Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-12-05 / 49. szám
ötvennegyedik évfolyam. 49. szám. Pápa, 1943 december 5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ___________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: GVŐRY ELEMÉR PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ÖISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK Az Úr lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem. Lelkészszentelésen elmondotta Varga István mezőcsokonyai lelkipásztor, a pápai ref. templomban, 1943 okt. 12*én. Textus: Luk. 4: 18a. Az Ótest amentum népe prófétát, papot és királyt iktatott be tisztségébe ünnepélyes felkenetéssel. Üdvözítőnk a maga személyére vonatkoztatva mind a báromra gondolt, amikor alapigénket a názáreti zsinagógában felolvasta Ézsaiás próféta könyvéből. És most a hármas dicsőség hatalmas Királya ránk terítette a palástot ebben az órában, kézenfogott ifjú embereket, idehozott ebbe a templomba bennünk két, ahol végfigömlő kenet szent illatát érezzük a /élekzetünkkel, kettős tüzes nyelvek csapkodását torkunkban dobogó szívünkkel. Eljegyzés, jobban egy nagy esküvő ez az ünnep, amikor egy csodálatosan gazdag nászajándékot kapunk attól, Akinek a kezébe tesszük ma a kezünket; odaadja nekünk ajándékba azt, ami neki a legdrágább: az ő felkenetésének olaját. Azt akarja, hogy ennek a felkenetésnek olaja fejünkről az arcunkra csorogjan, fényesedjék meg tőle az orcánk és ügy járjuk végig ezt a siralom völgyi életet, úgy haladjunk el koporsók mellett, temetőkön, föld1-* hözverettetéseken, arculcsapásokon keresztül, mint akik meghallották a nászindulót, nászmenetbe tartoznak, útban vannak a lakodalmas ház felé. Lakodalmas ruhában énekeljük a szent vágyakozást: »Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket épen«. Amikor innen kimegyünk és visszatérünk a magunk Názáreteibe, bárcsak mi is ezzel az igével léphetnénk gyülekezel tünk szószékére: Felkent engem az Űr. Ezt a mai lelkészszentelést közönségesen papszentelésnek szokták nevezni. De jaj nekünk, ha ez szóról-szóra igaz. Jobb lett volna, nem elindulni, soha át se lépni e szent küszöböket, mert nagypénteket, halált jelent a papi kenet. Egyszerre gyászmenet lenne a felvonulásunk, halottas-ének az énekünk, zsákruha a palástunk, fejünkön hamú az illatos ólak Jézus papi tisztségéhez ez tartozik: szenvedett, verejtékezett, meghalt, eltemettetett. Én sohase indultam volna el, nem jelentem volna meg ezen a szószéken sem, nem hajj tanám meg térdelve a fejemet, ha csak pappá szentelnének. De az én Krisztusom nemcsak a papi kenetet vette, újjonganom kell, mert az összes illatos olaj lefolyik a fejéről a tagokra, mérhetetlen nagy dolog történik itt: mindegyikünk személyében próféta-, pap- és királyszentelés. 1. A prófétai kenetet veszem. Micsoda parancsot és lehetőséget ad ez nekem? Azt, hogy magamra _vehetem a prófétai palástot és az alapige szerint a szegényeknek az evangéliomot hirdetem, a legnagyobb örö mizen etet ezen a világon. Örömmel kell ezt az örömöt közölnöm. Aki nagy örömöt mond el a másikínak, nem szomorú hangon beszél, nem panaszkodással, nem mogorva, sötét tekintettel, hanem míg beszél, megfényesedik az arca, elfelejti a saját gondjait, megfürdik és felolvad a hirdetett örömben, mert az az övé is. Mindig furcsa alak református egyházunkban a szomorködó, meghasonlott lelkipásztor, aki nem fogy ki a panaszokból, fáj neki az élet, nehéz munkanap neki a vasárnap, kín a hivatása és talán sohase szólna az Istenről, ha nem ez lenne neki a kenyere. Eehet, hogy azért a szószéken vigasztal, örömöt mond, de olyan, mint a megkeseredett életű bohóc, akinek az élete tele van lázongással, keserűséggel, gyűlölettel, aki csak azért kacagtat meg ma másokat, mert másképp holnap kihullana szájából a falat. Kétségbeejtő köreinkben .a panaszkodás, a hivatástól elszakadni vágyás, az ijesztő kontraszt, amikor a lelkipásztor sírig el szomorodott élettel tesz bizonyságot síron túli örömről. Az életét, mintha egy őrjítő álarcosbálban táncolná végig. Testvéreim! Miféle gyászolni valónk van nekünk? Fekete köntösünk nem a gyász jele, hanem csak az alázaté. Az eredeti héber szöveget szószerint fordítva a próféta neve annyit jelent, mint: néző, látó. Ha próféta vagyok, mássá lesz a szemem, többet látok, mint mások, keresztül tudok nézni ködökön és éjszakákon. A prófétától mindig elvárták, hogy jövendőt is tudjon mondani. Ebben az ingadozó világban, amikor a föld1 tartó oszlopai recsegnek-yopo g nak, amikor bizonytalanná lett a lét és rémületes a holnapi nap, egyházi és nemzeti létkérdés, hogy vannak-le látóink, tudnak-e református lelkipásztorok jövendőt mondani az Isten kedves esztendejéről? Hangsúlyozzuk-e igehirdetésünkben eléggé a félelmes szívűeknek, hogy forogjon bár ez ja világ akárhogy is keserű levében, alakuljanak az események akárhogy is, semmi nem fog másképp történni, mini ahogy a gondviselő Isten akarja. Most úgy látszik, mintha az ördögök seregei kormányoznának, de az a tudat az én nagy vigasztalásom, hogy Isten nem engedi ki kezéből a világ kormánykerekét, Ö tartja kezében, Ő forgatja és bizonyosan jól forgatja. A prófétai jövőbelátás horizontja nem lehet a sír. Isten azt akarja, hogy még annak a számára is nvujtísuk ki a kezünket továbbmutatva, aki utolsót lélegzett. Ne legyen soha egy prédikációnk, amelyben ne mutatnánk a túlsó part felé, ahol ez után a sokszor véiresen igazságtalan élet után az életnek Fejedelme yár bennünket. Szeretném a szíveket meglátni. Szeretném,, ha Isten most elvenné életein sok-sok gyarlóságát és belelátnék a szívekbe. Szeretném azt tanácsolni, hogy aki nem próféta, akinek csak ez a föld a mindene, ne menjen fel húsvétkor a szószékre prédikálni; kevesebb bűnt követ el, ha többé sohasem prédikál.
