveiről. Hányán vannak ma lelkipásztorok, akik naponta Isten elé viszik magános imádságaikban is, titkon, az ajtót behajtva, gyülekezetük tagjait, azoknak állapotát, terheit, nehézségeit, bűneit, örömeit! Milyen más a viszony az olyan gyülekezetben a lelkipásztor és a gyülekezeti tagok között, ahol meg van ez a szent találkozás az Isten trónusánál, ahol a lelkipásztor imádkozik a gyülekezetért és viszont a gyülekezeti tagok is imádkoznak lelkipásztorukért. Szüntelenül emlegetve; az imádkozó ember türelmes, várja, hogy egyszer majd mégis meglesz, amit kér; kitartó, tudja, hogy az emberek nem lesznek egyszerre szentek; el nem csüggedő, mert tudja, a mennyei Főpap ő érte is szüntelenül könyörög az Atyánál. És ha Jézus nem mondott le őróla, akkor ő, a gyarló ember sem mondhat le másokról. Az imádság nem mutatós munka, de munka, mégpedig a legnehezebb fajtából. Pál ezt a nehéz útat választotta. Imádságaiban emlékezett szüntelenül a barátairól, a hitben gyermekeiről. Fontos a szociális segítés, elengedhetetlen a hívek látogatása; igen hasznos a bibliaköri munka; nélkülözhetetlen a prédikációra való jó elkészülés, de mindez nem teljes, Pál egy felettébb való utat mutatott előttünk, jövendő evangélomhírdetők előtt: vigyük oda Isten elé mindazokat, akik között szolgálunk. Boldogult Csizmadia Lajos volt kedves tanárunk mondotta el Büchsel nyomán, hogy ezt a lelkészt egyszer megválasztották valami vadidegen helyre, ahol senki ismerőse sem volt. Azzal kezdte, hogy elhatározta, imádkozni fog a szomszédjaiért, mert a papiak mellett biztosan vannak szomszédházak és azokban emberek laknak. Pál az imádságban a thesszalonikabeliek hitének munkáját, szeretetük fáradozását és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységük állhatatosságát emlegette. Mily felemelő, hogy Pál, ez a nagy ember, ilyen értékeket talált a fiatal gyülekezet kezdő tagjaiban. Egy egyszerű gyermekben sokszor erősebb hit és több szeretet van, mint a legtudósabb könyvek szerzőjében. Ezért jó a lelkipásztornak mindig alázatosnak és reménykedőnek lenni. Isten virágokat nyit számára a legkisebb gyülekezetben is, amelyek felejthetetlenek lesznek egész életére és elkísérik az örökkévalóságba. „Az imádság mennyei erőket, indít meg. Olyan isteni erők jönnek segítségül az imádkozás által, amelyek nélküle elmaradnának. Isten sok dolgot kizárólag csak imádságainkra cselekszik meg s várja is azt“, mondja Dancsházy már előbb említett könyvében. „Szeretet fáradozása“, sokszor hallottam már, hogy az egyszerű emberek adakozó emberek, szívesebbek mint nagy vagyonok tulajdonosai; a vagyon és a műveltség sokszor szégyenkezhet az egyszerű, de hitből élő embet gyöngédsége, áldozatkészsége előtt. Ezek olyan gyülekezetekben lesznek nyilvánvalók, ahol, mint Pál, a lelkipásztor is imádkozik a gyülekezeti tagokért. Az imádság az Isten előtt, a mi Atyánk előtt történik. Megfeledkezünk arról, amire legutóbbi rádióprédikációjában oly megrázóan figyelmeztetett Ravasz püspök, hogy az Isten nagy, az isten kegyelmes, az Isten szeretet. Amikor Pál imádkozott akkor mindig az volt az elméjében, hogy ő senki, a thesszalonikaiak még igen kezdők az evangéliom követésében, de Isten nagy, Isten hatalmas király, Tőle nagy dolgokat lehet kérni. A kezdő Pál igy kezdte. Mi lesz velünk, ha mi is így kezdjük ?! A harcos korszakból való a Római levél imádsága, 1:8—12: „Hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van.. Mert bizonyságom nekem az Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az Ő Fiának evangéliomában, hogy szüntelen emlékezem felőletek, imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nekem, Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek; mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésiekre, azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek, meg az enyém által.“ A harc közben, az előrelátó egyházkormányzó szeme előtt gyakran megjelenik, mint hadászati szempontból fontos hely, a római gyülekezet. Miként készült Pál a római gyülekezet meglátogatására ? Imádkozott érettük. Ezzel készítette elő útját. Páltól tanult Kálvin János, amikor bibliamagyarázatai elé mindig imádságokat írt, őt vette például a modern világjáró, Mott János, amikor útjait a különböző főiskolákon buzgó könyörgéssel készítette elő. Egyébként sem változott a kezdő misszionáriusból most már kétségkívül vezérré nőtt Pál gondolatvilága. Itt is az első a hálaadás. A harcosok jól tudják, hogy milyen hibákat követtek el harc közben, és mégis Isten
