Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-12-19 / 51. szám
V DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP ^ - 1943 262 oldal 3. §, A kántortanító szolgálatának díja: temetésen énekvezetésért 4 P, orgonálásért temetésen és esketésen 2 P. 4. §. A 2. és 3. §-ban megállapított díjak a pénz időközi esetleges értékromlásától függetlenül megállapított egységdíjak és általában valóságos aranypengőben megállapított díjaknak tekintendők. Az legyházkerületi közgyűlés a díjakat évről-évre újból megállapíthatja, ilyen határozat hiányában azonban mindig a legutóbb megállapított díjak érvényesek. 5. §. Hogy a ségédlelkészek és helyettes leiké;szék mennyiben részesedhetnek a stoláris jövedelemből, erről a 15. sz. szabályrendelet 15. §-a következőleg rendelkezik: A ísegédlelkészt az általa végzett stoláris liturgikus szolgálatok után eső stólából és az általa kiállított anyakönyvi kiadványok díjából legalább 25 o/o-os részesedés illeti meg; kivéve lelkipásztor-főnökének 8 napon túl terjedő s őt szolgálatképtelenné tevő betegségét, vagy hivatalos egyházi ügyben 8 napon túl terjedő távollétét. A temetési stóla, egyházkerületünk gyakorlata szerint mindenkor teljes egészében a temetést végző lelkészt illeti, így a segédlelkész az általa végzett temetési stóla teljes össze- Igére jogosult. Oly egyházközségekben, ahol stoláris és nemstoláris liturgikus szolgálatok egyaránt vannak gyakorlatban, a lelkipásztor gondoskodni tartozik arról, hogy stoláris szolgálatok méltányos arányiban a isegédlelkészeknek is jussanak. Azokon a helyeken, ahol stólaváltság van, stólarészesedésben a segédlelkész nem részesülhet. 6. §. Úrvacsoraosztásért, konfirmálásért és egyéb a 2. és 3. §-ban fel nem sorot egyházi szolgálatokért stóladíj nem szedhető. 7. §. A jelen szabályrendelet szerzett jogokat inem érint, ahol tehát díjlevél szerint, vagy a szolkásjog alapján magasabb díjak vannak gyakorlatban, a lelkipásztornak és kántornak a magasabb díjakhoz Van igénye. Tárgyaltatott és elfogadtatott a dunántúli református egyházkerületnek Pápán, 1943. évi október hó 12—13-án tartott közgyűlésében. A fenti szabályrendelettel kapcsolatban a legutóbbi egyházkerületi közgyűlés 270/b számú határozatával kimondotta, hogy a stóladíjakat további intézkedésig 100o/0_ikal felemeli, tehát a szabályrendeletben megállapított díjak kétszerese szedhető. A losonci ref. egyház nagy napja. Győry Elemér püspök látogatása Losoncon. Örömünnepe volt december hó 11-én a losonci ref. gyülekezetnek. Győry Elemér, a dunántúli egyházikerület püspöke látogatta meg a losonci egyházat (és a Ncegylet felkérésére előadást tartott a Nőegyletnek a városháza dísztermében tartott kultúrestjén. Győry Elemér szombaton este érkezett Losoncra, Labancz László drégelypalánki egyházmegyei esperes és Antal Zoltán egyházmegyei főjegyző kíséretében. A losonci állomáson ünnepélyes fogadtatásban részesítették. Losonc megyei város képviseletében dr. Koltai Ernő polgármester üdvözölte a püspököt, a fogadására megjelent presbiterek élén pedig Kövy Árpád ref. lelkipásztor. Este 7 .órai kezdettel a püspök részt vett a Nőügyiét kultúrestjén a városháza dísztermében, me,lyet nagy és előkelő közönség töltött meg. A megnyitó beszédet Kövy Árpád lelkipásztor mondotta, amelynek során szeretettel üdvözölte az egyház illusztris vendégeit, Győry Elemért az apostoli lelkű püspököt, Labancz László esperest és Antal Zoltán egyházmegyei lelkészt főjegyzőt. A magas színvonalú kultúr-est legkiemelkedőbb pontja Győry Elemér püspök előadása volt ezen a címen: Út \üz útvesztőből. Az emberiség ma — úgymond — adventi várakozásban van, a történelemnek legnagyobb és legsúlyosabb válságát éli. Válságban van a szellemi életünk is. A múlt század szellemi fellendülése után korunkban a szellemi élet aláhanyatlása következett be. Válságba jutott a gazdasági életünk is, de ennek hátterében is meg kell látnunk az ezt előidéző erkölcsi tényezőket. Ezzel a válsággal találkozunk a politikai életben is. Ebből az általános Válságból a kivezető út csak a Krisztus lehet, csak Ő általa tudunk ebből kiemelkedni. A keresztyén élet azonban nem jelent kényelmet, hanem állandó és folytonos áldozatot a Krisztusban való egység gondolatának realizálására. Ennek az érdekében feltétlenül szükséges, hogy úgy a római, mint a protestáns katholicitás egymásra találjon és közös építő munkával szolgálja az egység nagy ügyét. Történelmi példákkal, a mély meggyőződés erejével mutatott rá előadásában a püspök, hogy amikor katasztrofális csapások zúdultak a nemzet életére, akkor a nemzet megtalálta önmagát és az erők egyesítésében látta és találta meg a felemelkedés útját, de amikor nyugodtan és zavartalanul folyt az élete, ez az egység darabokra (tört szét. Ma sem lehet a menekülés, a szabadulás útja más, mint a lélekben való egység. Ennek pedig egy feltétele van s ez a szeretetben való élet. A szeretetnek igazi erejét, értékűiét és célját a szenvedésekben ismerjük meg. Az a szeretet, amely átment a szenvedések füzén, tud igazi erőket belevinni a nemzeti közösség életébe. Győry Elemér püspök bizonyságtevő erőkkel teljes beszéde mély hatást tett a jelenlevőkre. A nagyszabású est keretét .vitéz Dobó lózsefné két, érdekes és értékes előadása »Gvüjtöm a palócnótákat« és »Ősrégi dalainkból« tette színesebbé. Mindkét előadásnak dalbetéteit az előadónő maga énekelte nagyon kedvesen. Nemes Simon Jenő hegedűművész Tschajkovsky Cansonettjét és Tertini Variációit játszotta el mély atérzéssel és művészi kidolgozással dr. Szőnvi Pál gimn. tanár mesteri zongorakíséretével. Vitéz Válay Istvánné és Böszörményi László ref. lelkipásztor lendületes művészi szavalatai képezték még a kitűnően sikerült est műsorát. Győry Elemér püspök. másnap az igehirdetés szolgálatát végezte a templomban, amelyet a hívők nagy sokasága buzgó áhítattal hallgatott végig. A (gyülekezet képét új színnel tette gazdaggá a Losoncra telepített nagydobronyiak népes csoportja. A püspök megragadó erejű igehirdetését a Jel. könyve XXI. részének 1—3-ig terjedő verseire építette. (Új eget és új földet várunk!) Istentisztelet után az egyház tanácstermében fogadta a püspök a presbitérium és a gyülekezeti szervek küldöttségeit. A presbitérium köszöntését Kövy Árpád tolmácsolta meleg szavakkal. Losoncnak az egykor »hegyen épített városnak« örök feladatát vázolta az egyház és e nemzet céljának megvalósítása érdekében. Özv. Pályi Gyuláné elnöknő a Ref. Nőegy